Immár 30 év telt el azóta, hogy 1914-ben szerény erőmmel szolgálatba álltam az első világháborúban, amelyet ráerőltettek a Birodalomra.
Ez alatt a három évtized alatt az összes gondolatomat, minden tettemet és az egész életemet csakis a népem iránti szeretet és hűség vezérelte. Ezek az érzelmek adtak erőt ahhoz, hogy meghozzam a legnehezebb döntéseket, amelyeket egy halandó mindeddig hozhatott. E három évtized során nem kíméltem időmet, erőmet és egészségemet.
Nem igaz, hogy én vagy bárki más Németországban háborút akart 1939-ben. A háborút kizárólag zsidó származású vagy a zsidó érdekekért ténykedő nemzetközi üzletemberek akarták és provokálták ki. Túl sok javaslatot tettem, amelyeket az utókor majd nem vonhat örökké kétségbe, a fegyverzetcsökkentés és fegyverzetkorlátozás érdekében, hogy a háború kirobbantásával vádolhassanak.
Nem akartam, hogy az első világháború szerencsétlen végkifejlete után egy második világháború robbanjon ki Angliával vagy akár Amerikával. Elmúlnak majd a századok, de városaink romjaiból mindig újjá fog születni a gyűlölet a végeredményben felelős nép ellen, amelynek az összes szerencsétlenségünket köszönhetjük: a nemzetközi zsidóság és csatlósaik ellen.
Három nappal a német-lengyel háború kirobbanása előtt ajánlatot tettem a berlini brit nagykövetnek a német-lengyel problémának a Saar-vidék problémájával azonos, nemzetközi ellenőrzés alatti megoldására. Ezt az ajánlatot sem lehet kétségbe vonni. Csak azért utasították vissza, mert az angol politika vezető körei akarták a háborút, részben kereskedelmi érdekeik miatt, részben a nemzetközi zsidóság és propagandája által gyakorolt nyomás miatt.
Nem hagytam semmiféle kétértelműséget a tekintetben, hogy ha Európa népeit ismét a nemzetközi finánctőke összeesküvéséhez tartozó részvénypakettnek tekintik, akkor annak a népnek, amely valóban felelős ezért a gyilkos harcért, a zsidó népnek, ez alkalommal számot kell adnia. Van egy másik pont is, melyet nem akartam árnyékban hagyni: ez alkalommal már nem lesz többé lehetséges, hogy európai árja népek gyermekeinek milliói éhezzenek, férfiak millióit megöljék, nők, gyermekek százezreit megégessék és halálra bombázzák a városokban anélkül, hogy a valódi bűnös meglakolna bűnéért, noha emberségesebb módszerek által.
Hat évnyi harc után, amely minden kudarc ellenére egy nép élni akarásának a legdicsőségesebb és legbátrabb megnyilvánulásaként fog fennmaradni a történelemben, nem hagyhatom el a várost, amely a Birodalom fővárosa. Mivel erőink túlságosan csekélyek ahhoz, hogy sokáig megállíthassák az ellenség támadását, elvakult és jellegtelen gépemberek fokozatosan legyűrik az ellenállásunkat, és osztozni akarok a sorsban, amelyet más milliók elfogadtak, ebben a városban maradva.
Emellett nem akarok az ellenségeim kezébe kerülni, akiknek szükségük van a felizgatott tömegeik szórakoztatásához egy újabb, a zsidók által rendezett látványosságra. Úgy döntöttem, hogy Berlinben maradok, amíg egyetlen szabad földdarab is lesz benne, és hogy a halált választom abban a pillanatban, amikor úgy látom, hogy a Führer rezidenciáját és magát a birodalmi kancelláriát többé már nem lehet védeni.
Meghalok, szemem előtt mindazzal, amit frontkatonáink, háziasszonyaink, parasztjaink, munkásaink és a nevemet viselő fiataljaink végrehajtottak, akiknek az elkötelezettsége egyedülálló a történelemben. Nem tehetek mást, mint szívem mélyéből kifejezem nekik a legmélyebb hálámat és azt az óhajomat, hogy semmiképpen se hagyják abba, bárhol is legyenek, a Haza ellenségei elleni harcot, Clausewitz tanításaihoz híven. Katonáink áldozatából, akikkel egységben maradok a halálig, egy napon ki fog sarjadni, így vagy úgy, a nemzetiszocializmus ragyogó újjászületésének a magja, és ezzel az újjászületéssel létrejön majd egy valódi népközösség.
Nagyon bátor férfiak és nők sokasága döntött úgy, hogy sorsukat ez enyémhez kötik mindhalálig. Arra kértem őket és végül megparancsoltam nekik, hogy ne tegyék ezt, hanem továbbra is vegyenek részt a Nemzet harcában. A Hadsereg, a Haditengerészet és a Légierő parancsnokaitól azt kértem, hogy minden eszközzel erősítsék meg katonáink ellenálló szellemiségét a nemzetiszocialista értelemben, súlyt helyezve arra a tényre, hogy én is, e mozgalom alapítója, inkább a halált választottam, mint a gyáva meghátrálást vagy a kapitulációt.
A jövőben a becsület fogalma egy német tiszt számára azt jelentse, ahogyan már a Haditengerészetünk esetében, hogy a kapituláció nyílt terepen vagy a városban elképzelhetetlen, és hogy mindenekelőtt a vezetőknek mindig élen kell maradniuk és a mindhalálig hűségesen teljesített kötelesség ragyogó példáját kell szolgáltatniuk.
Berlin, 1945. április 29., 4 óra
Tanúként jelen vannak:
Dr. Joseph Göebbels, Wilhelm Burgdorf, Martin Bormann, Hans Krebs
Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »
