Évközi 16. vasárnap – Gondolatok az evangéliumhoz (Mt 13,24–43)
A nyári időszak sajátos ajándéka, hogy kicsit kiszakadhatunk a megszokott ritmusból.
Milyennek ismerem őt? Sokszor észre sem vesszük, hogy egész életünket meghatározza a róla alkotott képünk. Másként imádkozik az, aki fél Istentől, és másként az, aki bízik benne.
A Bölcsesség könyvének szerzője úgy beszél Istenről, mint aki már hosszú utat tett meg vele. Nem elméleteket fogalmaz meg, hanem megélt tapasztalatot. Tudja, hogy Isten mindenható, de ez a hatalom nem félelmet kelt benne, hanem biztonságot. „Enyhén ítélsz és nagy kímélettel igazgatsz minket” (Bölcs 12,18). Micsoda különös mondat! A világ szemében az erő sokszor keménységet jelent. Isten ereje azonban az irgalomban mutatkozik meg. Olyannyira, hogy – amint az olvasmány mondja – emberségre tanít bennünket.
Jó tudni, hogy életünk végső kapaszkodója nem egy szeszélyes vagy kiszámíthatatlan hatalom, hanem egy olyan Isten, aki erős, mégis irgalmas, igazságos, mégis türelmes.
Ez a felismerés az evangéliumot is új megvilágításba helyezi. A szolgák azonnal cselekednének: tépjük ki a konkolyt! A gazda azonban vár. Nem azért, mert nem látja a rosszat, vagy mert közömbös iránta, hanem mert tudja, mit tesz. A valódi nagyság képes a türelemre. A bizonytalan ember kapkod, gyorsan ítél, félti az igazát vagy a tekintélyét. Aki azonban biztos önmagában, annak nem kell folyton bizonyítania az erejét.
Isten türelme nem a gyengeség jele, hanem mindenhatóságának egyik legszebb megnyilvánulása. Tudja, hogy övé az utolsó szó, ezért képes időt adni a növekedésre, a megtérésre, az újrakezdésre. Mennyi feszültségtől szabadulnánk meg, ha mi is komolyabban vennénk ezt! Nem nekünk kell minden vitát lezárni, minden igazságtalanságot azonnal helyrehozni, minden ember fölött ítéletet mondani.
Jézus ezért beszél újra és újra a mennyek országáról. Nem egy távoli, mesebeli világról, hanem arról a valóságról, ahol Isten uralma érvényesül. A mustármag és a kovász képe azt üzeni: Isten országa csendesen, szinte észrevétlenül növekszik. Nem látványos erővel hódít, hanem belülről alakít át. Aki belép ebbe az országba, lassan maga is egyre inkább hasonlóvá válik annak Urához.
Talán erre hív bennünket ez a vasárnap.
Mert ahol ez megtörténik, ott a mennyek országa már most közöttünk van.
Szerző: Törő András
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
