A Világosság református egyházi műsor július 26-ai ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a két jerikói vak meggyógyítása, valamint a „Minden lélek dicsérje az Urat!” című gyülekezeti napközi gyermektábor Nagysallón.

Két ember ült az út szélén, akiket a tömeg el akart némítani, ám ők még hangosabban kiáltoztak: „Uram, könyörülj rajtunk!” Hogy miként reagált Jézus a két vak ember kiáltására, arról Fecsó Kassai Yvett péderi lelkész szól igehirdetésében.

Július második hetében szervezték meg Nagysallón a református gyermektábort, ahol a zene, a dallamok világa és az ehhez kapcsolódó bibliai történetek játszották a fő szerepet. A tábori történésekbe Tok Tünde lelkipásztor ad betekintést.

A templom és a parókia udvarán megvalósuló tábort a gyülekezeti tagok is segítették. Hogy ki, miért és mivel járult hozzá a programhoz, arról Kotor Andreát, Hőnyi Rebekát és Kúcs Ivettet kérdezzük.

Hírdetés

Bibliai történetek és kreatív kézművesség: gazdag programok várták a gyerekeket Nagysallón. Erről mesél: Török Friderika, Somogyi Dóra, Iván Léna Katalin és Szilágyi Eszter.

Szerkesztő-műsorvezető: Iski Ibolya. A Világosság egyházi műsor másnap 13:05 órakor ismét meghallgatható a Pátria Rádióban, illetve az adás után az STVR hangarchívumából is visszakereshető.

A Pátria Rádió műsorai az alábbi frekvenciákon érhetők el: 89,6 MHz Pelsőc, 91,4 MHz Somorja, 98,0 MHz Losonc, 98,3 MHz Kékkő, 98,7 MHz Érsekújvár, 98,9 MHz Pozsony, 102,4 MHz Szenc, 105,8 MHz Szepsi, 105,9 MHz Rozsnyó.

Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »