A Wizz Air londoni járatán hozta világra gyermekét egy nő

A Wizz Air londoni járatán hozta világra gyermekét egy nő

Hatalmas szerencséje volt az asszonynak, hogy a gép személyzete nem esett pánikba és orvosok is voltak a fedélzeten.

Múlt hét szombaton a jordán főváros, Ammán és London közötti Wizz Air járaton szült egy jordán nő – írja a BBC híradása nyomán a Telex. A gép már két órája a levegőben volt, amikor a 38 éves utasnak elfolyt a magzatvize. Ezt követően a légiutas-kísérők a pilótafülke előtti folyosó padlójára fektették a nőt, majd megkérdezték, hogy az utasok között nincs-e véletlenül orvos.

Szerencsére több is volt: a basildoni egyetemi kórház sürgősségi osztályán dolgozó dr. Hasszán Hán és öt barátja – akik szintén orvosok – épp a jordániai nyaralásukról tartottak haza Nagy-Britanniába. Hán volt az egyetlen orvos a gépen, aki megfelelő képzettséggel rendelkezett egy újszülött újraélesztéséhez, és a kismama megvizsgálása után úgy döntöttek, hogy ő fogja levezetni a szülést.

Ugyan a kommunikáció eleinte kihívást jelentett, mivel az anyuka nem beszél angolul, ám a járat egyik utasa tolmácsként szolgált a szülés alatt. Az orvos a hírügynökségnek elmondta:

Hírdetés

„elég stresszes volt a helyzet miatt, de a tolmácson keresztül sikerült megnyugtatnom, hogy van némi tapasztalatom az újszülöttekkel kapcsolatban”.

Végül az orvosok a személyzet segítségével sikeresen levezették a szülést, egészséges kislány született. Eközben a gép kitérőt tett, a dél-olaszországi Brindisiben szakították meg az utat, ahol a kismamát és a babáját is kórházba szállították. Az orvos elmondta, hogy a család később tájékoztatta őt arról, hogy mind az anya, mind a baba jól van.

Az NHS-nek utólag Hán doktor azt nyilatkozta, koncentrálnia kellett, hogy a korlátozott támogatással is a világra tudja segíteni a babát, annyira összpontosított, hogy majdnem elfelejtette, hogy egy repülőgépen vannak.

A BBC szerint a szombaton született kislány a 75. baba, aki kereskedelmi repülőjáraton jött világra.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »