„Adománygyűjtés”: Budapesten csaltak a román cigányok

„Adománygyűjtés”: Budapesten csaltak a román cigányok

„Adománygyűjtés”: Budapesten csaltak a román cigányok

A Zseblopási Alosztály nyomozói és a belvárosi rendőrök három román nőt, és hat román férfit fogtak el Budapest belvárosában, akiket csalással gyanúsítanak – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Az elkövetők egy családba tartoznak.

Hírdetés

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Vagyonvédelmi Osztály Zseblopási Alosztályának nyomozói 2019. november 1-jén, a Belvárosban tartottak ellenőrzést, amikor egy adománygyűjtő csoportot vettek észre a Március 15. térnél. Az adománygyűjtőknél, akik járókelőket szólítottak meg, még úgynevezett adománygyűjtő ív is volt, és egy szervezet nevében gyűjtöttek pénzt hallássérült gyerekeknek.

A nyomozók a három férfit 2019. november 1-jén, 11 óra 40 perckor a helyszínen elfogták és a kerületi kapitányságra előállították. Ezt követően másfél órán belül a belvárosi rendőrökkel közösen, három másik román férfit és három román nőt fogtak el a Párizsi utcában és a Kristóf téren, akik szintén adománygyűjtést színleltek. A feltételezett elkövetőkről kiderült, hogy egy családba tartoznak.

A BRFK V. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a három fiatal román nőt, valamint a hat román férfit jótékony célú adománygyűjtést színlelve elkövetett csalás vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozás során megállapították, hogy aznap hét embertől csaltak ki összesen 45 ezer forintot.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »