A zsidók még az ENSZ-t is kiűznék a Gázai övezetből

Izrael azt szeretné, hogy az ENSZ palesztinokat segélyező szervezetének (UNRWA) ne legyen semmilyen szerepe Gázában a háborút követően – jelentette ki Jiszráel Kac izraeli külügyminiszter arra reagálva, hogy a gyanú szerint az ENSZ-ügynökség egyes munkatársainak közük volt az Izrael ellen tavaly október 7-én elkövetett támadáshoz.

Az izraeli kormány garantálni akarja, hogy az UNRWA "ne képezze részét a megoldásnak" a palesztin területen. Kac közleményében arra is kitért, hogy szerinte az UNRWA-nak minden tevékenységével fel kellene hagynia.

Az UNRWA vezetője pénteken közölte, hogy azonnali hatállyal szerződést bontottak azokkal, akikkel kapcsolatban felmerült, hogy közük lehet a támadáshoz, és vizsgálat is indult. A vádak nyilvánosságra kerülését követően több ország, köztük a legnagyobb finanszírozó, az Egyesült Államok is bejelentette, hogy felfüggeszti az UNRWA támogatását. Nem sokkal később hasonló bejelentést tett, és ideiglenesen leállította az UNRWA támogatását Finnország, Olaszország és az Egyesült Királyság is.

Hírdetés

A Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) főtitkára, Husszein es-Sejk az X-en azt írta, hogy a palesztinoknak az izraeli agresszió közepette jelenleg égető szükségük van az UNRWA támogatására.

"Arra kérjük a támogatás leállításáról döntő országokat, hogy vizsgálják felül elhatározásukat" – írta Sejk a közösségi oldalon, s egyúttal arra az álláspontra helyezkedett, hogy az UNRWA támogatásának megszüntetése politikai és humanitárius kockázattal jár.

A Hamász arra szólította fel az ENSZ-t és a nemzetközi közösséget, hogy ne engedjenek az izraeli fenyegetéseknek és zsarolásnak, egyúttal azzal vádolta meg a zsidó államot, hogy minden nemzetközi segélytől el akarja vágni a gázaiakat.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »