Afrikába menekülhetett az Orbán-kormány miniszterének milliós csalással gyanúsított exférje

Afrikába menekülhetett az Orbán-kormány miniszterének milliós csalással gyanúsított exférje

A fél világot átutazva szökhetett meg Balogh Sándor, a budapesti vizes világbajnokság egykori gazdasági igazgatója, a nemzeti vagyonért felelős tárca nélküli miniszter, Mager Andrea volt férje, akit többmilliós csalással és befolyásolással gyanúsítanak. A Blikk szerint az "üzletember" Dubajból a föld harmadik legnagyobb kontinensére menekült: 2020 elején Afrikában látták, írja az Index.

Balogh Sándor az az üzletember, akit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársánál megkísérelt befolyás vásárlásával gyanúsítanak. Hat elfogatóparancsot, köztük két nemzetközit adtak ki ellene. Amiatt is kompromittálódott, hogy a cégei érintettek lehetnek egy németországi piramisjátékban, amely több ezer embernek mintegy 90 millió eurónyi (közel 33 milliárd forint) kárt okozott.

Hírdetés

Balogh Sándort a magyar rendőrség is körözi már hosszú ideje, több százmillió forintos adócsalás és befolyásvásárlás bűncselekménnyel gyanúsítják.

A férfi még 2019 őszén szökött meg, akkor Dubajig tudták a nyomát követni. Amikor 2020 elején felbukkant Afrikában, hirtelen az ellene kiadott körözések is eltűntek. Ezt később úgy magyarázták, hogy adminisztratív hiba volt, bár a rendőrség hangsúlyozta, hogy az elfogatóparancs akkor is érvényben volt ellene. Az viszont érdekes, hogy Balogh Sándor az Interpol körözési listáján még ekkor sem szerepelt.

Felvetődhet a kérdés – jegyzi meg a Blikk –, hogy vajon az adminisztratív hiba adott-e lehetőséget a szökésben lévő csalónak, hogy Afrikában meghúzza magát? Egyébként Balogh Sándor üzleti kapcsolatai révén jól ismeri a földrészt, sőt a lap információi szerint Ghánában és Ugandában még ingatlanjai is vannak. Emellett a Budapest–Bamako rali szervezésében is részt vett, ő alapította, valamint az elnöke volt a Magyar Afrika Társaságnak, de ő szervezte meg Seszták Miklós volt fejlesztési miniszter ugandai látogatását is 2015-ben.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »