Ahol a szenttel találkozunk – Sajtótájékoztatót tartottak a Misszió Tours zarándokvonatairól

Ahol a szenttel találkozunk – Sajtótájékoztatót tartottak a Misszió Tours zarándokvonatairól

Idén is indul zarándokvonat a csíksomlyói búcsúba. A Misszió Tours Utazási Iroda sajtótájékoztatóján, melyet február 2-án, Budapesten, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) székházában tartottak, Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke is beszédet mondott.

A Misszió Tours által szervezett utak idei mottója: Ha messzire akarsz jutni, menj együtt másokkal – zarándokoljunk együtt!

– kezdte köszöntő beszédét Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke.

Mint elmondta, lelkipásztorként nem találkozott még olyan emberrel, aki Istent mereven elutasította volna. Ahhoz, hogy a szentet megismerjük, nyitottnak kell lennünk, de e mellett áldozatot is kell hoznunk érte. Egy zarándoklat erről szól. Otthon is jó imádkozni, de egy templomban, egy búcsújáró helyen imádkozni egészen más tapasztalatot jelent.

De a szenttel való találkozást nem önmagunkért tesszük, hiszen ha élményünket megosztjuk másokkal, akkor az ő életüket szebbé és jobbá téve mi is változunk és gazdagodunk. „Kívánom, hogy minél több ember tegyen szert a zarándoklat lévén erre a tapasztalatra.” – fejezte be köszöntőjét Veres András püspök.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára beszédében arra emlékeztetett, hogy napjainkban – elsősorban a szomszédunkban zajló háború miatt – sokkal több bennünk a félelem, az idegesség, mint ezt megelőzően. Egy zarándoklatnak azért van nagy jelentősége, mert alkalmas a feszültségek oldására.

Hozzátette: A međugorjei zarándoklat erősíti a magyar-horvát és a magyar-bosnyák kapcsolatot, a częstochowai a magyar-lengyel barátságot támogatja, míg a csíksomlyói zarándoklat a magyar-román kapcsolatra van jó hatással.

 

Mint azt Mosóczi László, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója elmondta, a Misszió Tours Utazási Irodával 2011-től tartó együttműködés során összesen 26 zarándokvonatot és több mint húszezer utast továbbítottak különböző belföldi és nemzetközi zarándoklat helyszínére.

Hírdetés

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke azt emelte ki, hogy az elmúlt években közel háromszáz fiatalt vittek a csíksomlyói zarándoklatra, ezt szeretnék megvalósítani ebben az évben is. E mellett a szövetség diaszpóra programja keretében a világ magyar fiataljainak is segítenek abban, hogy részt vehessenek ezen a zarándoklaton. Tavaly a diákok mellett száz kárpátaljai édesanya is részt vett a csíksomlyói búcsún, ezt idén is szeretnék megszervezni.

A Boldogasszony Zarándokvonat fővédnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke. Felolvasott köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy egy zarándoklat során az ember számot vet az életével, de egy zarándoklatnak közösségépítő ereje is van.

Budai László, a Misszió Tours Utazási Iroda ügyvezető igazgatója azt emelte ki, hogy soha nem tapasztalt érdeklődés van az iroda által szervezett zarándoklatok iránt. Ennek oka minden bizonnyal lelki, szétcsúszó világunkban keressük a biztos pontokat.

 

Mint azt Horváth Ágnes rádiós szerkesztő, az esemény házigazdája elmondta, a pünkösdi búcsúba induló Boldogasszony Zarándokvonat mellett idén újra indul a tavalyról már ismert Misszió Zarándokvonat. Ez utóbbi, fekvő- és ülőhelyes kocsikkal közlekedő különvonat pénteken délután indul, és miután a zarándokok részt vesznek a szombati búcsún Csíksomlyón, este visszaindul, és pünkösdvasárnap reggel érkezik meg Budapestre. A szervezők az utazások alatt vonatrádióval, közös programokkal, éttermi- és mozgóbüfé szolgáltatásokkal is várják majd a résztvevőket.

A Boldogasszony Zarándokvonat fővédnöke Veres András püspök, az MKPK elnöke és Kövér László, az Országgyűlés elnöke. Lelkivezetője Felföldi László pécsi megyéspüspök lesz. A Pécsi Egyházmegye zarándokai külön autóbuszokkal utazhatnak Budapestre a vonat indulására, és a zarándoklat végén onnan vissza. A Misszió Zarándokvonat lelkivezetője Böjte Csaba ferences szerzetes lesz.

A mátraverebély–szentkúti „Szépszeretet” Zarándokvonat útja április 29-én lesz, a lelkivezető ismét Böjte Csaba OFM lesz. A tervek között szerepel egy zalaegerszegi, Mindszenty Zarándokvonat is.

Idén is lesz Fekete Madonna-zarándoklat Lengyelországba, Krakkóba és Częstochowába, melynek lelkivezetője Veres András püspök, az MKPK elnöke lesz. A tavalyihoz hasonlóan most is autóbuszokkal utaznak majd a magyarországi és erdélyi zarándokok a világhírű lengyelországi pálos kegyhelyre. E mellett az utazási iroda a Szentföldre, Fatimába, Lourdes-ba, Rómába, Máriazellbe és Međjugorjéba is szervez zarándoklatokat.

Szerző: Baranyai Béla

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »