Cigánysoron született, tizenöt évesen szült először, és már hat gyermeke volt, amikor leérettségizett, majd diplomát szerzett. Bár az édesanyja eltiltotta őt a cigányoktól, most Kecskemét egyik legszegényebb részén működtet játszóházat hátrányos helyzetű gyerekek számára. A Védőháló Karitatív Egyesület alelnökeként a szervezet adományboltját vezeti, és önkéntesként dolgozik a kecskeméti református egyházközség cigánymissziójában is. Lacziné Somogyi Tímea Anna nemrég Richter Aranyanyu díjat kapott.
Kecskemét központjától nem messze, egy fehérre meszelt falú, aprócska épületben működik a Védőháló Karitatív Egyesület adományboltja. Bent ruhák, cipők, játékok, műszaki cikkek, poharak, tányérok sorakoznak a polcokon tárolókban, katonás rendben.
– Karácsonykor rengeteg adományt kapunk, januárban azonban szinte semmit – kezdi Lacziné Somogyi Tímea Anna, az egyesület alelnöke, karján hetedik gyermekével, a féléves Lilivel. – Pedig év elején is elkelne a segítség, mert karácsonykor a legszegényebbek is elköltik az összes pénzüket.
A bolt májusban nyílt meg, azóta szinte senki nem kért ingyen ruhát; a legolcsóbbak száz forintba kerülnek, ennyit szinte mindenki ki tud fizetni. Szerencsére rengeteg embernek fontos, hogy segítsen másokon, de Tímea azt szokta tanácsolni, olyan holmit adományozzanak, amelynek maguk is örülnének. A ruhanemű mellett gyakran kapnak műszaki cikkeket és olykor egészen értékes dolgokat is, például porcelánt. Időnként érkeznek meglepő holmik, például szocialista érdemrend, erotikus segédeszköz vagy pornófilmet tartalmazó videokazetta.
Ilona önkéntes segítőként dolgozik a boltban, rokkantnyugdíjas, 39 ezer forintból él. Nemrég meghalt a férje is, ha nem kapna segítséget a kecskeméti Wojtyła-házban, ki tudja, mi lenne vele. Úgy gondolta, ha rajta segítenek, neki is segítenie kell másokon. Hetente kétszer-háromszor jön az adományboltba, örül, ha itt lehet. Lili nyöszörög, Ilona átveszi, mi pedig Tímeával leülünk az egyik sarokba – játékok és tányérok közé – beszélgetni.
– Nagyon jó gyerekkorom volt. Jó helyre születtem, szerető családba. Kecskemét cigányok lakta részén, a Tatár soron esténként összegyűltek az emberek, tüzet gyújtottak és éjszakába nyúlóan beszélgettek. Rengeteg barátom volt, de bármilyen jól is éreztem magam, azt hamar megtanultam, hogy a Tatár soron lakni szégyen. Anyám szülei vályogvető cigányok voltak, később gyárba mentek dolgozni. Rengeteget éheztek, fáztak. Anyám úgy gondolta, azért érte őt ennyi rossz, mert cigány. Mondta is, micsoda istencsapása, hogy az ő barna bőrét örököltem, nem pedig apámét, aki nem cigány volt – meséli. Tímea szülei azt akarták, hogy neki és testvéreinek jobb sorsuk legyen. Nyolcéves volt, amikor elköltöztek, édesanyja attól kezdve eltiltotta gyerekeit a cigányoktól, még a rokonaikkal sem tarthatták a kapcsolatot.
http://mno.hu/
– Sok évvel később, szociológushallgatóként éppen azon a területen végeztünk kutatást, ahol az édesanyám született, és magam is megdöbbentem, mekkora boldogságot jelentett neki, amikor elmeséltem találkozásomat egy-egy régi ismerőssel. Hiányoztak neki a rokonok, a régi élete. Anyám nem akarta tudomásul venni, hogy az ember nem törölheti ki az életéből a múltját.
http://mno.hu/
Vásárlók érkeznek a boltba: két fiatal lány. Sapkát vesznek háromszázért, fülbevalót százért. Aztán egy jól öltözött hölgy tér be, vadonatúj csizmát talál, még a címke is rajta van. Nemcsak szegények jönnek, olyanok is, akik olcsón akarnak vásárolni, magyarázza Zsuzsa, a friss nyugdíjas önkéntes segítő a pénztár mellől.
– Elsős gimnazista voltam, amikor huszonöt évvel ezelőtt megszületett a fiam. Nem terveztem, hogy 15 évesen anya leszek. Így alakult… – folytatja Tímea. Szülei viszont csalódásként élték meg, hogy lányuk fiatalon vált anyává. Pláne, amikor gyors egymásutánban megszületett további öt gyermeke is.
– Meg voltak róla győződve, hogy ezek után úgysem viszem semmire. Nemcsak a családom, tanáraim is lemondtak rólam. Ez az időszak nagyon jó volt arra, hogy megtanuljam: nem számít, mások mit gondolnak rólam.
