A villanyautó kevésbé környezetbarát, mint a dieselautó?

A villanyautó kevésbé környezetbarát, mint a dieselautó?

Német tudósok megingatták a villanyautók környezetbarát jellegére vonatkozó állításokat. A legújabb tanulmányuk arra mutat rá, hogy az elektromos meghajtású autó csak papíron környezetbarát, a valóságban azonban még inkább károsítja a környezetet, mint a dízelüzemű gépjárművek.

Az erről szóló jelentést a Kölni Egyetem professzora, Christoph Buchal, valamint kollégái az Ifo környezetvédelmi intézettől, Hans-Dieter Karl és Hans-Werner Sinn készítették el.

Amennyiben az akkumulátorok előállításánál és a villanyáram termelésénél keletkező széndioxid-kibocsátást (CO2) vesszük figyelembe, akkor a villanyautók 11-28 százalékkal súlyosabban terhelik a környeztet, mint a dízelüzemű autók.

Mindez abból adódik, hogy rengeteg villanyáram szükséges az akkumulátorokban használt lítium, kobalt és mangán kitermeléséhez.

Hírdetés

A Tesla Model 3 akkumulátorainak előállításánál 11-15 tonna széndioxid keletkezik, mutat rá a tanulmány. Amennyiben az akkumulátorok 10 éves élettartalmát, s az évi 15 ezer megtett kilométert veszik alapul, ez 73-98 gramm széndioxid kibocsátásnak felelne meg kilométerenként. Ugyanakkor, ha a villanyáram termelésénél keletkező széndioxid mennyiségét is figyelembe veszik, akkor

a Tesla valójában 156 -181 gramm széndioxidot produkál kilométerenként, ami sokkal több, mint a hasonló kategóriába tartozó dízelüzemű Mercedes autók esetében.

Megtévesztő az, hogy az Európai Unió (EU) nulla emissziós értékűnek minősíti a villanyautókat, állapítják meg a tanulmány szerzői. Az EU arra irányuló terve, hogy 2030-ra az emissziós limit 59 gramm/kilométer legyen – ami 2,2 liter gázolaj, vagy 2,6 liter benzinfogyasztást feltételez száz kilométeren – műszakilag nem reális, mutat rá a tanulmány.

Ez a egyik fő oka annak, hogy az autógyárak a kínálatuk súlypontját fokozatosan a villanyautókra helyezik.

(Pravda.sk/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »