„A nők újra írják a történelmet. Nem számít, ha egy hónapja még szerelmes üzeneteket küldött neked. Bármikor ráébredhet, hogy már nagyon régen nem boldog veled.”
Én ezt hívom villanykapcsoló hatásnak. Ezt történik akkor, ha egy nő már nem vonzódik hozzád és továbblép, akár megcsalt akár nem. Nem pontosan arról van szó, hogy objektíven kétségbe vonja a kapcsolat múltbéli pozitívumait, hanem úgy érez, úgy tesz, mintha azok meg sem történtek volna. Engedd meg hogy kifejtsem ezt, és csatoljam a magyarázathoz Briffault törvényét is.
A nők arra használják az érzelmi állapotukat, hogy meghatározzák vele a valóságot – ezt mind tudjuk. Amikor egy férfit valamilyen érzelmi teher nyomaszt, megkérdezi magától hogy vajon mi válthatta ki azt, van e egyáltalán alapja? Lehet, hogy van, de lehet hogy nincs, viszont továbbhaladva ezen a gondolati síkon végül rájön, hogy az amit érez passzol-e a rideg valóságba avagy sem. Hogyha a tények nem igazolják az érzéseit, akkor a reakciója valószínűleg rossz volt. Mikor egy nőt nyomaszt egy ilyen teher, akkor azt az őt körülvevő világ üzeneteként értelmezi. Ugyan miért érezné magát cserbenhagyva, ha valaki nem árulta volna el? Miért érezné magát szomorúan, ha valaki vagy valami nem tett volna ellene semmi rosszat?
Éppen ezért a döntései, amelyeket a saját maga által érzékelt valóságára alapozott, totálisan nonszensznek tűnhetnek egy férfi számára (a nők őrültek, nemde?), mivel az ő valósága a legfontosabb igazságra épül, amit ő ismer: a saját érzelmi állapotára. Ha egy nő szomorú, azt mondja neked „szomorú vagyok miattad”. Ő nem uralkodik magán úgy, ahogy te teszed. A saját érzelmeinek megváltoztatása kívül esik a hatáskörén. Ez tehát azt jelenti, hogy az érzelmi állapot amiben éppen van, csakis azért létezik, mert te tettél valamit. Vagy szándékosan vagy vétlenül. Mivel szomorú, ezért te csináltál valamit. Az ő „objektív” valósága azt mondja neki, hogy te elkövettél valamit ellene, ami miatt most szomorúnak érzi magát. Ilyenkor kezdődik el egy csomó vita, mert a férfiak tévesen azzal kezdenek érvelni, hogy „félreértetted azt amit mondtam, természetesen nem úgy gondoltam”, miközben a nőnek nem számít, hogy mi ésszerű és racionális. Ő éppen szomorú, és nem lenne az, ha nem lenne rá oka. A szomorúsága hozza létre ezt az új valóságot. Ha te nem tettél volna valamit, ami elég volt ahhoz, hogy rosszul érezze magát tőle, akkor egyszerűen nem lenne szomorú.
Térjünk vissza a villanykapcsoló hatásra. Amikor évekig együtt vagy egy nővel és a dolgok elkezdenek rosszra fordulni, megtapasztalhatod azt a történelmi revíziót is, ahogyan végül kimondja „sohasem szerettelek téged” vagy „mindig is bántalmazó voltál”. És meg is érkeztünk a mindig/soha állításokhoz. Nem az igazi, tényekkel leírható valóságra reagálnak, hanem inkább egy új, érzelmeken alapuló valóságra.
A gondolatmenet valahogy így néz ki: Nem érzek már igaz szerelmet iránta, helyette viszont megvetést és dühöt igen. És ha az igaz szerelem valódi és véget nem érő, akkor ennek általa kellene megvalósulnia. Rossz érzések vannak bennem miatta, tehát ő nem lehet jó ember. És mivel rossz érzéseket ébreszt bennem, ezért nem is szerethettem, mivel sohasem tudnék szeretni egy ilyen embert. És azok az emberi tulajdonságok amelyekkel most rendelkezik, mindig is benne voltak. Tehát én soha sem szerettem őt. Sőt az egész kapcsolat csak egy hazugság lehetett. A valódi, igaz szerelem soha sem érne véget, és ez már véget ért, így soha nem volt igaz szerelem.
És így az érzelmi állapota megalkotja az új valóságot, ahol soha semmi nem volt jó, és minden hazugságra épült. Mint amikor lekapcsolják a villanyt. Minden, amit ketten felépítettetek, eltűnik egyetlen szempillantás alatt, mintha soha nem is létezett volna.
Ilyenkor rengeteg férfi megpróbál alkudozni. „Azután amin ketten keresztülmentünk, hogy tudod ezt mind csak úgy eldobni magadtól? Együtt még meg tudjuk menteni ezt a kapcsolatot!”
Nos, az előbbi egy értelmetlen kérdés. Mi az amit eldob magától? Az ő fejében abszolút semmi. Ha bármi értékes is lenne abban a kapcsolatban, nem érezné azt, amit. Következésképpen semmi fontos dolog nincs abban a kapcsolatban.
Briffault törvénye pontosan ezen alapelv szerint működik:
Az állatvilágban nem a hím, hanem a nőstény határozza meg a család összes feltételét. Ha egy nőstény nem tud hasznot húzni egy adott hímmel való kapcsolatból, akkor az a kapcsolat nem fog létrejönni.
Következtetések:
Vesézzük ki az 1. következtetést – a múltbéli „haszon” nem biztosítja a jövőbeli kapcsolatot, vagy a jelenlegi fenntartását. A múltban adott „haszon” és a kapcsolat fenntartásának koncepciója az objektív valóság következetességét igényli, ahol a nő átlátná az emberi kapcsolatok íratlan szabályait: Örökké szeretni fogjuk egymást, ha nehéz idők is jönnek, együtt meg fogjuk azokat oldani. Biztosítok neked egy helyet ahol élhetsz, és ellátlak téged, te pedig majd emlékezz ezekre az áldozatokra mikor a dolgok rosszabbra fordulnak.
Az ő fejében ez úgy néz ki, hogy amikor a dolgok rosszra fordulnak, az érzelmi állapota újraalkotja a valóságot, és a múltban tett áldozatok már nem számítanak, de sokkal inkább mintha soha nem is léteztek volna. Az ő valóságában – amiben az áldozataid és szerelmed őszinte és valódi volt – nem érezhetné magát elárulva, vagy azt, hogy már nem vonzódik hozzád. De mégis így érez, tehát a valóság, ahol te rengeteg mindent tettél érte nem lehet igaz. Az igazság az kell hogy legyen, hogy hazudtál neki, és ez a kapcsolat soha sem volt őszinte.
Így fest a villanykapcsoló hatás. Egyáltalán nem kell hozzá hibát elkövetned, élhetsz akár egy jó párkapcsolatban is egy rendes nővel, ha a dolgok rosszra fordulnak, a kapcsolót mindig lenyomják.
Forrás: A RedPill portál egyik írásának fordítása, amely eredetiben ezen a helyen olvaható.
Válogatás az eredeti íráshoz hozzáfűzött hozzászólásokból:
Archwinger:
Törölt felhasználó:
Meat-on-the-table:
GayLubeOil:
BluepillProfessor:
Stories_of_Red:
mrrooftops válasza Stories_of_Red-nek:
Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »
