Ötvenhárom éve, 1966. február 20-án halt meg Chester William Nimitz amerikai tengernagy, a második világháborúban a csendes-óceáni flotta főparancsnoka, az egyik legkiválóbb haditengerészeti stratéga.
1885. február 24-én német bevándorlók sarjaként született a texasi Fredericksburgben. A West Point-i katonai akadémiára akart jelentkezni, de mivel akkor ott nem volt felvétel, az annapolisi haditengerészeti akadémiát végezte el, kitüntetéssel. Szolgálatát 1905-től a Távol-Keleten kezdte meg. 1908-ban zászlósi rangban ő állt a parancsnoki hídon, amikor a Decatur rombolóhajó zátonyra futott, ezért hadbíróság elé került, és szolgálatszegés miatt megrovásban részesült.
Pályafutásában ez nem okozott törést: a következő évben már az Első Tengeralattjáró Flottilla parancsnoka lett, a ranglétrán rendfokozatokat átugorva haladt előre. 1911-ben az ő parancsnoksága alatt állt hadrendbe az első dízelhajtású amerikai tengeralattjáró, 1913-ban németül is beszélő főhadnagyként Nürnbergben és Gentben tanulmányozta a dízelmotorgyártást. 1918 februárjában az Atlanti-óceáni tengeralattjáró-flotta törzsfőnökévé nevezték ki, e beosztásaiban megtapasztalta a tengeralattjárókkal zajló hadviselés hatásosságát, pedig kezdetben úgy emlegette őket, mint „Verne Gyula képzeletszüleményeinek keresztezését a púpos bálnával”.
Az első világháború után csatahajó-kapitány és a Pearl Harbor-i tengeralattjáró-kötelék parancsnoka lett. 1922-től a newporti haditengerészeti akadémián tanult, 1926-ban a kaliforniai Berkeley Egyetemen ő hozta létre a haditengerészet első tartalékostiszt-képző központját. 1929-ben tengeralattjáró hadosztályparancsnokká nevezték ki, 1933 végén az Augusta cirkáló parancsnokaként a Távol-Keletre vezényelték. 1935-ben a haditengerészet Navigációs Hivatalának helyettes vezetője lett, három év múlva ellentengernagyi rangban átvette a hivatal vezetését.
Az Egyesült Államok 1941. december 8-án, a Pearl Harbor elleni japán támadás után belépett a második világháborúba. Franklin D. Roosevelt elnök néhány nappal később az admirálissá előléptetett Nimitzet nevezte ki a csendes-óceáni flotta főparancsnokává, beiktatási ceremóniáját a Grayling tengeralattjáró fedélzetén tartották, mert Pearl Harborban egyetlen hadihajó sem maradt épségben. Nimitz a csendes-óceáni hadszíntéren zajló háború legsúlyosabb időszakában került tisztségébe, s 1942 márciusától minden ott ténykedő angol és amerikai légi, szárazföldi és tengeri erőt ő irányított.
A hadiakadémiákon is oktatott csaták hadműveleti terveinek kidolgozásával érte el a végső győzelmet, nemegyszer személyesen is jelen volt az ütközetek helyszínén. Kiváló stratégaként sikeresen ötvözte a tengeri és a légi háborút, elvágta az ellenség utánpótlási útvonalait, kidolgozta a „szigetről szigetre ugrás” taktikáját. Az utolsó amerikai hajók és repülőgépek bevetésével 1942 júniusában a Midway-szigeteknél megállította a japán offenzívát, ezt követően, immár az anyagi fölény birtokában csatákat nyert Guadalcanalnál, a Gilbert-szigeteknél, a Marshall-, a Mariana- és a Palau-szigetek térségében. 1944 októberében győzelmet aratott a világtörténelem legnagyobb tengeri ütközetében, a Fülöp-szigeteki partraszállásért folytatott Leyte-öbölbeli csatában, 1945 elején az amerikai hadsereg hatalmas véráldozatok árán elfoglalta Ivo Dzsimát, majd a japán főszigetek közvetlen közelében fekvő Okinavát.
Nimitz a stratégiai nézeteltéréseket félretéve működött együtt a szintén legendás Douglas MacArthur tábornokkal, a térségben operáló hadsereg parancsnokával. Mindketten döntő szerepet játszottak a végső győzelem kivívásában, s 1945. szeptember 2-án, a USS Missouri csatahajó fedélzetén (MacArthur a szövetséges hatalmak, Nimitz az Egyesült Államok részéről) ők ketten írták alá a japán kapitulációs okmányt. Nimitz 1944 decemberében megkapta az újonnan létrehozott (és a második világháború óta nem adományozott) legmagasabb haditengerészeti rendfokozatot, flottatengernagy – ötcsillagos admirális – lett. A rangot a Kongresszus csak négy főtisztnek ítélte oda, közülük Nimitz élt legtovább.
A háború után hadműveleti főnökként töredékére csökkentette és a békebeli feladatok ellátására szervezte át a haditengerészetet. 1946-ban a nürnbergi bíróság elé állított német főtengernagy, Karl Dönitz perében tett vallomásában kiállt az általa is gyakorolt, korlátozás nélküli tengeralattjáró-hadviselés jogossága mellett, részben ennek volt köszönhető, hogy Dönitzet csupán tíz év börtönbüntetésre ítélték. 1947-ben még aláírta a világ első atom-tengeralattjárója, a USS Nautilus (SSN-571) kifejlesztésére utasító memorandumot, majd nyugdíjba vonult.
Nyolcvanéves korában, 1966. február 20-án halt meg a kaliforniai Yerba Buena-szigeti katonai bázison lévő otthonában. Halála után róla nevezték el a világ egyik legnagyobb nukleáris repülőgép-hordozóját, a USS Nimitz anyahajót, és a jelenleg tíz hajóból álló Nimitz-hajóosztályt. Az amerikai posta 1985-ben bélyeget adott ki képmásával, emlékének ápolására alapítványt hoztak létre. Az amerikai haditengerészeti akadémia 2014-ben az interneten is hozzáférhetővé tette a második világháború harci cselekményeinek a maga nemében egyedülálló dokumentumát, a tengernagy gondosan megőrzött, négyezer oldalas parancsnoki naplóját.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