Tímea 17 évig volt otthon a hat gyerekkel. Főzött, mosott, takarított, ki sem mozdult a házból. Aztán amikor az akkor még legkisebb, Panni is óvodás lett, úgy érezte, muszáj valamit csinálnia, ha nem akar megőrülni az elzártságtól.
– Elkezdtem munkát keresni, de nem nehéz kitalálni, minek veszik fel az embert nyolcosztályos végzettséggel, főleg ha cigány: mosogatni meg takarítani.
Azt pedig 17 év alatt többet csinálta, mint más egy élet során. Valami mást kellett találnia. Tanfolyamot nem végezhetett, mert akkor le kellett volna mondania a főállású anyaságért kapott jövedelméről, azt viszont nem engedhette meg magának. Ekkor eszébe jutott, mi lenne, ha befejezné a gimnáziumot.
– Elnézően mosolyogtak rajtam a tanárok, de azért örültek, amikor jelentkeztem – emlékszik vissza.
Szerette az iskolát, kikapcsolódni járt oda. Az érettségi közeledtével egyik tanára arra biztatta, hogy tanuljon tovább. Addig gondolni sem mert erre, hatgyerekes cigány asszonyok nem szoktak egyetemre járni, de mivel tisztelte a tanárát, jelentkezett Pécsre a szociológia szakra. Fel is vették azonnal.
– Tulajdonképpen nem azért választottam ezt, mert a cigányság sorsával akartam foglalkozni – bontja ki motivációit Tímea. – Ám amikor az egyetemen statisztikaórán azzal szembesültem, hogy a cigányokra egészen más mutatók jellemzőek, mint a társadalom többi tagjára, kutatni kezdtem a válaszok után. Tudni akartam, miért halnak meg előbb, miért van sok gyerekük, miért szülnek korán, miért alkotnak társadalmat a társadalomban. Hiszen ez a történet rólam és a gyerekeimről is szól.
A szegényeket segítő Védőháló Karitatív Egyesülettel akkor került kapcsolatba, amikor a szervezet élelmiszercsomagokat kezdett osztani a város szegregálódó részén élő cigányoknak.
– Elmondtam nekik, hogy ezzel többet ártanak, mint segítenek. A cigányokat abban kellene támogatni, hogy képesek legyenek gondoskodni magukról – fejti ki.
Volt, akinek biciklit adtak, hogy legyen mivel munkába járnia, más bútorokat kapott azzal a feltétellel, hogy előbb ki kell festenie a lakást.
– Sajnos a cigányok közül sokan a nyolc általánost sem végzik el. Alapfokú iskolai végzettség nélkül azonban szinte lehetetlen rendes munkát találni. És ha már a sokadik generáció nem dolgozik, és a szülő sosem vette a hasznát annak, amit az iskolában tanult, nem könnyű a gyerekeket új életstratégiákra nevelni.
Egyebek mellett ezen szeretett volna változtatni Tímea, amikor néhány évvel ezelőtt pályázatot adott be a Pancsinelló játszóház létrehozására.
Pancsinelló, az ütött-kopott famanó, Max Lucado mesehőse csak rengeteg szenvedés után jön rá, hogy hiába állítják sokan az ellenkezőjét, ő is ugyanolyan értékes, mint a többiek. Nem véletlenül kapta az ő nevét a játszóház.
– Eleinte azt terveztem, hogy tanodát kellene indítani, de aztán felismertem, hogy a cigány gyerekek hatéves korukra már annyira lemaradnak a többiektől a tudást, készségeket illetően, hogy akkora hátrányt szinte lehetetlen később behozni – nyomatékosítja Tímea.
A játszóház három éve nyitott meg Kecskemét cigányok lakta területén, a Zsinór utcai közösségi házban. A kezdet nehezebb volt, mint gondolták.
– Napokig be sem nézett senki. Meglepődtem, mert azt hittem, tódulni fognak az emberek. Aztán szórólapokat osztogattunk az utcán, beszélgettünk a szülőkkel, és kiderült, hogy náluk a játszóház nem a kultúra része, úri huncutságnak számít. A hívó szóra aztán egyre többen jöttek, s mára kialakult a közösség.
Tímeáék igyekeznek a helyi igényeknek megfelelő foglalkozásokat tartani. Közösen főznek: ezt szolgálja az egészséges életmód programjuk és a babakonyha is. Bébiételre ezeknek a családoknak nem telik, a gyerekek ugyanazokat a zsíros, fűszeres ételeket kapják, amelyeket a felnőttek esznek.
http://mno.hu/
– Megbeszéltük és kidolgoztuk a védőnővel, úgy tanítjuk meg az anyukákat egészséges ételeket főzni, hogy olyan alapanyagokat használunk, amelyekhez ők is hozzá tudnak jutni. Az már más kérdés, hogy a kicsik – mivel nem azt szokták meg – eleinte egyáltalán nem ették meg a sótlan, fűszermentes pépeket. Menet közben tanulunk mi is, például azt, hogy csak kis létszámú foglalkozásokat tartsunk, másképp nem megy. És mivel rengeteg idő elment a fegyelmezésre, most éppen konfliktus- és agressziókezelést tanítunk a gyerekeknek – taglalja programjaikat Tímea.
Idővel kiderült, hogy nem csak a gyerekeknek, a felnőtteknek is szükségük van segítségre.
– Ez a program csak úgy működhet jól, ha az unokától a nagyszülőkig mindenkit támogatunk – fejti ki Tímea. Senkit sem utasítanak vissza, aki kéréssel fordul hozzájuk. Próbáltak megegyezni a szolgáltatókkal, máskor a börtönparancsnoknak írtak levelet, vagy éppen részletfizetési kérelmet nyújtottak be.
– Ezeknek az embereknek nincs önbizalmuk, fel sem tételezik, hogy egyedül is meg tudják oldani ügyes-bajos dolgaikat. Pedig ez nem így van. Előfordult, hogy együtt mentünk a végrehajtóhoz, az illető megfigyelte, én hogyan tárgyalok, és legközelebb már egyedül intézkedett.
A játszóházat, bánatunkra, nem nézhetjük meg.
– Sokat szerepeltünk a médiában, a játszóházba járó gyerekek szülei elolvasták a cikkeket, és lépten-nyomon azzal szembesültek, hogy ők hátrányos helyzetűek. Nem akarom, hogy ez rögződjön bennük. Nehéz az embernek szembenéznie a hátrányaival, s még nyomasztóbb lesz, ha ezt mások is tudják róla.
Tímeát és gyerekeit már nem éri hátrányos megkülönböztetés származásuk miatt, de ez nem mindig volt így.
– Amikor óvodába, iskolába kerültek, csúfolták őket cigányságuk miatt. Az embernek az fáj a legjobban, ha a gyerekeit bántják. Mentem fűhöz-fához, tanárhoz, gyerekekhez, mégsem történt semmi. Azt éreztem, amit annak idején az anyukám, hogy tőlem örökölték ezt a nyavalyás barna bőrt, én tehetek róla, hogy ekként kezelik őket. Amikor a harmadik gyerekem is óvodás lett, egyik este a kádban azt mondta, addig nem száll ki a vízből, amíg le nem mossa bőréről a barnaságot. Akkor azt mondtam magamnak: mekkora marha vagyok, hogy bár mindenkit azzal bátorítottam, csak éppen saját gyerekeimnek nem tanítottam meg, hogy cigánysága miatt egyáltalán nem kevésbé értékes, mint a többi ember. Azóta ezt tudatosan nevelem beléjük.
Előítéletek persze voltak és vannak is. Tímea szerint ezen egyebek mellett úgy lehet változtatni, ha beszélünk róluk. Ezért is írta meg a Kézikönyv a cigányok közti szolgálathoz című könyvét, amelyet már több nyelvre lefordítottak, az Egyesült Államokban és Szlovákiában is megjelent.
– Választ kell adni azokra a kérdésekre, amelyeket a többségi társadalom tagjai rendszeresen feltesznek a cigánysággal kapcsolatban. El kell magyarázni például, hogy a cigányok nem azért adnak furcsa neveket a gyerekeiknek, hogy nevetségesek legyenek, hiszen ugyanúgy szeretik őket, mint bármely más anya vagy apa, hanem mert leginkább a televíziós sorozatokból tájékozódnak. Hogy a hangos beszéd náluk az önérvényesítés egyik tanult formája. Annak pedig, hogy 15 évvel hamarabb halnak meg, mint a többségi társadalom tagjai, semmi köze a cigány származáshoz, életük a rosszabb körülmények miatt rövidebb.
Tímea a szociális területen dolgozók Richter Aranyanyu zsűridíját nyerte el.
– Boldog voltam, de egy kis lelkiismeret-furdalásom is volt. Ez csapatmunka, harmincöten vagyunk az egyesületben, bárki megérdemelte volna az elismerést.
Azt reméli, hogy – talán a díjnak köszönhetően is – a jövőben könnyebb lesz valóra váltani terveiket. Egyebek mellett azt, hogy a játszóház komplex, családokra kidolgozott programként működhessen tovább. Olykor álmodozni is szokott, például arról, hogy egyszer eljön az az idő, amikor a hátrányos helyzetűek számára kidolgozott oktatási programoknak köszönhetően boldogan fognak iskolába járni a szegény körülmények között élő cigány gyerekek is.
Közeledik a karácsony, ez jó is és rossz is. Tímeának tavaly éppen ekkor halt meg az édesanyja.
– Az vigasztal, hogy bár annak idején eltiltott a cigányoktól, az utóbbi időben már ő is büszke a munkámra.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.12.09.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
