Sokan ismerjük azt a jelenetet amikor Kis Szent Teréz 14 évesen Rómában, kijátszva az őrök éberségét, XIII. Leó pápa trónusa elé térdel és engedélyt kér a Kármelbe való belépésre. Hogy mi történt még az Örök Városban Terézzel és az hogyan hatott rá, talán kevésbé ismerjük.
A Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz szűz és egyháztanító, akit XI. Piusz pápa Xavéri Szent Ferenccel együtt a missziók társvédőszentjévé nyilvánított, rövid életének nagy részét (24 éves korában tuberkulózisban halt meg) egy kolostor falai között élte le. Mielőtt azonban elkezdte volna a visszavonultságban töltött időt, Lisieux szentje – akinek liturgikus emléknapját október 1-jén ünnepeljük –, páratlan stílusban merített a Katolikus Egyház apostolainak és vértanúinak emlékeiből.
Teréz 14 éves volt, amikor 1887 novemberében találkozott XIII. Leó pápával, aki éppen papi jubileumát ünnepelte. Az idős pápa tiszteletére szervezett számos zarándoklat között volt egy, amelyet a franciaországi Coutances egyházmegye szervezett. Teréz édesapjával és nővérével, Céline-nel együtt vett részt rajta.
Teréz saját tervvel indult Rómába: ha lehetősége lesz rá, beszélni akar az idős pápával, és közvetlenül tőle kérni az engedélyt, hogy tizenöt évesen beléphessen a Kármelbe.
Olaszországi útjáról szóló beszámolójából – amelyet naplójában, az Egy lélek történetében rögzített –, híressé váltak azok a fejezetek, amelyeken Teréz leírja a pápával való találkozását és beszélgetését. De a tizenéves lány beszámolójának talán legmeghatóbb részletei azok, amelyek az Örök Város körül szétszórt keresztény emlékhelyekre tett zarándoklatát írják le:
És hozzáteszi: „Gyönyörű dolgokat láttam, a művészet és a vallás csodáit szemléltem; mindenekelőtt az apostolok földjén jártam, a vértanúk vérével átitatott földön, és lelkem a szent dolgokkal érintkezve kitágult.”
Colosseum a XIX. század végén
A Párizsból indult zarándokcsoport Milánó, Velence, Padova és Bologna érintésével érkezett meg Rómába. A vonat éjszaka futott be Rómába. Thérèse, Céline és apjuk, Louis a Via Capo le Case utcában találnak szállást egy szállodában, amely a Propaganda Fide palota egyik oldalára néz. Hét napig maradtak a városban. A naplójára bízott, egyedülálló úti jegyzeteiben nemcsak a XIII. Leó pápával való találkozását örökíti meg hosszasan, hanem a Colosseumot és a katakombákat, a Santa Cecilia és a Sant’Agnese bazilikákat, valamint a jeruzsálemi Szent Kereszt bazilikában történt élményeket.
A Colosseumnál a lisieux-i fiatal lány merész kalandként meséli el a csoporttól való elszakadását, hogy Céline-nel együtt leereszkedjen a romok közé: „Végre megláttam – írta Teréz – azt az arénát, ahol annyi vértanú adta vérét Jézusért, és már készen álltam megcsókolni az általuk megszentelt földet, de micsoda csalódás volt! Az épület csak egy romhalmaz, amelyet a zarándokok csak nézegetni tudnak, mert egy barikád megakadályozza, hogy behatoljanak; elvégre senki sem érez kísértést, hogy belépjen a romok közé. Azért jöttünk volna tehát Rómába, hogy ne ereszkedjünk le a Colosseumba? Nekem ez képtelenségnek tűnt”. Teréz nem hallgatta tovább az idegenvezető magyarázatát, hanem elkezdte keresni az utat a védett ösvényekről lefelé a romok közé. Átmászott a kerítésen, Céline-t is magával vitte, „és már ott is voltunk, felmásztunk a romokon, amelyek a lépteink alatt omlottak össze.
A két nővér elindult, hogy megkeressen egy kereszt által jelzett járdaszakaszt, amelyet az idegenvezető úgy jelölt meg, mint ahol a mártírok meghaltak, és miután megtalálták, „letérdeltünk erre a szent földre, lelkünk egyetlen imába olvadt. Szívem hevesen dobogott, ahogy ajkaimat az első keresztények vérrel átitatott porához érintettem. Kegyelmet kértem, hogy én is mártír lehessek Jézusért, és a szívem mélyén éreztem, hogy imám meghallgatásra talált. Mindez – folytatta Teréz – nagyon rövid idő alatt sikerült; miután összeszedtünk néhány követ, visszatértünk a romos falakhoz, hogy újra nekilássunk kockázatos vállalkozásunknak. Atyánk, látva, hogy ilyen boldogok vagyunk, nem tudott szemrehányást tenni nekünk, és jól láttam, hogy büszke a merészségünkre… A Jóisten láthatóan megvédett minket, mert a zarándokok, mivel kissé távolabb voltak, nem vették észre a hiányunkat (…)”.
Szent Cecília sírhelye a Szent Kallixtusz-katombában
Így volt ez Szent Kallixtusz katakombáiban is. „Pontosan olyanok, amilyennek elképzeltem őket, amikor a vértanúk életében olvastam a leírást” – mondja Teréz. A két nővér ott is hagyta, hogy a zarándokmenet egy kicsit eltávolodjon, majd pedig leereszkedtek Szent Cecília ősi sírjához. „A római utazás előtt – írja Teréz – nem volt különösebb áhítatom e szent iránt, de amikor meglátogattam a templommá alakított házat [a Santa Cecilia-bazilikát Trastevere-ben], vértanúságának helyét, és megtudtam, hogy nem szép hangja vagy zenei tehetsége miatt kiáltották ki a harmónia királynőjének, hanem annak a szűzi éneknek az emlékére, amelyet a szíve mélyén elrejtett mennyei Vőlegényének énekelt,
Cecília kedves lett számára, érezte közelségét a szentek közösségében. Teréz felidéz egy részletet Szent Cecília passiójából, amelyet talán a vértanúk életében olvasott: „Cecília mindig Krisztus evangéliumát hordozta szívében elrejtve, és éjjel és nappal nem szűnt meg imádságaiban az Úrról beszélni, és nagyon gyakran kérte, hogy őrizze meg őt szüzességében.”
Falakon kívüli Szent Ágnes-bazilika a XX. század elején
Teréz ugyanezt a közelséget érezte és vallotta Szent Ágnessel, amikor a Via Nomentanán a szentnek szentelt bazilikában tett látogatást. Ez a látogatás – mondja Teréz – nagyon kedves volt számára. Gyermekkori barátja a testvére, Pauline volt, aki belépve a Kármelbe felvette az Ágnes nevet, és akit Teréz gyakran meglátogatott. Sokszor beszélt vele Szent Ágnesről. Ezért „nagyon igyekeztem megszerezni ennek az angyali védőszentnek az ereklyéjét, legkedvesebb anyámnak [később Teréz rendi elöljárója lett – a szerk.], szerettem volna elhozni neki, de nem sikerült többet szereznünk egy gazdag mozaikból levált vörös kőnél, „amelynek eredete Szent Ágnes idejére nyúlik vissza, és amelyet ő maga is gyakran nézegetett”.
Teréz ugyanezt a fizikai és életszerű hozzáállást tanúsítja a keresztény emlékek iránt, a legértékesebb ereklyék előtt, amelyek római zarándoklatának utolsó és legkedvesebb emlékei: „A jeruzsálemi Szent Kereszt templomban láthattuk az igazi kereszt néhány töredékét, két tövist és egy szent szöget egy csodálatos, cizellált aranyból készült, de üveg nélküli ereklyetartóba zárva,
Ereklyetartó a jeruzsálemi Szent Kereszt bazilikában
De „az Úr látja a szívek mélyét” – teszi hozzá –, „Ő tudja, hogy szándékom tiszta volt, és hogy semmiért a világon nem akartam volna neki bánatot okozni – úgy viselkedtem vele, mint egy gyermek, aki mindent megengedettnek hisz, és az Atya kincseit a sajátjának tekinti. Mindig meg kellett találnom a módját, hogy mindent megérintsek” – zárja visszaemlékezését Teréz.
Fordította: Kuzmányi István
Forrás: Fides
Fotó: Fides; Wikipédia; Mészáros Ákos
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
