„Az embernek mindenki számára érthető példát kell statuálnia, és meg kell teremtenie az uralom feltételeit és annak szabályrendszerét. Mikor egy vezető döntést hoz, akkor döntött, és pont.” Mobutu Sese Seko, a Kongói Demokratikus Köztársaság (1971-től Zaire) vezetője, így kommentálta az uralma ellen szervezkedők nyilvános akasztását, amely 50 ezer ember előtt zajlott 1966 júniusában. Mobutu 1965. november 24-én vértelen katonai puccsal ragadta magához a hatalmat. Több mint három évtizedes regnálása alatt, a kleptokrata diktátor közel 5 milliárd dollárral rövidítette meg az államkasszát, a tönk szélére sodorva az ásványkincsekben gazdag közép-afrikai országot.
Joseph-Désiré Mobutu egy szakács és egy szobalány gyermekeként született 1930. október 4-én. Az intelligens, szabadidejében rengeteget olvasó Mobutunak azonban egy szerelmi ügy miatt meg kellett szakítania tanulmányait és el kellett hagynia a katolikus missziós bentlakásos iskolát. Az oktatás nélkül maradt ifjú ezután hét éven keresztül a rendfenntartó feladatokat ellátó Force Publique-ban teljesített szolgálatot.
Mobutu olvasás iránti vonzalma fegyveres szolgálata alatt is megmaradt, előszeretettel forgatta Machiavelli, Churchill és de Gaulle műveit. 1956-ban leszerelt és újságírónak állt. Két év múlva Belgiumba utazott, hogy ott újságírói továbbképzésen vegyen részt. Itt számos antikolonista kongói fiatallal találkozott, köztük a Kongó Köztársaság leendő miniszterelnökével, Patrice Lumumbával, akivel barátok lettek.
Mobutu csatlakozott a Lumumba által alapított Kongói Nemzeti Mozgalomhoz is és nemsokára barátja jobbkeze lett. Egyesek szerint azonban Mobotut már ekkor behálózta a belga titkosszolgálat, hogy az adatokat gyűjtsön Lumumbáról és a kongói függetlenséget szorgalmazó Kongói Nemzeti Mozgalomról.
Egykori barátja ellen fordult
Az Afrika szívében fekvő Kongó belga gyarmatként kezdte a 20. századot, amelynek eleje különösen katasztrofális volt a Kongó-medencében élő bantuk számára. I. Lipót belga király ugyanis magánbirtokaként kezelte a hatalmas területet és ókori despotákat megszégyenítő módon, rabszolgasorba süllyesztette az ott lakó bennszülötteket. A Kongói Szabadállam nyersgumi termelése óriási hasznot hozott az uralkodónak, de a vele járó embertelen munkakörülmények és a fékevesztett kizsákmányolás 14-15 millió kongói életét követelte.
A második világháborút követően, a nyugati államok gyarmatbirodalmainak szétesésével felcsillant egy kis reménysugár. 1960-ban Patrice Lumumba, a Kongói Nemzeti Mozgalom vezetője megnyerte a választásokat, koalíciós kormány alakult és megszületett a független Kongói Köztársaság. Lumumba nem feledkezett meg barátjáról, Mobuturól sem, akit egy külügyminiszteri poszttal ajándékozott meg. A forrongó politikai helyzet miatt azonban Mobutu hamarosan új pozícióba került, és átvette a kongói hadsereg irányítását.
A függetlenséget azonban nem követte egyetértés, az ásványkincsekben gazdag Katanga magától a köztársaságtól is függetlenedni akart. Az országban politikai instabilitás uralkodott, amelyet az egykori gyarmatosítók is szítottak. A bányaérdekeltségeik miatt aggódó belgáknak aztán végképp elege lett, amikor Lumumba a Szovjetuniótól kért „fegyvert és paripát” (értsd. Kalasnyikovokat és szakértőket) a szakadárok megrendszabályozására.
A szovjetek fegyvert ugyan adtak, viszont Lumumba nem tudott fizetni a katonáinak, így a hadsereg vezetője Joseph-Désire Mobotu megtalálta azokat a belga és amerikai csatornákat, amelyek a kommunista veszély elhárítása érdekében hajlandóak voltak pénzelni őt és katonáit. A kinyitott pénzcsap meghozta a katonák lojalitását, Mobutu 1960 szeptemberében végrehajtotta első katonai puccsát, eltávolítva egykori barátját a kormány éléről. Lumumba fel akarta venni a kesztyűt, aminek az lett a vége, hogy Mobutu emberei átadták őt a szakadár katangai erőknek, akik brutálisan meggyilkolták a volt miniszterelnököt.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
