Addig nem születik több gyermek, ameddig ez meg nem változik

Addig nem születik több gyermek, ameddig ez meg nem változik

Egyre kevesebb a szülőképes magyar nő, ezért a jelenlegi gyermekvállalási kedv mellett csökkenni fog a lakosság – derült ki az Alternatív Gazdasági és Demográfiai Fejlesztési Központ kutatásából.

A születési ráta azt mutatja meg, hogy egy nő élete során hány gyermeket vállal – mondta az InfoRádiónak az egyesület elnöke. Korona Péter hozzátette: Magyarországon ez a szám – az utóbbi években változatlanul – 1,5 körül van. A gyermekszületések száma – országos átlagban – mégis csökken.

A második világháború utáni Ratkó-intézkedések generációs hullámot gerjesztett, a Ratkó-gyermekek születése után 25 évvel jöttek a Ratkó-unokák, akik most futnak ki a szülőképes korszakukból – emelte ki a szakértő. Az 1978-ban született, 40 éves nők létszáma Magyarországon 77 ezer – tette hozzá. A 20 éves fiatal nők száma pedig 47 ezer.

Hírdetés

Tehát, míg 77 ezren lépnek ki ebből a korosztályból, csupán 47 ezren lépnek be.

A születésszám így addig csökken, amíg a születési ráta nem növekszik – hangsúlyozta Korona Péter. Az Alternatív Gazdasági és Demográfiai Fejlesztési Központ kutatásából az is kiderült, hogy

a jólét nem fokozza a születési hajlandóságot.

A magyar születési ráta szinte megegyezik az osztrák, a német vagy a a holland adattal, „ezekben az országokban egyértelműen magasabb az életszínvonal” – mondta a szervezet elnöke.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »