A marhavagon csikorogva állt meg. Kintről ordítozás, parancsok, kutyaugatás, hallatszott. A marhavagonban négy halott és száztizenhat halálra rémült ember várta további sorsát. Szomjasan, büdösen, éhesen álltak, s sokukban az a gondolat villódzott, hogy jobb lenne meghalni, mint ezt a megaláztatást elszenvedni. Grünwald bácsi, az idős pesti zöldséges hangosan imádkozott… néhány gyermek sírt, s az emberek szemében valami soha nem látott kevercse volt a halálfélelemnek, a beletörődésnek, az elkeseredettségnek… a lázadásnak…
A vagon lengőajtaja iszonyú hanggal tárult fel. Leparancsolták a zsibbadt végtagokkal tízegynéhány órája összezsúfolva álló embereket, akik alig tudtak megmozdulni, lépni, lemászni a vaslépcsőn. Sokan kiestek, s úgy értek földet a vagon mellett… A rampán néhány tiszt, és egy fehérköpenyes szikár, gyűlölködő tekintetű ember várta transzportot. Hosszú idő telt el, amíg rendeződött a sorba állítás, majd a fehérköpenyes és egy tiszt szelektálni kezdte az érkezőket… Kicsit messzebb füst gomolygott… emberi áldozatok füstje. Ártatlan, segítőkész, elhurcolt szatócsok, schusterok, vasmunkások, papok, munkára képtelen öregek és betegek füstje. A 20. század embertelenségének első fekete füstje, amely azóta is gomolyog…
Grünwald bácsitól megkérdezte a fehérköpenyes, hogy mennyi idős, majd az oldalsó sorba állította… Az öreg hang nélkül beállt a sorba és tovább imádkozott. Érezte, hogy lábát elhagyja az erő, majd megremegett az egész teste és a földre zuhant. Többen próbálták felállítani, de nem ment. Az öreg szeméből folyt a könny, gondolatai a kis boltban jártak, ahol mosolyogva szolgálta ki a pesti asszonyokat, ahol egy-egy almával, barackkal megörvendeztette a szegény, nézelődő gyermekeket, s kamat nélküli hitellel segítette azokat a munkásembereket, akiknek a vasárnapi ebédhez zöldségre sem jutott. S nem egynek – látva a kilátástalan helyzetét – elengedte a hitelt, amikor fizetés után felkeresték, hogy kiegyenlítsék a számlát. Grünwald bácsi már nem volt magánál. Mosolyogva mondogatta… tessék válogatni szépasszony… tegye csak oda bátran, majd elintézzük, amikor lesz… Majd mintha a segédjéhez beszélt volna: – Ó, te meshügge… megint elejetetted te azt a tojást?… Aztán megjelent előtte a konyha képe, ahol épp ebédelt, amikor a nyilasok megjelentek… és újra érezte fején a nyilas tenyerét, hallotta a porcelántányér hangját, amikor levesestül lelökte előle a feketeruhás pribék. Látta nyolcvanhat éves édesanyját, amint a másik nyilas a haját cibálja, s hallotta a durranást… igen, a durranás! Amely után fia, Grünwald Ármin, aki megpróbálta apját és nagyanyját védeni, a durranás után azonnal holtan esett össze. Az öregasszonyt otthagyták a lépcsőházban. Már halott volt…
Az egyik tiszt odalépett az erőtlen, haldokló Grünwald bácsihoz és szó nélkül fejbe lőtte. Intésére két katona elvitte az útból… a gomolygó füst irányába.
***
Günwald bácsi anyját és fiát elvitték a házból, s a zsidó temetőben, még délután eltemették. Néhány nyilas és egy tacskó kölyök jelent meg a házban. A kölyök épp aznap ünnepelte tizennegyedik születésnapját. A nyilasok tudták, hogy zsidó, s azt is tudták, hogy az értékeken kívül semmi nem számít neki. Sok zsidó embert ismert, s tudta, hogy hol, milyen pénzt, ékszert és más értéket lehet találni, az elhurcoltak lakásaiban. Sokhelyütt megfordult a hitközségben, s amikor elvitték a zsidókat abból a házból, ahol lakott, ő a padláson, egy gerendán nápecolva kivárta, hogy befejeződjék az embertelenség. Farzsebéből elővette a városmajori plébánián kapott keresztlevelét, amelyre már nem Schawartz György volt írva, hanem Sörös György. Ezt a nevet Kriegs-Au Emil plébános találta ki neki, aki akkor kezdte el a keresztlevelek kiosztását az őt felkereső zsidóknak, amikor káplánját a nyilasok zsidó származása miatt elvitték. Gyurka egyezséget kötött a káromkodó nyilasokkal, amikor azok egy lakásban semmit nem találtak… pedig a zsidóról tudták, hogy gazdag ember volt… A kis „keresztény” Gyurika, eközben ott somfordált a gangon, és megmutatta nekik hol van a pénz és az ékszer. Ettől kezdve a Kile minden zsidó lakását vele járták végig a pribékek, de Gyurinak volt annyi esze, hogy nem mindet mutatott meg… hiszen a szolgálataiért magát is meg kellett jutalmaznia…
Grünwald bácsi édesanyjának és fiának levajéját is ő intézte el a Kile dajenjéval és sameszával, majd pár nap múlva megkezdte a leltárt az elhurcolt és megölt Grünwaldék lakásában, és a boltban… Ám ekkor nem szólt a nyilasoknak. Mindent megtartott magának. Grünwald néni aranyai, festményei, pénze, és a boltocska minden értéke nedánként „rá maradt”, mintegy megalapozva a jövőjét.
A leltárt talán akkor kezdte a Schwartz-Sörös gyerek, amikor Auschwitzban az élettelen Grünwald bácsit a rampán fejbelőtték…
Stoffán György
The post A “zsidó” hullarabló appeared first on PolgárPortál.
Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »
