Adolf Hitler álmainak egyike Berlin nagyszabású, pénzt, időt, energiát nem sajnáló átalakítása volt, hogy az a győztes háború után a világ fővárosa lehessen.
A meglehetősen ambíciózus terveket a nemzetiszocialista Nagynémet Birodalom vezére a háború után húsz év börtönbüntetésre ítélt Albert Speer birodalmi főépítésszel együtt készítette. Az elképzeléseknek csak egy kis része valósult meg, egy-egy nyomot még ma is felfedezhetnek a szemfüles turisták.
Welthaupstadt Germania, azaz Germánia világfőváros – ezt a szerepet szánta Hitler Berlinnek. Speer szerint a Führer tehetséges rajzokon vázolta fel a terveket, amiket aztán újra és újra módosítottak. A vezér az európai városok népszerű látványosságaiból inspirálódott, ám úgy gondolta, hogy az újjáépülő Berlinben az épített környezet minden részletének a nemzetiszocialista Németország nagyságát kell hirdetnie, ezt pedig leginkább a megálmodott attrakciók monumentális méretével kívánta elérni. Úgy tervezte, hogy amint elkészül, Germánia csak az ókori Egyiptomhoz, Babilonhoz és Rómához lesz mérhető, London és Párizs a nyomába sem ér majd.
A város átalakítása a kelet-nyugati irányú, már létező sugárút kiszélesítésével kezdődött, amelynek középpontjába a korábban emelt Győzelmi oszlop került, a tetején álló női alakot Germánia istennővé keresztelték át. A világfőváros leghangsúlyosabb eleme egy 120 méter széles, a várost észak-déli irányban átszelő, katonai parádéknak helyet adó, a forgalomtól elzárt új sugárút lett volna. Ennek munkálatai az útban lévő házak bontásával és kisajátításával kezdődtek. A déli végen temető akadályozta a terveket, de exhumálták a halottakat, köztük a Bauhaus alapítójának, Walter Gropiusnak a testét is, majd egy Berlin melletti faluban temették újra őket.
A sugárútra egy óriási, mintegy száz méter magas diadalívet kívántak emelni, párizsi példa alapján, de természetesen jócskán felülszárnyalva azt. Speer aggódott, hogy a mocsaras, homokos talaj nem bírja ki a roppant terhelést, ennek tesztelésére egy hatalmas, 11 méter átmérőjű, 12 ezer tonnás vasbeton cilindert építtetett, ami ma is áll a Tempelhof városrész északnyugati részén, Schwerbelastungskörper néven ismert.
A sugárút északi végén kormányzati negyed létesült volna, egyebek mellett Führer-palotával, Haditengerészeti Főparancsnoksággal. Rekordgyorsasággal húzták fel 1939-re az Új Birodalmi Kancellária épületét, amit a második világháború idején bunkerekkel is kiegészítettek. Az 1945-ös ostrom alatt súlyos sérüléseket szenvedett, így aztán a szovjet hatóságok elbontották.
A legnagyravágyóbb terv kétségkívül a Népcsarnokként, Nagy Csarnokként és Dicsőség Csarnokaként is emlegetett bazilikáé volt, amit a világ legnagyobb kupolás épületének szántak, az ihletet a római Pantheon és a Szent Péter-bazilika jelentette, ám utóbbi szintén impozáns kupolájánál a német verzió tizenhatszor nagyobb lett volna.
Ha megépül, ma is a világ legnagyobb zárt terének számítana, de sajnos nem így történt. Nem csak a méreteiben volt rekorder: a korban másfél milliárd birodalmi márkára becsülték az építkezés költségeit. A Führer úgy gondolta, hogy itt helyezik majd végső nyugalomra, így az épület a zarándokhely szerepét is betöltötte volna. Az új világfőváros szívébe, az öt kilométeres sugárút környékére gyakorlatilag csak reprezentatív és hivatali épületeket terveztek, lakásoknak, vendéglátóhelyeknek már nem jutott hely a monumentális létesítmények mellett.
Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »
