Adósságban úszik az MKDSZ

Adósságban úszik az MKDSZ

Végrehajtási eljárás indult a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) ellen. A tavalyi parlamenti választáson a Híd listáján induló párttól közel 30 ezer eurót követel a behajtó.

A Végrehajtások Központi Nyilvántartása szerint (Centrálny register exekúcií) az MKDSZ ellen még 2019-ben indult végrehajtás, amely alapján a behajtó jelenleg 24 936 euró tartozást és 4924 euró eljárási költséget követel a párttól. Az eljárásról elérhető nyilvános dokumentumok szerint a párt a Slovenská konsolidačná nevű részvénytársaságnak tartozik, amely valószínűleg megvásárolta a követelést.

Fehér Csaba, a párt vezetője kérdésünkre elmondta, a tartozás abból adódik, hogy még 2016-ban néhány adminisztratív hiba miatt megbüntette őket a belügyminisztérium, az öt évvel ezelőtti kampányban ugyanis bizonyos tételeket szabályoknak nem megfelelő időszakban fizettek ki. A pártelnök szerint már akkor azt kérték, három év alatt, részletekben fizethessék ki a büntetést. Azonban ezen idő alatt sem tudták azt törleszteni, így a követelés végrehajtóhoz került. „A végrehajtóval részletfizetésben állapodtunk meg, amit fizettünk is, de közbejött a világjárvány” – mondta Fehér azzal, hogy az adományok, amelyekből pártjuk kizárólag működik, a pandémia alatt elapadtak. Hozzátette azonban, hogy a végrehajtótól halasztást kértek és kaptak. „Ha túl leszünk ezen az időszakon, akkor folytatjuk a törlesztést” – jelentette ki a pártelnök azzal, hogy a havonta néhány száz eurónyi törlesztőrészletet újra képesek lesznek fizetni.

Hírdetés

Bevételek, kiadások
A nyilvános gazdasági adatok szerint az MKDSZ a 2019-es évben, amikor a végrehajtás indult, 27 902 euró kiadást könyvelt el, amelyből 24 886 eurót az „egyéb szolgáltatás” kategóriába soroltak. Ugyanebben az évben a párt bevételei 24 318 eurót tettek ki, amely főként adományokból és tagdíjakból jött össze. Így ebben az évben az adósságuk további 3584 euróval növekedett. 
2020-ban azonban az MKDSZ kiadásai 3917 eurót, a bevételei pedig 5245 eurót tettek ki, ami 1328 eurós megtakarítást jelent. Mivel az MKDSZ a 2020-as parlamenti választáson a Híd listáján indult, de együtt is csak 2,05 százalékos eredményt értek el, nem számíthatnak a politikai pártoknak járó állami támogatásra. Ezt utóbbi ugyanis csak a 3 százalékos, vagy annál jobb eredményt elérő szubjektumoknak jár.

Fehér kérdésünkre elmondta, kiadásaik minimálisak, könyvelőt, könyvvizsgálót stb. foglalkoztatnak és irodát bérelnek. „Három-négy személlyel vagyunk gazdasági kapcsolatban” – mondta azzal, hogy főállású alkalmazottuk nincs. Elmondása szerint a pártelnöki tisztségért ő fizetést nem kap, ahogy a pártvezetés többi tagja sem.

A kampánypénz
A belügyminisztérium honlapján, ahol a pártoknak a 2020-as választási kampány során elköltött összegről szóló tanúsítványt kell nyilvánosságra hozniuk, az MKDSZ-re vonatkozó kimutatást nem találtunk. Ezt Fehér azzal magyarázta, hogy mivel jelöltjeik a Híd listáján indultak, így külön nem kampányoltak. A minisztériumi honlap szerint a Híd kerekítve 1,75 millió eurót költött a kampányra. Arra a kérdésre, hogy ebből mennyit fordítottak az MKDSZ jelöltjeinek népszerűsítésére, Fehér nem tudott válaszolni. „Nem néztem utána, de tízezer eurótól biztosan több, százezer eurótól viszont biztosan kevesebb” – mondta és hozzátette, ezt is adományokból és tagdíjakból finanszírozták. Az, hogy tételesen mire költötték ezt az összeget, az MKDSZ elnöke nem tudta megmondani, szerinte ezt a Híd tudja pontosan. Maga Fehér 2019-ben 6500 euró adományt adott a pártjának. Erről azt mondta, az összeget hitelből és a saját megtakarításaiból finanszírozta. „A feleségem pedig örökölt is” – tette hozzá. A cégnyilvántartás szerint Fehér egyébként legalább egy, ingatlanokkal és takarítással foglalkozó vállalatban is érdekelt. A Hídnál is érdeklődtünk, pontosan mennyit költöttek az MKDSZ jelöltjeinek a kampányára, de lapzártáig nem kaptunk választ.

A politikai jövő
Az MKDSZ vezetője a párt jövőjéről szólva arról beszélt, attól függ, miként indulnak a következő választáson, hogy létrejön-e az MKP, a Híd és az Összefogás egyesülésével a Szövetség nevű közös párt. „És attól is, hogy megtaláljuk-e benne a helyünket” – tette hozzá. Ha azonban a Szövetség nem jönne létre, akkor újragondolják a pártjuk jövőjét. Fehér elmondta, egyelőre ő marad az MKDSZ élén. A 2020-as parlamenti választáson Fehér Csaba az MKDSZ vezetőjeként a Híd választási listájának 10. helyéről indult és 2351 preferenciaszavazatot szerzett. Az MKDSZ alelnöke, Sárközi János a lista 34. helyéről vágott neki a választásnak és 437 karikát kapott.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »