Rózsa Huba, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának (PPKE HTK) biblikus professzora halálának első évfordulója alkalmából szerveztek konferenciát november 5-én Budapesten, a PPKE HTK épületében.
A Széchenyi-díjas biblikus professzor emlékére megtartott konferenciát Kuminetz Géza, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) rektora nyitotta meg, méltatva Rózsa Huba munkásságát.
Mint mondta, „volt tanárunk és kollégánk egyfajta pátriárkája volt a II. Vatikáni Zsinat utáni hazai katolikus biblikus tudósoknak, s talán ezért is találó a konferencia témaválasztása”. A PPKE rektora előadásában kifejtette: „Az ősatyákkal, közelebbről Ábrahámmal valami új és eredeti létvízió, világ- és istenkép kerül be az emberi történelem áramába, mivel az igaz Isten szól az emberhez.”
Kuminetz Géza felhívta a figyelmet arra, hogy Ábrahámnak Isten hívására ki kellett vonulnia a társadalomból. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a mindenkori, spirituális értelemben (is) vett kivonuláshoz nagy bátorságra van szükség, és atyai lélekre. A jövő munkálása, az idők jeleinek éber fürkészése, az isteni ígéretek szellemének gondozása, valamint az utód megtalálása-megáldása ilyen atyai feladat.
Majd az előadó hozzátette: Aki pedig valóban hisz Krisztusban, az ígéretek beteljesítőjében, az részt kap Ábrahám örökségéből. Az előbbiekből így az következik, hogy a Krisztus-követők közösségének, az Egyháznak mint az ígéretek őrzőjének és a társadalom kovászának a világhoz (az államhoz) való viszonyában valamiképpen függetlennek kell maradnia.
A „kivonulás” és az „atyaság” szempontját tekintve a rektor leszögezte: az Úr bárányként küldi tanítványait a farkasok közé a hit-remény-szeretet „fegyverzetével”, az Egyháznak pedig meg kell őriznie a kellő távolságot a mindenkori hatalomtól, s az államhatalomnak hagynia kell az Egyházat a maga ritmusában működni, hogy általa „megújulhasson a Föld színe” – Krisztus, a pátriárkák pátriárkájának üzenete szerint.
Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök, a PPKE Hittudományi Karának biblikus tanára előadásában egyrészt a Pentateuchus (az eredeti görög szó fordítása: öt részből álló könyvtekercs), azaz a Biblia első öt könyve, Mózes öt könyve keletkezéstörténete körül kialakult biblikus szakmai vitákról, ezzel kapcsolatban a tudományos konszenzus hiányáról beszélt, másrészt a Teremtés könyve 15. fejezetének hívő szövegolvasásáról fejtette ki a véleményét.
Martos Levente Balázs így összegzett: „napjainkban a bibliai szövegek olyan teológiai értelmezése látszik szükségesnek, amely számot vet ezek egzisztenciális, vagy spirituális értelemben vett olvasatával. Másfelől pedig le kell szögeznünk, hogy a biblikus szakértőkkel való párbeszéd nem luxus, hanem egy olyan igyekezet konkrét jele, amely nem tartja meg magának a bibliai üzenetet, hanem számot vet azzal, hogy az eredetileg is sokféle embert és sokféle közösséget kívánt megszólítani.”
A konferencia folytatásában Kocsi György, a Gál Ferenc Hittudományi Főiskola docense a Teremtés könyve (Ter) 15. fejezete alapján Istennek Ábrahámmal kötött szövetségéről, az arról szóló szöveg értelmezéséről beszélt történet- és irodalomkritikai szempontok alapján.
Az előadások két szekciójának szünetében lehetőség nyílt kérdéseket intézni az előadókhoz.
Fodor György, a PPKE HTK Ószövetségi Szentírástudományi Tanszék vezetője a pátriárkai történetekről, s az abban foglalt Ábrahám történetéről beszélt, ahogy az a bibliai szöveg úgynevezett Papi írásában (szélesebb értelemben véve a papi hagyományban) megjelenik.
Elmondta, hogy a kutatók egyetértenek abban, hogy a pátriárkák – s benne Ábrahám – történetei etnogenezisek (eredettörténetek); a Jákob-ciklus a régebbi (a Kr. e. 9. század második fele) és Izrael északi részéhez (királyság) kötődik, a déli királysághoz pedig az Ábrahám-ciklus.
Kr. e. 722-ben az északi királyság megszűnt létezni (asszír hódítás), ettől kezdve Júda királysága képviselte az egész Izraelt (az északról ide menekülőkkel együtt). Ekkor egyetlen családtörténetté alakították a korábban különálló történeteket, ezt indokolta az is, hogy Ábrahám, Izsák és Jákob isteni ígéretek hordozói, akik ugyanazt az Istent tisztelik; az ígéretek beteljesítője az északi és a déli királyság együttvéve.
Kr. e. 587-ben következett a babiloni uralom, a lakosság szétszóródott, kérdésessé vált a haza és a nép megmaradása is (pedig ezek az isteni igéretek lényeges elemei). A hazátlan Izraelnek egy nem állami, új identitás keresése, kialakítása lett kívánatos az eredetre (pátriárkai történetek) tekintettel.
Ami Ábrahámmal történik, útmutatás a babiloni fogság utáni időkben élő Izrael számára. A kérdés az, hogy a történelmi krízisben a jelen miként mehet tovább, a választ pedig a Papi írás adja meg, amely jól elkülöníthető a Szentírásban a fogság előtti összetett szöveghagyománytól – mondta Fodor György.
A konferencia további részében az Egri Hittudományi Főiskolán szentírástudományt tanító Racs Csaba a pátriárkai történetek tulajdonneveit vizsgálva kimutatta, hogy ezek egy részének sikeres kutatói beazonosítása hitelesíti a pátriárkák személyének történetiségét.
Zsengellér József református lelkész, a Károli Gáspár Református Egyetem volt rektora, az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem tanára, a Magyar Hebraisztikai Társaság elnöke a pátriárkák áldásainak (Gen 49. ; Deuteronomium 33) eltérő maszoréta (a jeruzsálemi zsidók szemléletét tükröző) és szamaritánus (garizimiánus) olvasataiból adódó értelmezési különbségekről tartott előadást.
Az említett szövegtanúkban kisebb-nagyobb eltérések szolgáltatnak alapot az áldások különféle értelmezéseire. Az adott korban a maszoréta szöveg hegemóniája már érvényesült, de még nem volt véglegesített (szent) Tóra-szöveg.
Buzási Gábor az Eötvös Loránd Tudományegyetem Assziriológiai és Hebraisztikai Tanszékének oktatója Alexandriai Philon és a rabbinikus midrások Tóra-magyarázatát vetette össze. Előadásában többek közt elmondta, ezek a magyarázatok cseppek a tengerben ahhoz képest, hogy az Ábrahám-ciklus milyen sokrétű értelmezésre adott alapot a történelem folyamán.
Philon paradoxona szerint Ábrahám a fiában saját boldogságát áldozza (áldozná) fel, azért, mert a hit szemével az öröm (nevetés) valódi birtokosa Isten, az öröm helye Istennél van.
Az az ember, aki a saját boldogságát képes feláldozni Istennek (s Ábrahámnak ezt az áldozatot végül nem is kellett meghoznia), a boldogság teljességét kapja (vissza) az Úrtól.
Kocsis Imre, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kara Újszövetségi Szentírástudományi Tanszékének vezetője a Ter 15,6 értelmezési különbségét mutatta ki a Róm 4,1–25-öt és Jak 2,21–23-at egybevetve. A páli és a Jakab által írt szöveg feszültsége abból eredhet, hogy Jakab a páli gondolatok (Ábrahám nem a törvény tetteiből, hanem a hit által igazult meg) téves értelmezéseire reagált, nem Pál ellenében fejtette ki álláspontját.
A konferencia utolsó előadását Horváth Endre (Újvidék) távollétében Martos Levente Balázs olvasta fel. A Pál apostol tanítása (Gal 4,28) alapján kifejtett téma összegzésében elhangzott: a hívő keresztények az Ábrahámnak adott isteni ígéret gyermekei és a keresztségből eredően örökösök, a Krisztusban való egység által.
A konferencia végén Fodor György (PPKE HTK) a Rózsa Huba professzorral kapcsolatos személyes emlékeit osztotta meg a jelenlévőkkel. Beszélt a szakmai kapcsolatukról is, valamint hangsúlyozta: a professzor „szenvedélyesen szerette Jézust”, akit személyes megváltójának vallott.
Perendy László piarista szerzetes, a PPKE HTK dékánja az Ókeresztény Egyháztörténeti Tanszék vezetője pedig zárszavában kifejezte háláját az egy esztendővel ezelőtt elhunyt Rózsa Huba munkásságáért, amelyet a bibliatudományok területén végzett.
Fotó: Fábián Attila
Körössy László/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
