A Veszprémi Főegyházmegye kiemelt feladatának tekinti a hitünkből fakadó kultúra, kulturális értékek gondozását, méltó bemutatását. Az elmúlt évben kevesebb lehetőségünk adódott megismerni ezeket az értékeket, ezért Érsekségi ékességek címmel sorozat indult a főegyházmegye honlapján. A tizenegyedik részben a veszprémi székesegyház ének- és zenekara történetének kezdetét mutatják be.
„Szorgalmasan azon leszünk, hogy a szükséges muzsikusokról és hangszerekről minél előbb gondoskodjunk és a kórus megkezdését minden törekvésünkkel lehetővé tegyük.” Ezeket a sorokat Koller Ignác segédpüspök írta az idősödő Padányi Bíró Márton püspöknek 1761-ben, miután felhatalmazást kapott a zenei feladatok megszervezésére.
A pécsi és győri mintát alapul véve kezdődött meg a munka Veszprémben is. A zenei alapokat a Csehországban született Girányi (Gyrani) Vencel rakta le. Őt annak ellenére nevezte ki 1759-ben Padányi Bíró Márton püspök orgonista-succentornak, hogy tudta, egy szót sem tud magyarul. 1759-től 1789-ig töltötte be az orgonista tisztséget. Gyermekei már Veszprémben születtek. A cseh orgonista ezalatt a harminc év alatt lokálpatrióta veszprémivé vált, és szívén viselte a rábízott zenei feladatokat.
1762-ben már hat állandó muzsikust alkalmaztak, ők alkották a leendő ének- és zenekar alapját. Nevük, járandóságuk és tisztségük is fel van jegyezve. Érdekes, hogy basszista és tenorista mellett hiányoztak a discant és alt énekesfiúk. A zenekar is csak három főből állt az orgonistán kívül. Ezért műkedvelő muzsikosokkal kellett pótolni a hiányzó szólamokat. Mivel a székesegyházi énekesek és zenészek javadalmazása fele annyi volt, mint a pécsi és győri gyakorlatban, kénytelenek voltak másutt is munkát vállalni. Ez azonban akadályozta a templomi kórusszolgálatukat.
Hosszú évek kellettek ahhoz, hogy ez a személyi probléma megoldódjon. Bajzáth József (1777–1802) püspök személyében egy kiváló képességű, jó szervező és széles látókörű főpap került a püspökség élére. Az egyházmegye szinte minden intézményét újjászervezte, korszerűsítette, így az ének- és zenekart is, valamint rendezte a kántor kötelességeit, javadalmait. 1779-ben összehívta a káptalant, és közös döntéssel megemelték a zenészek számát és a fizetésüket. Az orgonista és az énekesek mellett két hegedűst, két bőgőst és két kürtöst is alkalmaztak. Szokatlan számunkra, hogy a zenészek között megjelenik a bőgős, holott mélyhegedű és gordonka nem szerepel az együttesben. Ez általános gyakorlat volt a barokk templomi zenekarokban. A bőgő volt hivatva erősíteni vagy pozitív pedál nélküli orgona esetében pótolni az orgona pedálszólamát. Annál is inkább szükség volt erre, mert a fúvósok között ekkor még nem szerepeltek basszus hangszerek.
Miután rendezték a személyi és anyagi helyzetet, Bajzáth püspök megtiltotta, hogy a káptalani muzsikosok az éneklő kanonok előzetes engedélye nélkül máshol szereplést vállaljanak. A fejlődés töretlen volt. Az 1786-os fizetési jegyzék szerint a muzsikusok létszáma tizenhat főre emelkedett. Az orgonista természetesen még mindig Girányi Vencel volt. Együttese már lehetővé tette színvonalas művek előadását a székesegyházi kóruson.
A török utáni időben a katolikus megújulás egyik szegmense volt a szépen megszervezett egyházi liturgia. Ennek szerves részei voltak a hangversenyprogramnak is beillő zenei részletek, amelyek gyönyörködtetni akartak, és visszavonzani a híveket a templomba.
A 18. század második felében kialakult székesegyházi zenei gyakorlat több évtizedes folyamata a 19. század elején érett be.
Forrás: Veszprémi Főegyházmegye
Szöveg: Zsilinszky Cecília
Fotó: Szent Mihály Főplébánia – Veszprém Facebook-oldala
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
