Afganisztánban a nők nem utazhatnak egyedül, nem mehetnek parkba, 12 éves koruk után ki vannak tiltva az iskolákból. Egy újabb rendelet még a nem kormányzati szervezeteknek való munkavégzést is megtiltja, az egészségügyi ágazatot kivéve. A nemzetközi nőnapon az olasz Katolikus Püspöki Konferencia hírportája, az Avvenire cikkével emlékezünk meg ezekről az elnyomásban élő nőkről.
„Nem lesz diszkrimináció a nőkkel szemben, de természetesen a saját keretekinken belül” – ezeket a szavakat mondta meghívott újságírók előtt a kabuli médiaközpontban 2021. augusztus 17-én Zabihullah Mudzsahid, Afganisztán új urainak, a táliboknak a szóvivője. A bejelentéskor kevesebb mint 48 óra telt el attól kezdve, hogy a korániskola egykori diákjai bevonultak a fővárosba. A világ, amelyet megdöbbentett a villámgyors előrenyomulás, szeretne hinni az újonnan alakult emirátus „mérsékelt fordulatában”. De van valami kétértelmű Zabihullah Mudzsahid mondatában, ami miatt a közvélemény lélegzetvisszafojtva figyeli.
Szavainak valódi jelentése három hónappal később kezd megmutatkozni, a televíziónak adott irányelvekkel: a televíziós sorozatokban nem szerepelhetnek nők, a női műsorvezetőket pedig „arra kérik”, hogy takarják el az arcukat. 2021. december 26-án az erkölcs előmozdításáért és a bűnmegelőzésért felelős minisztérium megtiltja, hogy a nők egyedül utazzanak: 72 kilométeren hosszabb útra csak férfirokon kíséretében utazhatnak. A nőknek a társadalmi közéletből való kiszorítását egy 2022. március 23-i rendelet szentesíti. Ezen a napon a diákoknak – fiúknak és lányoknak egyaránt – a hatalomváltás miatti féléves szünet után vissza kellett volna térniük az iskolapadba. Azonban amint beléptek a tantermekbe, egymillió felsőtagozatos és középiskolás diáklányt hazaküldtek. „Tájékoztatjuk az összes leánygimnáziumot és azokat az iskolákat, amelyekben hatodik osztály fölött tanulnak a diáklányok, hogy további értesítésig zárva maradnak”.
A lányok általános iskolán felüli oktatásának betiltása megbízható források szerint az emirátus vezetésén belüli ádáz küzdelem eredménye. A civil szárny, élén a nagyhatalmú belügyminiszterrel, Sirajjudin Haqqanival, támogatta a lányok iskolába küldését, ha nem is meggyőződésből, de legalább a nemzetközi közösség tetszésének elnyeréséért. Ez azonban elfogadhatatlan kompromisszum volt a kandahári csoport számára, amely a mozgalom bölcsője volt az 1990-es években. Tőlük indult a parancs, hogy a diáklányokat haza kell küldeni. A parancsot maga az emír, Hibatullah Akhundzada adta ki, aki a hívők vezetőjeként érvényre juttatta spirituális tekintélyét.
A többi tálib tisztviselőnek – beleértve a kormányt is, amelyben pedig az emírnek nincs hivatalos pozíciója – a legfőbb vezetőnek járó engedelmesség nevében engednie kellett. A március 23-i rendelet tehát Kandahár győzelmét jelenti Kabul felett. Annak a kemény magnak a győzelmét, amely a 44 éve tartó háború mérgezett gyümölcse, annak a konfliktusnak – ahogy Ahmed Rashid pakisztáni újságíró fogalmazott –, amely a tálibokat mint egy hajóroncsot kivetette a történelem partjára. Ezeket az apák nélkül maradt árva gyerekeket, akiket az anyák a túlélés érdekében a madrasszákba, a muszlim vallási iskolákba adtak. Ott, távol a hagyományos pastu társadalmat benépesítő nőalakoktól, olyan nőgyűlöletben nevelkedtek, amelynek kevés köze van az iszlámhoz. Így született meg a „kandahári modell”, amelyet a tálibok most a nemzet többi részére is rákényszerítenek.
Ahhoz, hogy megértsük, mit jelent ez, be kell pillantanunk az emirátus szellemi fővárosába, a „nők nélküli városba”. Köves utcáin sétálva szinte lehetetlen velük találkozni: a nyilvános térből ki vannak zárva. Az utcák, a parkok, még a piacok is a férfiak területei. Ez a világ áll a legutóbbi döntések hátterében, amelyek kizárják a nőket – akiknek eddig legalább azt megengedték, hogy a megkezdett fakultásokat befejezhessék – az egyetemekről. És megtiltották, hogy a nem kormányzati szervezeteknél dolgozzanak, kivéve az ENSZ munkatársait és az egészségügyi feladatokat ellátó személyeket. Az intézkedés még ezzel a kivétellel is hatalmas problémát jelent maguknak a szervezeteknek. Némelyek közülük kénytelenek voltak beszüntetni tevékenységüket, mert nők nélkül nem tudják elvégezni a segítségnyújtást. Mások tiltakozásul függesztették fel a munkát. Megint mások úgy döntöttek, hogy maradnak, és ezernyi problémával küzdenek, hogy ne hagyják magukra az afgánokat. A többi nagy iszlám országból érkező egybehangzó kritikák ellenére a tálibok nyíltan sújtanak le a nőkre. Ahogy Kandahárban, úgy a civil társadalomban sem adnak nekik helyet. Az egyedüli megengedett létezésmód számukra, hogy láthatatlanná válnak.
Fordította: Thullner Zsuzsanna
Forrás és fotó: Avvenire
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
