A „zöld útlevél” birtokosai számára újra megnyílhat a világ

A „zöld útlevél” birtokosai számára újra megnyílhat a világ

Egyre több hír jelenik meg arról, hogy az újranyitást követően mind több ország, cég, légitársaság tervezi azt, hogy a turistákat csak akkor engedik az országba, szállodába, fedélzetre, ha azok rendelkeznek vakcinaútlevéllel (Covid-Pass), amely igazolja azt, hogy az érintett megkapta a koronaví­rus elleni oltást.

Bár nagyon sok szak­mai szervezet tilta­kozik a tervezet ellen, magas rangú uniós képviselők is támad­ják a javaslatot, mivel szerintük ez diszkriminálja az embereket, ám egyelőre úgy tűnik, hogy nem lesz más választása azoknak, akik nyárra szeretnék újraindítani a gazdaságu­kat, ezzel együtt az idegenforgal­mat. Az első között Dánia jelezte, hogy bevezetné az oltási útlevelet, mivel úgy gondolják, hogy ez az egyetlen mód, hogy a korlátozá­sokat magunk mögött hagyjuk. A javaslat hírére Ciprus is hasonlóban gondolkozik, és Görögországban is ilyen megoldáson gondolkoz­nak. De uniós szinten is elhangzott már olyan javaslat, amely szintén az ilyen útlevelek kiadását javasol­ja, egységesen, európai szinten. Az európai országokon kívül számos más országból érkeznek hasonló hírek, pl. Szingapúr is ebben látja az újranyitás esélyét. Nemcsak az országok, de több légitársaság is fel­vetette, hogy a jövőben csak azok az utasok szállhatnak fel a fedélzetre, akik rendelkeznek ilyen igazolással, pontosabban útlevéllel. Köztük az ausztrál Qantas, de számos európai légitársaság sem zárkózott el ennek lehetőségétől. Ebből is látszik, hogy idén a Covid-Pass lehet az utazók vízumja, vagyis a zöld útlevél bir­tokosai számára újra megnyílhat a világ.

Hírdetés

Közben magáncégek is elkezdtek dolgozni a megoldáson, egy svájci vállalat olyan alkalmazást feljelszett ki (CommonPass), amely segítsé­gével az utasok egészségügyi adatai – köztük az információ az oltásról – egy QR-kódban jelennek meg, ezt pedig a repülőtéren beolvasva egy zöld jelzést adhat az utazásra. A megoldás annyira sikeres, hogy azt már több, légi közlekedésben mű­ködő szervezet is teszteli.

Ugyanakkor az Utazási és Turiszti­kai Világtanács erősen bírálta az el­képzelést, hogy kötelezővé tegyék a koronavírus elleni vakcinát az uta­zásokhoz. Gloria Guevara, az Uta­zási és Turisztikai Világtanács veze­tője szerint ez a lépés ugyanolyan lenne, mint a munkahelyi diszkri­mináció. Mint mondta: „Soha nem szabadna oltáshoz kötni az utazást vagy a munkába állást.”

A bírálók között van Tony Fernandes, az Air Asia vezetője is, ő úgy véli, a globális, egységes tesz­telési eljárás jelenti a légiközlekedés újraindításának kulcsát. Az egész­ségügyi és turisztikai szakemberek körében végzett felmérés szerint azonban a többség egyetért azzal, hogy oltáshoz kellene kötni a nem­zetközi utazást.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »