Ajánljuk fel életünket Márián keresztül a Jóistennek – Magyarok Nagyasszonya ünnepe Máriaradnán

Ajánljuk fel életünket Márián keresztül a Jóistennek – Magyarok Nagyasszonya ünnepe Máriaradnán

A máriaradnai kegyhelyen a magyar híveknek szervezték az idei utolsó egyházmegyei szintű zarándoklatot október 8-án, Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya ünnepén. Mintegy ezer hívő imádkozott együtt a bazilikában, akik Románia és Magyarország különböző pontjairól érkeztek.

A szentmisét Böjte Csaba ferences szerzetes mutatta be; koncelebrált Dirschl Johann általános helynök, Szilvágyi Zsolt pasztorális helynök és mintegy harminc lelkipásztor.

Az anyaországi Mária Út Közhasznú Egyesület szervezésében idén Szegedről gyalogos zarándokcsoport indult október 2-án, hogy a Szeged–Makó–Nagylak–Pécska–Arad–Gáj–Angyalkút–Lipa–Máriaradna útvonalon érkezzenek meg a kegyhelyre. A csoportot lovaskocsi is elkísérte a 150 kilométeres úton. Mások autóbusszal, mikrobusszal vagy személygépkocsival érkeztek; voltak, akik többszáz kilométer távolságról.

A szentmisén részt vettek a temesvári, valamint a szatmári egyházmegye különböző településéről érkezett hívek. Érkeztek zarándokok a Veszprémi Főegyházmegyéből; eljöttek a Magyar Máltai Szeretetszolgálat makói, illetve a Romániai Máltai Szeretetszolgálat temesvári csoportjának tagjai is.

Böjte Csaba OFM bevezetőjében felhívta a figyelmet: Ferenc pápa drámai hangon szól hozzánk, azt mondja, el fogjuk pusztítani a világot. Álljunk meg, amíg nem késő! A mai szentmisén leginkább a békéért szeretnénk imádkozni.

Az ünnepi liturgián az evangéliumot (Lk 1,26–28) Baum Péter állandó diakónus olvasta fel.

„Olyan emberekről szeretnék beszélni, akik fegyverrel a kezükben elindultak, de rájöttek arra, hogy a legnagyobb győzelmet Krisztussal, Istennel, a Boldogságos Szűzanyával érhetik el” – kezdte homíliáját Böjte Csaba.

Szólt Szent István királyról, aki a Szűzanya oltalmába ajánlotta országát és népét; Szent Mártonról, a Kárpát-medencében született római katonatisztről, aki Krisztus hírnöke lett; Szent László királyról, aki kiteljesítette a Szent István-i gondolatot, hogy a magyar nép a Szűzanya népe legyen; Assisi Szent Ferenc rendalapítóról, aki fegyverrel a kezében indult, hogy felszabadítsa a Szentföldet, de útközben Isten szavára visszafordult, és kápolnát épített a Szűzanya tiszteletére; Loyolai Szent Ignácról, aki csatákban is részt vett, majd visszavonulva egy Mária-kegyhelyre egész éjjel imádkozott, reggel pedig lekapcsolta övéről a kardot, és önmagát a Boldogságos Szűzanyának ajándékozta…

Hírdetés

Gondolhatunk akár Márton Áron püspökre is – folytatta a szónok –, akit három nappal az érettségi után elvisznek az olasz frontra, ahol közkatonaként harcol, több mint négyszer megsebesül, és hadnagyként leszerel. Mi lehetett ennek az embernek a lelkében? Elmegy Csíksomlyóra, letérdel Mária lábához, és önmagát a Szűzanyának, és Márián keresztül Istennek ajánlja. Tudjuk, hogy mekkora erő, ajándék volt az ő élete, amelyet a Boldogságos Szűzanya kezébe helyezett.

„Nagyon fontos lenne, hogy

– buzdított a ferences szerzetes. – Én hiszem, hogy a Szűzanya kérését Szent Fia meghallgatja. Mondjuk el közösen: nézz le ránk, elfogyott a reményünk, a bizalmunk, az egymásba vetett hitünk.”

A Boldogságos Szűzanya csodálatos példaképünk, aki nemcsak segít, hanem vezetni is akar. Milyen szép lenne, ha kis közösségekben összegyűlnénk egy-egy rózsafüzér-tizedre – tette hozzá Böjte Csaba OFM.

Az egyetemes könyörgésben a családokért és az ifjúságért is fohászkodtak, „hogy Mária országa újra a szentek földje legyen”.

Végezetül Király Árpád marosi főesperes, arad-ségai plébános köszönetet mondott: Istennek a szép ünnepért, a szentmise főcelebránsának és a koncelebráló a papoknak, Reinholz András radnai plébánosnak és Cădărean Ion lippai plébánosnak, a radnai múzeum gondnokának a vendéglátásért, valamint a résztvevő zarándokoknak és Mária-tisztelő híveknek, akik ezen a napon áldozatot vállaltak és tanúságot tettek hitükről.

Elmondta, hogy Pál József Csaba temesvári megyéspüspök nem lehetett jelen, mivel ezekben a napokban részt vesz a római püspöki szinóduson, de imáiba foglalta a zarándoklat minden résztvevőjét.

A zarándoklat keresztúti ájtatossággal fejeződött be a kegytemplom mögötti stációknál. A hívek csoportját Szilvágyi Zsolt pasztorális helynök és több lelkipásztor vezette.

Forrás és fotó: Temesvári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »