Tüzet gyújtottak a Gyorskocsi utcai börtönben, többeket kórházba kellett vinni

Tüzet gyújtottak a Gyorskocsi utcai börtönben, többeket kórházba kellett vinni

Meggyújtotta a matracát egy női fogvatartott a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet Gyorskocsi utcai épületének zárkájában csütörtök reggel – közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP).

Makula György ezredes, a BVOP kommunikációs főosztályának vezetője elmondta: amint észlelték a tüzet, a büntetés-végrehajtás munkatársai haladéktalanul megkezdték a tűz oltását és megtették a szükséges biztonsági intézkedéseket.

Az ilyenkor alkalmazott protokollnak megfelelően az érintett körletszinten elhelyezett fogvatartottakat átmenetileg máshol helyezték el a biztonságuk érdekében – tette hozzá.

Hírdetés

Mint mondta, az eset során a matracot felgyújtó fogvatartott mellett hat, a tűz oltásában és az evakuálásban részt vevő bv-st szállítottak füstmérgezés gyanúja miatt kivizsgálásra egészségügyi intézménybe.

A tűz oltását a helyszínre érkező fővárosi tűzoltók fejezték be, az anyagi kár felmérése még tart.

Az ügyben az intézet parancsnoka közveszély okozása miatt büntetőfeljelentést tesz – tette hozzá Makula György.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »