Újhelyi Géza véleménye nyilvánosságát vállalja. A véleményalkotás a klíma ügyéről is mindenkinek alkotmányos joga.
Az igazság nem tömeg kategória kérdése! Demokráciában vitatott ügyekben egy embernek is, lehet igaza.
Tisztelt Kollégák!
Mellékelten megküldöm, az anyagok energetikai részének áttanulmányozása után kialakult véleményemet szíves tájékoztatástokra. Egyébként hozzájárulok az írásom közléséhez is.
Ujhelyi Géza
————————
Feladó: Ernő Petz
Dátum: 2020. február 4., kedd 11:56
Címzett: László Juhos , ‘Hetzmann Albert’ , Saját Ujhelyi , „‘Korényi Zoltán dr.'”
Tárgy: Kormánystratégiák
Kedves Urak!
Csak Nektek, erőműveseknek küldöm el a tömör véleményem. Biztosan eljutottak hozzátok a mellékelt „stratégiák”.
Én csak belenéztem, és arra az elhatározásra jutottam, hogy részletesebben nem is fogom átnézni.
Sok papír, kevés szakmaiság, sok-sok mellébeszélés, álarc tévedésekkel, megtévesztéssel, tudománytalansággal (azaz ideológiával).
Tömören: – lefekvés a klímavédelmi ideológiának,
– a hazai energetika mélypontja, szégyene,
– amivel nem lehet közösséget vállalni,
– de ami a legfontosabb, hogy ezek a „stratégiák” veszélyeztetik a biztonságos energiaellátást, mert a célkitűzések egyrészt álcélkitűzések, másészt nem megvalósíthatók.
Kérdés: vajon kik készíthették ezeket a „füzeteket” és mellékleteiket? És hány száz millióért? Újabb bizonyíték, hogy jó pénzért szakértőket is lehet vásárolni,
csak szakértelmet nem.
Érdemes megjegyezni, hogy az utolsó igazi energetikai stratégia az Antall-kormány idején készült, kevés mellébeszéléssel és sok konkrétummal.
Egy reménységünk azért maradhat: eddig egyetlen stratégia sem valósult meg!
Üdvözlettel,
PE.
————————-
Véleményem a Nemzeti Energiastratégia 2030, kitekintéssel 2040-ig c. anyagról.
Előjáróban meg kell jegyeznem: méltatlannak s nem idevalónak tartom „a globális felmelegedés eddig nem látott éghajlati katasztrófához vezethet” ijesztgetést, mellyel kqvázi indokolni kívánják az elhatározott intézkedéseket.1
Magyarország az új stratégiák elfogadásával, lényegében súlyos konzekvenciákkal járó irányváltást hajt végre. Eddigi környezetvédelmi vállalásainkat, az ésszerű elvárások betartása mellett a gazdaságossági kérdések mindenkori szem előtt tartása is jellemezte, egyensúlyozva ezen szempontok között. Az új stratégiák viszont prioritást biztosítanak a környezetvédelem túlhajtott, káros, erősen vitatott, megvalósíthatatlan elvárásainak.
A következmények jól láthatók a német „Energiewende” tapasztalataiból. Németország villamos energia árai a legmagasabbak Európában s talán a világon. A várt kibocsátás csökkenés üteme elmarad a céloktól s a német VER ellátásbiztonsága jelentősen romlott. Nem is beszélve arról, hogy még ha sikerülne is elérni ott, a fetisizált dekarbonizációs célokat ez mit se változtatna a Globális felmelegedésen!
Megvalósíthatatlannak és túlzott elvárásnak látom a 2050 -s úgynevezett teljes klímasemlegesség elérését. Az erre szánt hatalmas 50 000 milliárd Ft-ra becsült költség, csak arra lenne jó, hogy fékezze az ország fejlődését s növelje a lemaradást azokhoz képest, akik ezt a felesleges terhet nem rakják állampolgárjaik és gazdaságuk nyakába.
Azt hiszem senki nem gondolhatja komolyan, hogy az irányváltás költségeiből bármelyik fő szennyező (Kína, USA, India.. ) akár egy fillért is át fog vállalni.
A villamosenergia – stratégia kiindulási elve hibás: A VER fejlesztését – az egyébként helyes atomerőművi fejlesztés mellett – elsősorban időjárás függő naptelepek kiépítésével kívánja megoldani, a kimondott cél: a 2030-ra 90 %-s karbonmentes termelés biztosítása érdekében. Ez azt jelentené, hogy a magyar VER összes beépített teljesítményének 66%-t gyakorlatilag szabályozhatatlan, időjárás függő forrásra alapoznánk.
A 2040-s időtávra 6 erőművi forgatókönyvet vizsgál. A megjelölt PV központú forgatókönyv a legnagyobb beépített teljesítőképességgel rendelkezik s így joggal feltételezhetően a legdrágább variáns. E mellett ebben a legnagyobb az időjáráshoz kötődő s így szabályozhatatlan rész.
Bár általánosságban szó esik róla, nem található meg a megszűnő kapacitások listája és teljesítménye, valamint a pótlásukra építendő elképzelések (elöregedések, Mátra leállítása) sem. Az anyag nem ad választ a Mavir kapacitásvizsgálatában 2033-ig mintegy 4 000 MW selejtezésre kerülő teljesítmény helyett mit s mikor, miből kell majd valamit építeni. Pontosabban úgy tűnik erre csak az építendő naptelepeket tervezi be. 2030-ig 6 000 MW-t 2040re már 12 000 MW-t. A rendszer szabályozhatóságát biztosító kb. 1900 MW gáztüzelésű teljesítményre csak az ábrából következtethetünk.
1.Nemzeti Energia stratégia. Melléklet. 8. old.
Miután az előbb említett paraméterek hiányoznak, a cél változat (PV központú) kiválasztását, a legalacsonyabb kibocsátás elérése határozta meg, az ellátásbiztonsági szempontok háttérbe szorításával. Erősen félő, hogy ezt döntést elsősorban közgazdasági jellegű, mennyiségi szemléletű vizsgálat alapján hozták, mellőzve az energetikában szükséges dinamikus, termelés és fogyasztás mindenkori egyensúlyára tekintettel levő folyamatok elemzését. Nem vették igazából figyelembe az időjárás függő források alapproblémáját, hogy ha nincs hajtóerő ( nap, szél ) akármekkora teljesítményű forrást is építettünk be nincs hasznosítható termelés!
A kiválasztott változat összes beépített kapacitása egyébként, a maga 18000 MW-jával túlépített. Mint már említettem, teljesítmény mérleget nem találtam az anyagban s így csak becsülni tudok. 2040-re kb. a Mavir által éves szinten 70 MW csúcsigényre becsült növekedés alapján mintegy 1400 MW növekedést vehetünk figyelembe. Ezzel a csúcsigény 8300 MW- körüli max. teljesítmény – igényre alakul. Így a VER, a csúcsigény kereken 2,2 -szeresére épülne ki. A 18. ábrából látható, hogy más forgatókönyvek szerinti variációkban ennél kisebb kiépítéssel is el lehet érni a célt: igaz talán nagyobb CO2 kibocsátással, de jóval kisebb ellátásbiztonsági kockázattal.
A 2040-re előirányzott kb. 12000 MW teljesítményű naptelep megvalósíthatóságát az anyagban hivatkozott tanulmányok alapján megoldhatónak tartják. Én azért elgondolkodnék, hogy ez valóban ilyen egyértelmű lenne? Az eddig Hazánkban már megvalósított nagyobb naptelepek, /Mátra, Paks, MET, MVM / egység-teljesítménye átlagban csak 20 MW körüli s területigényük átlagosan 2 ha/MW körül alakult ki ( a REKK, korábbi tanulmányában 2,4 ha/MW-l számolt). Az alacsony energia sűrűség miatt a fajlagos területigény nagyobb naptelepeknél se lesz kisebb. A már megvalósított telepek fajlagos adatai alapján viszont, 12000 MW -hoz kb. 24 000 ha, vagy más mértékegységgel 240 km2 területre lenne szükség. Ebből 2030-ig 6000 MW-t kellene megépíteni, melyhez így „csak” 120 km2 területre lenne szükség.
Csak viszonyítási alapként: a Velencei tó területe 26 km2. Vagyis 2030-ig mintegy 5 Velencei tó nagyságú területet kellene igénybe venni. Valahogy nem tűnik reálisnak!
Nem látszik átgondoltnak, hogy hol lehet ekkora, mezőgazdaságból kivonható, célnak megfelelő területeket találni! A területigényt nem lehet százalékos alapon megítélni!
Az sem elég nyilvánvaló, hogy honnan lesz erre befektető, elegendő lesz-e a Metár vonzó ereje?
Az anyag nem foglalkozik továbbá, a magyar energia rendszerben (de másutt is) teljesen szokatlan nagyságrendű PV erőmű rendszer termelésének fogyasztási görbébe való beillesztési problémájával, valamint az évszakok közötti jelentős termelési különbségekkel sem. Kérdés, hogy az éppen a téli időszakban gyengélkedő – van amikor több napra is kiterjedő borultság fordul elő – naptelepek hiányzó energiatermelését honnan kívánja majd kielégíteni, ezt is importból? Hasonlóan átgondolatlan, hogy mi legyen az esetleges túltermelés energiájával. Biztos, hogy lehet exportálni?
Az anyag adós a magas import elkerüléséhez szükséges akár tároló kapacitások, akár tartalék kapacitások számszerű meghatározásával, kimutatásával, de adós az ezekhez szükséges, igen jelentős beruházási forrásigények számításával, becslésével is! Ez persze érthető, hiszen egyenlőre csak ötleteket ismerünk, igazi tapasztalat csak az ausztrál 100 MW-s akkuteleppel van, de ez is csak azt bizonyítja ez nem járható út a hosszabb időtartamú hiányok kezelésére.
A beillesztés esetleges problémáit majd 2000 MW naperőmű kapacitás beépítését követően kívánja felülvizsgálni az esetleges intézkedések meghatározására. Remélhető, hogy a tapasztalatok birtokában majd felülvizsgálják elképzeléseiket, de addig is időt vesztünk a 20-s évek közepére várható kritikus helyzet megelőzéséhez szükséges intézkedések meghozásával.
A VER szabályozására a Mavir szerint mintegy 6000 MW (nagyerőművi kapacitás ) lenne szükséges. A 18. ábrából erre viszont csak kb 1900 MW gázerőművi tartalék látható s ebből úgy tűnik 4000 MW körüli importtal kellene a hiányzó teljesítményt biztosítani. Ez illuzórikussá teszi azt a megállapítást, hogy az importnál kb. 10 %-s csökkenés várható.
Minden esetre azt sem látom megnyugtatónak, hogy az ellátásbiztonságot külső tényezőtől, az importtól teszi ezzel függővé. Ez egy hosszabb idejű (nap, hét periodus) kiesésnél, különösen éppen téli időszakban vállhat kritikussá.
Meg kell jegyeznem, azzal számol, hogy az 5 MW-nál nagyobb naptelepnél már most is előírják a tercier szabályozás biztosítását. Ez azonban csak akkor igaz, amikor egyáltalán süt a nap és akkor is csak a túltermelés elkerülésére, vagyis lekapcsolásra. Nota bene az esetleg lekapcsolt termelő egység miatt, a naperőmű amúgy is alacsony kihasználhatósága ezzel még tovább romlik.
Egy másik tévedés az időjárás függő termelés kompenzálására szolártárolót ( hőtároló ) említ, Ilyet viszont csak a napkollektoros megoldásoknál lehet elképzelni.
Az anyag 14.1 pontjában található költségigényre a 2030-ig terjedő időszakra mintegy 14700
milliárd Ft-t ad meg, az energetika és egyéb átalakítások céljára. Ha ebből az energetikára ennek kb. 70%-t szánunk, ez akkor is évente mintegy 0.7×1470= 1029 milliárd Ft-t jelentene. Ha ezt az éves 40 TWh-s fogyasztásra terhelnénk ez 25,75 Ft-al emelné meg az egységárakat!
Ezek után kissé hiteltelennek tűnik a rezsiköltségek csökkentésének fenntartásáról beszélni vagy akár sugalni, hogy a jelenleg európai szinten még kedvező árszintek megőrizhetők lennének.
A koncepció a magyar VER jelentős túlépítettségét irányozza elő: 2040-re kb. 18 000 MW-t.
Ez az egyik oka a költségek megnövekedésének, vagyis az időjárás függő forráshiányok pótlására jelentős tartalékot kell tartani, melynek kiépítése, fenntartása számottevő költségeket jelent. Esetünkben azonban úgy tűnik a betervezett tartalékok nem lesznek elegendők s így továbbra is igen magas marad a szükséges import aránya.
Még egy megjegyzés: A hazai megújuló források felsorolásánál a potenciális vízenergia kapacitások felsorolásából tudatosan kihagyják a Dunában rejlő folyami vízenergia ki nem használt energiáját. S ez nem kevés, a 3 lehetséges vízlépcsőben legalább 450 MW kapacitás van. Az immár 28 éve gond ( és „Ökó-katasztrófa” ) nélkül üzemelő Bősi erőmű bizonyítja, hogy ideje lenne felülvizsgálni a korábbi magyar álláspontot! Egyébként erre, még a klíma változás következményeihez való alkalmazkodás miatt is szükség lenne, ezért javaslom még akkor is szerepeltetni az anyagban, ha egyébként ma még nem tartják időszerűnek a álláspont felülvizsgálatát a vízlépcsők ügyében.
Ha mód lenne rá javasolnám a stratégiai kérdések szélesebb körű megvitatását, egyeztetését még annak elfogadása előtt.
2020.febr. 11.
Ujhelyi Géza
gyémánt diplomás gépészmérnök.
Forrás:realzoldek.hu
Tovább a cikkre »
