A vallás nyilvános jelenlétének védelmében – Díszdoktorrá avatták Hans Joas német társadalomtudóst a Pázmányon

A vallás nyilvános jelenlétének védelmében – Díszdoktorrá avatták Hans Joas német társadalomtudóst a Pázmányon

Hans Joas professzort, korunk egyik legismertebb társadalomtudósát, filozófusát – aki számos német és amerikai egyetemen tanított, jelenleg a Chichagói Egyetem professzora – a Pázmány Péter Katolikus Egyetem díszdoktorává avatták december 14-én Budapesten.

Hans Joas 1948-ban született Münchenben. A világ számos egyetemén oktató professzor, aki könyveiben az emberi cselekvés elméletével, az erőszak és a háború szociológiájával, valamint a vallás társadalmi szerepével és lényegével foglalkozik.

A december 14-i budapesti díszdoktorrá avatáson – ahova Hans Joas professzor a feleségével együtt érkezett – jelen volt a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) vezetősége (az Egyetemi Tanács tagjai Kuminetz Géza rektor elnökletével); Tóth Tamás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára; Martos Levente Balázs biblikus teológus, a Központi Papnevelő Intézet rektora és számos vendég, többek között Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke.

Kuminetz Géza, a PPKE rektora köszöntőjében „sétára” invitálta a hallgatóságot az egyetemi ünnepek „kertjébe”, az intézmény alapításáról való megemlékezéstől a tanulmányi időszakok mérföldkövein át a doktori fokozat elnyeréséig; külön említette az egyetemi élet jelentős eseményeként az új tanárok beiktatását, s végül, az egyetemi ünnepek betetőzéseként a doctor honoris causává (díszdoktorrá) avatást.

A díszdoktori cím olyan személynek jár, aki professzorként a szakterületén jelentőset alkotott, kibontakozott az életműve, személyisége és a kompetenciáját, felelősségtudatát a közéletben is kiteljesítette – mondta Kuminetz Géza, hozzátéve, hogy e személynek, jelen esetben Hans Joasnak a díszdoktori címre való kiválasztása a PPKE alapítóinak szellemében történt.

Az ünnepi alkalmon a rektori köszöntő után Birher Nándor, a PPKE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának dékánja méltatta Hans Joast, majd Görföl Tibor, a PPKE BTK oktatója, a Vigilia főszerkesztője laudálta a világszerte ismert professzort.

Görföl Tibor elmondta, Hans Joas, „mint minden valamire való tudós, kérdésekkel szembesít minket, olyan felvetésekkel, nézőpontokkal, amelyek sokszor kényelmetlennek tűnnek számunkra, ugyanakkor nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy a társadalmi, kulturális helyzetünket megérthessük”.

A PPKE BTK tanára arról is beszélt, hogy a társadalomtudományok, a filozófia és a teológia művelői is „hálásak lehetnek” Hans Joasnak. A szociológusok elsősorban a háborúval, az erőszakkal, illetve a történelmi folyamatok összefüggéseivel kapcsolatos írásait ismerik, használják.

Utóbbiról szólva Görföl Tibor kiemelte, hogy Hans Joas óva int attól, hogy a számunkra ismert – európai és Európán kívüli – történelmi folyamatokat csupán egy-egy átfogó, általánosító, leegyszerűsítő fogalommal jelöljük. Többek között a modernitás koráról beszélve is homályosan, kontúrok nélkül, pontatlanul fogalmazunk.

Hans Joas a lelkünkre köti, hogy árnyaltan, összetetten, a konkrét eseményekre figyelve gondolkodjunk a történelmi folyamatokról. „A professzor kritikusan viszonyul a 20. században talán a legnagyobb karriert befutó történelmi fogalomhoz, a »varázstalanodáshoz«.”

Max Weber szociológus elképzelése szerint egy olyan racionalizálódási folyamat jellemzi a világunkat, amely során idővel feleslegessé válik a vallás: ez a varázstalanodás jóslata.

Hans Joas elemzéseiben kimutatja, hogy ez a 20. században széles körben elfogadott diagnózis nem állja meg a helyét, a varázstalanodás elmélete olyan folyamatokat mos össze, amelyek eltérő jelenségekre vonatkoznak.

A vallás története során sokkal inkább hullámmozgás-szerűen találkozunk a jelenségekkel, például a szakrálishoz fűződő viszony időnként intenzívvé válik, máskor visszaszorul.

Hírdetés

Görföl Tibor úgy fogalmazott, hogy Hans Joas „a vallás nyilvános jelenlétének és megmaradásának védőszentje, ezért nem véletlen, hogy Rómától Amerikáig vagy Dél-Afrikától Németországig számos katolikus egyetemre, intézménybe, rendezvényre hívják előadást tartani, hogy empirikusan is megalapozott diagnózist adjon a vallás jelenlegi helyzetéről”.

Hálás lehet a professzornak a filozófus is – folytatta Görföl Tibor –, mert munkáiban az Európában ismeretlen vagy alig ismert pragmatista amerikai filozófiai hagyományt mozgósítja, vizsgálja az emberi cselekvés mozgatórugóit, kibontakozását.

Visszahelyezi a méltóságába a tapasztalat (korábban szubjektívnak és ezért bizonytalannak tekintett) fogalmát. Hans Joas filozófiai relevanciájú munkáiban kimutatja, hogy az emberi tapasztalat nélkülözhetetlen a vallás megértéséhez; rámutat a benne lévő passzív összetevőre, amely abban áll, hogy az embert lenyűgözi, birtokba veszi valami, amit önmagánál nagyobbnak tapasztal meg, és ez öntranszcendenciára készteti.

Hans Joas nyilvános előadásaiban mindezt a fiatalok számára is érthető, sőt lelkesítő, megragadó módon fejti ki – tette hozzá laudációjában a PPKE tanára, aki végül elmondta, hogy a társadalomtudósnak a teológusok számára is van mondanivalója; például nem azt vizsgálja, hogy milyen célja van az Egyháznak, milyen funkciókat tölt be a keresztény közösség, inkább az foglalkoztatja, hogy milyen pozitív tapasztalatból fakad az, hogy valaki hitre tér, s az egyházi közösség tagja akar lenni.

A „tengelykor” (a Krisztus előtti első évezred derekán a transzcendencia eszméje megszületésének időszaka) fogalmát használva Hans Joas azt hangsúlyozza, hogy a transzcendencia nélkülözhetetlen az ezen időszak után létrejött kultúrákban is.

Ezzel arra figyelmeztet, hogy „az igazság közös keresése a feladatunk mindazokkal együtt, akikben a transzcendencia eszméje megjelent, jelen van, függetlenül attól, hogy milyen vallási, kulturális közösséghez tartoznak” – zárta laudációját Görföl Tibor. 

A méltatást követően Kuminetz Géza, a PPKE rektora ünnepélyes keretek között átadta a díszdoktori oklevelet Han Joas professzornak.

Az új díszdoktor ezek után előadást tartott a következő témában: Mi következik a szekularizálódási tétel után? Az emberiséget átfogó éthosz vallási és szekuláris forrásai.

A társadalomtudós többek között arról beszélt, hogy ha a szekularizációs tétel – vagyis hogy oksági összefüggés van a modernizálódás és a vallás jelentőségvesztése között – elveszíti meggyőző erejét (márpedig az elmúlt 20-30 évben éppen ez történt), más elvnek kell a helyébe lépnie, illetve meginognak a modern európai szekularizálódás előtörténetével kapcsolatos feltételezések is.

Hans Joas feltette a kérdést, hogy a neves szociológus, Max Weber nevéhez fűződő varázstalanodás-elméletet meghaladva „nem kellene inkább olyan történelemszemléletet kialakítanunk, amely szerint annak a sorsa, amit univerzalista értékeknek tartunk, nyitott, és valami mástól függ?”

Az előadó felvetette: „Ez a módosított szemlélet lehetőséget ad arra, hogy megvizsgáljuk, milyen szekuláris és vallási forrásai vannak egy olyan ethosznak, amely az egész emberiséget átfogja és amelynek nyomán a szekularizációs vitákat meghatározó törésvonal (vallásosak kontra szekulárisok) helyett új törésvonallal találnánk szembe magunkat, az univerzalizmus és a partikularizmus ellentétével.”

A díszdoktorrá avatási ünnepség végén Bali János Liszt Ferenc-díjas művész blockfötejátékát halhatták a jelenlévők.

*

Hans Joas professzor A hit választása című kötete, valamint az Imádság ködben – Van-e jövője a keresztény hitnek? című beszélgetőkönyve magyar nyelven is megjelent.

Szerző: Körössy László

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »