A vallás nyilvános jelenlétének védelmében – Díszdoktorrá avatták Hans Joas német társadalomtudóst a Pázmányon

Hans Joas 1948-ban született Münchenben. A világ számos egyetemén oktató professzor, aki könyveiben az emberi cselekvés elméletével, az erőszak és a háború szociológiájával, valamint a vallás társadalmi szerepével és lényegével foglalkozik.

A december 14-i budapesti díszdoktorrá avatáson – ahova Hans Joas professzor a feleségével együtt érkezett – jelen volt a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) vezetősége (az Egyetemi Tanács tagjai Kuminetz Géza rektor elnökletével); Tóth Tamás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára; Martos Levente Balázs biblikus teológus, a Központi Papnevelő Intézet rektora és számos vendég, többek között Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke.

Kuminetz Géza, a PPKE rektora köszöntőjében „sétára” invitálta a hallgatóságot az egyetemi ünnepek „kertjébe”, az intézmény alapításáról való megemlékezéstől a tanulmányi időszakok mérföldkövein át a doktori fokozat elnyeréséig; külön említette az egyetemi élet jelentős eseményeként az új tanárok beiktatását, s végül, az egyetemi ünnepek betetőzéseként a doctor honoris causává (díszdoktorrá) avatást.

A díszdoktori cím olyan személynek jár, aki professzorként a szakterületén jelentőset alkotott, kibontakozott az életműve, személyisége és a kompetenciáját, felelősségtudatát a közéletben is kiteljesítette – mondta Kuminetz Géza, hozzátéve, hogy e személynek, jelen esetben Hans Joasnak a díszdoktori címre való kiválasztása a PPKE alapítóinak szellemében történt.

Az ünnepi alkalmon a rektori köszöntő után Birher Nándor, a PPKE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának dékánja méltatta Hans Joast, majd Görföl Tibor, a Pécsi Tudományegyetem (PTE BTK) oktatója, a Vigilia főszerkesztője laudálta a világszerte ismert professzort.

Görföl Tibor elmondta, Hans Joas, „mint minden valamire való tudós, kérdésekkel szembesít minket, olyan felvetésekkel, nézőpontokkal, amelyek sokszor kényelmetlennek tűnnek számunkra, ugyanakkor nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy a társadalmi, kulturális helyzetünket megérthessük”.

A PTE BTK tanára arról is beszélt, hogy a társadalomtudományok, a filozófia és a teológia művelői is „hálásak lehetnek” Hans Joasnak. A szociológusok elsősorban a háborúval, az erőszakkal, illetve a történelmi folyamatok összefüggéseivel kapcsolatos írásait ismerik, használják.

Utóbbiról szólva Görföl Tibor kiemelte, hogy Hans Joas óva int attól, hogy a számunkra ismert – európai és Európán kívüli – történelmi folyamatokat csupán egy-egy átfogó, általánosító, leegyszerűsítő fogalommal jelöljük. Többek között a modernitás koráról beszélve is homályosan, kontúrok nélkül, pontatlanul fogalmazunk.

Hans Joas a lelkünkre köti, hogy árnyaltan, összetetten, a konkrét eseményekre figyelve gondolkodjunk a történelmi folyamatokról. „A professzor kritikusan viszonyul a 20. században talán a legnagyobb karriert befutó történelmi fogalomhoz, a »varázstalanodáshoz«.”

Max Weber szociológus elképzelése szerint egy olyan racionalizálódási folyamat jellemzi a világunkat, amely során idővel feleslegessé válik a vallás: ez a varázstalanodás jóslata.

Hans Joas elemzéseiben kimutatja, hogy ez a 20. században széles körben elfogadott diagnózis nem állja meg a helyét, a varázstalanodás elmélete olyan folyamatokat mos össze, amelyek eltérő jelenségekre vonatkoznak.

A vallás története során sokkal inkább hullámmozgás-szerűen találkozunk a jelenségekkel, például a szakrálishoz fűződő viszony időnként intenzívvé válik, máskor visszaszorul.

Görföl Tibor úgy fogalmazott, hogy Hans Joas „a vallás nyilvános jelenlétének és megmaradásának védőszentje, ezért nem véletlen, hogy Rómától Amerikáig vagy Dél-Afrikától Németországig számos katolikus egyetemre, intézménybe, rendezvényre hívják előadást tartani, hogy empirikusan is megalapozott diagnózist adjon a vallás jelenlegi helyzetéről”.

Hálás lehet a professzornak a filozófus is – folytatta Görföl Tibor –, mert munkáiban az Európában ismeretlen vagy alig ismert pragmatista amerikai filozófiai hagyományt mozgósítja, vizsgálja az emberi cselekvés mozgatórugóit, kibontakozását.

Visszahelyezi a méltóságába a tapasztalat (korábban szubjektívnak és ezért bizonytalannak tekintett) fogalmát. Hans Joas filozófiai relevanciájú munkáiban kimutatja, hogy az emberi tapasztalat nélkülözhetetlen a vallás megértéséhez; rámutat a benne lévő passzív összetevőre, amely abban áll, hogy az embert lenyűgözi, birtokba veszi valami, amit önmagánál nagyobbnak tapasztal meg, és ez öntranszcendenciára készteti.

Hans Joas nyilvános előadásaiban mindezt a fiatalok számára is érthető, sőt lelkesítő, megragadó módon fejti ki – tette hozzá laudációjában a PPKE tanára, aki végül elmondta, hogy a társadalomtudósnak a teológusok számára is van mondanivalója; például nem azt vizsgálja, hogy milyen célja van az Egyháznak, milyen funkciókat tölt be a keresztény közösség, inkább az foglalkoztatja, hogy milyen pozitív tapasztalatból fakad az, hogy valaki hitre tér, s az egyházi közösség tagja akar lenni.

A „tengelykor” (a Krisztus előtti első évezred derekán a transzcendencia eszméje megszületésének időszaka) fogalmát használva Hans Joas azt hangsúlyozza, hogy a transzcendencia nélkülözhetetlen az ezen időszak után létrejött kultúrákban is.

Ezzel arra figyelmeztet, hogy „az igazság közös keresése a feladatunk mindazokkal együtt, akikben a transzcendencia eszméje megjelent, jelen van, függetlenül attól, hogy milyen vallási, kulturális közösséghez tartoznak” – zárta laudációját Görföl Tibor. 

A méltatást követően Kuminetz Géza, a PPKE rektora ünnepélyes keretek között átadta a díszdoktori oklevelet Han Joas professzornak.

Az új díszdoktor ezek után előadást tartott a következő témában: Mi következik a szekularizálódási tétel után? Az emberiséget átfogó éthosz vallási és szekuláris forrásai.

A társadalomtudós többek között arról beszélt, hogy ha a szekularizációs tétel – vagyis hogy oksági összefüggés van a modernizálódás és a vallás jelentőségvesztése között – elveszíti meggyőző erejét (márpedig az elmúlt 20-30 évben éppen ez történt), más elvnek kell a helyébe lépnie, illetve meginognak a modern európai szekularizálódás előtörténetével kapcsolatos feltételezések is.

Hans Joas feltette a kérdést, hogy a neves szociológus, Max Weber nevéhez fűződő varázstalanodás-elméletet meghaladva „nem kellene inkább olyan történelemszemléletet kialakítanunk, amely szerint annak a sorsa, amit univerzalista értékeknek tartunk, nyitott, és valami mástól függ?”

Az előadó felvetette: „Ez a módosított szemlélet lehetőséget ad arra, hogy megvizsgáljuk, milyen szekuláris és vallási forrásai vannak egy olyan ethosznak, amely az egész emberiséget átfogja és amelynek nyomán a szekularizációs vitákat meghatározó törésvonal (vallásosak kontra szekulárisok) helyett új törésvonallal találnánk szembe magunkat, az univerzalizmus és a partikularizmus ellentétével.”

A díszdoktorrá avatási ünnepség végén Bali János Liszt Ferenc-díjas művész blockfötejátékát halhatták a jelenlévők.

*

Hans Joas professzor A hit választása című kötete, valamint az Imádság ködben – Van-e jövője a keresztény hitnek? című beszélgetőkönyve magyar nyelven is megjelent.

Szerző: Körössy László

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír