A választókerületek sorrendje – a baloldali jelöltek szempontjából

A választókerületek sorrendje – a baloldali jelöltek szempontjából

A Republikon Intézet által rendezett szerdai konferencián ismertették a baloldali összefogás szempontjából a választókerületek listáját, amelyeket a lenti táblázatban közzé is teszünk. Az intézet adatai az elmúlt három választás átlagolták, és ez alapján születtek a lenti eredmények. Számszakilag ez azért sántít, mert két olyan választást tartalmaznak az átlagok, amit az MSZP nyert, ezért könnyen belátható, hogy az így kapott eredmények sántítanak. Ha az 1998-as választás adatai is szerepeltek volna, akkor úgy gondoljuk teljesebb képet kapnánk a valós erőviszonyokról.

A másik ok, ami miatt úgy gondoljuk, hogy a lenti eredmények sántítanak a
választókerületi határok átszabása, erre pedig jelenleg nem lehetséges kalkulációt végezni. Az egyetlen valós adat talán a megyei arányok összevetése lehetne, mivel a megyehatárok nem igazán módosultak azóta, bár erre is volt példa (2013-ban Nagykőrösön népszavazáson mondták ki, hogy Pest megye helyett Bács-Kiskun megyéhez kívánnak tartozni). Ugyanakkor ez az összesen 6-8000 szavazat nem módosít komolyabban. A harmadik ok a lenti fejtegetéssel kapcsolatban az lehet, hogy nem számítanak egy körzetben sem egyéni Jobbik sikerben.

A mi választási kalkulációnk szerint van 2-3 ilyen választókerület, ahol nyerhetnek a radikálisok egyéniben. A lenti táblázat tehát a Republikon Intézet által készített mandátum kalkulációk alapján készült, pirossal a baloldal körzetei, zölddel az úgy nevezett „billegő” körzetek, narancssárgával pedig a Fidesz által nyerhető választókerületek vannak jelölve.

Sorrend

Választókerület

Körzetközpont

Jelölő szervezet

Összefogás-Jelölt

1

Budapest 7. vk.

XIII. kerület

MSZP

Hiszékeny Dezső

2

Budapest 11. vk.

IV. kerület

MSZP

Kiss Péter

3

Budapest 17. vk.

XXI. kerület

Együtt-PM

Szabó Szabolcs

4

Budapest 9. vk.

X. kerület

MSZP

Burány Sándor

5

Budapest 12. vk.

XV. kerület

MSZP

Móricz Eszter

6

Budapest 16. vk.

XX. kerület

MSZP

Hiller István dr.

7

Komárom-Esztergom 1. vk.

Tatabánya

MSZP

Lukács Zoltán

8

Budapest 8. vk.

XIV. kerület

MSZP

Tóth Csaba

9

Budapest 10. vk.

III. kerület

MSZP

Kiss László

10

Budapest 15. vk.

XVIII. kerület

MSZP

Simon Gábor

11

Borsod-Abaúj-Zemplén 2. vk.

Miskolc

MSZP

Varga László dr.

12

Fejér megye 4. vk.

Dunaújváros

MSZP

Magyar András

13

Budapest 5. vk.

VII. kerület

DK

Oláh Lajos dr.

14

Csongrád megye 1. vk.

Szeged

MSZP

Szabó Sándor

15

Budapest 6. vk.

VIII. kerület

MSZP

Pál Tibor

16

Baranya megye 1. vk.

Pécs

MSZP

Tóth Bertalan dr.

17

Borsod-Abaúj-Zemplén 1. vk.

Miskolc

Együtt-PM

Nagy Korsa Judit

18

Baranya megye 2. vk.

Pécs

MSZP

Szakács László dr.

19

Nógrád megye 1. vk.

Salgótarján

MSZP

Boldvai László

20

Heves megye 3. vk.

Hatvan

MSZP

Korózs Lajos

21

Budapest 14. vk.

XVII. kerület

MSZP

Lukoczki Károly

22

Borsod-Abaúj-Zemplén 3. vk.

Ózd

MSZP

Nyakó István

23

Szabolcs-Szatmár-Bereg 1. vk.

Nyíregyháza

MSZP

Jeszenszki András

24

Pest megye 8. vk.

Szigetszentmiklós

DK

Kuncze Gábor

25

Jász-Nagykun-Szolnok 1. vk.

Szolnok

MSZP

Iváncsik Imre

26

Budapest 13. vk.

XVI. kerület

Együtt-PM

Tordai Bence

27

Borsod-Abaúj-Zemplén 4. vk.

Kazincbarcika

MSZP

Klimon István

28

Heves megye 2. vk.

Gyöngyös

MSZP

Sós Tamás

29

Budapest 18. vk.

XXII. kerület

Együtt-PM

Somfai Ágnes

30

Budapest 2. vk.

XI. kerület

MSZP

Józsa István dr.

31

Jász-Nagykun-Szolnok 4. vk.

Törökszentmiklós

MSZP

Rózsa Endre ifj.

32

Borsod-Abaúj-Zemplén 6. vk.

Tiszaújváros

MSZP

Pap Zsolt

33

Budapest 4. vk.

II. kerület

Együtt-PM

Szelényi Zsuzsa

34

Komárom-Esztergom 3. vk.

Komárom

MSZP

Székely Antal

35

Pest megye 7. vk.

Vecsés

Együtt-PM

Szabó Rebeka

36

Békés megye 4. vk.

Orosháza

MSZP

Varga Zoltán

37

Pest megye 1. vk.

Érd

Együtt-PM

Dorosz Dávid

38

Heves megye 1. vk.

Eger

Együtt-PM

Szalóczy Géza

39

Komárom-Esztergom 2. vk.

Esztergom

DK

Jónás László

40

Budapest 1. vk.

V. kerület

DK

Kerék-Bárczy Szabolcs

41

Szabolcs-Szatmár-Bereg 2. vk.

Nyíregyháza

MSZP

Juhász Ferenc

42

Csongrád megye 2. vk.

Szeged

Együtt-PM

Hírdetés

Bátyai Edina

43

Fejér megye 1. vk.

Székesfehérvár

MSZP

Márton Roland dr.

44

Somogy megye 1. vk.

Kaposvár

DK

Kolber István dr.

45

Baranya megye 4. vk.

Szigetvár

MSZP

Nagy Attila

46

Pest megye 5. vk.

Dunakeszi

MSZP

Szabó Imre

47

Jász-Nagykun-Szolnok 2. vk.

Jászberény

MSZP

Szekeres Imre

48

Pest megye 10. vk.

Monor

MSZP

Braun Róbert

49

Békés megye 3. vk.

Gyula

Együtt-PM

Bod Tamás

50

Pest megye 11. vk.

Dabas

Együtt-PM

Bakó Krisztina

51

Békés megye 1. vk.

Békéscsaba

MSZP

Miklós Attila

52

Tolna megye 1. vk.

Szekszárd

MSZP

Harangozó Tamás dr.

53

Veszprém megye 2. vk.

Balatonfüred

Együtt-PM

Scheiring Gábor

54

Győr-Moson-Sopron 1. vk.

Győr

MSZP

Fábián György

55

Budapest 3. vk.

XII. kerület

DK

Bauer Tamás

56

Veszprém megye 1. vk.

Veszprém

MSZP

Pál Béla

57

Vas megye 1. vk.

Szombathely

MSZP

Nemény András dr.

58

Zala megye 3. vk.

Nagykanizsa

Együtt-PM

Göndör István

59

Borsod-Abaúj-Zemplén 7. vk.

Mezőkövesd

MSZP

Nyeste László

60

Pest megye 6. vk.

Gödöllő

MSZP

Kovács Barnabás

61

Pest megye 2. vk.

Budakeszi

MSZP

Szabóné Müller Timea dr.

62

Jász-Nagykun-Szolnok 3. vk.

Karcag

MSZP

Ozsváth László

63

Hajdú-Bihar megye 5. vk.

Hajdúszoboszló

MSZP

Bangóné Borbély Ildikó

64

Pest megye 9. vk.

Nagykáta

MSZP

Baja Ferenc dr.

65

Somogy megye 4. vk.

Siófok

MSZP

Harangozó Gábor

66

Veszprém megye 3. vk.

Tapolca

MSZP

Horváth József dr.

67

Győr-Moson-Sopron 5. vk.

Mosonmagyaróvár

Együtt-PM

Lehóczki Attila

68

Pest megye 3. vk.

Szentendre

Együtt-PM

Szinna Gábor

69

Hajdú-Bihar megye 4. vk.

Berettyóújfalu

DK

Varju Lászó

70

Pest megye 4. vk.

Vác

MSZP

Kiss Zsolt

71

Tolna megye 2. vk.

Dombóvár

Együtt-PM

Tigelmann Péter

72

Szabolcs-Szatmár-Bereg 3. vk.

Kisvárda

MSZP

Legény Zsolt dr.

73

Somogy megye 3. vk.

Marcali

MSZP

Harján Dávid

74

Fejér megye 5. vk.

Sárbogárd

DK

Ecsődi László

75

Békés megye 2. vk.

Békés

MSZP

Rejtő József

76

Somogy megye 2. vk.

Barcs

MSZP

Csendesné Murányi Ibolya

77

Borsod-Abaúj-Zemplén 5. vk.

Sátoraljaújhely

MSZP

Vécsi István

78

Pest megye 12. vk.

Cegléd

Együtt-PM

Romhányiné Balogh Edit

79

Hajdú-Bihar megye 6. vk.

Hajdúböszörmény

MSZP

Kathiné Juhász Ildikó

80

Csongrád megye 4. vk.

Hódmezővásárhely

MSZP

Varga Péter

81

Csongrád megye 3. vk.

Szentes

Együtt-PM

Komáromi Zoltán

82

Baranya megye 3. vk.

Mohács

DK

Loschán Ferenc

83

Nógrád megye 2. vk.

Balassagyarmat

MSZP

Borenszki Ervin

84

Tolna megye 3. vk.

Paks

MSZP

Heringes Anita

85

Fejér megye 3. vk.

Bicske

MSZP

Horváth András

86

Bács-Kiskun megye 5. vk.

Kiskunhalas

MSZP

Török Zsolt

87

Hajdú-Bihar megye 1. vk.

Debrecen

Együtt-PM

Szegedi István

88

Szabolcs-Szatmár-Bereg 5. vk.

Mátészalka

MSZP

Halmi József

89

Zala megye 1. vk.

Zalaegerszeg

MSZP

Major Gábor

90

Bács-Kiskun megye 6. vk.

Baja

Együtt-PM

Teket Melinda

91

Bács-Kiskun megye 3. vk.

Kalocsa

DK

Niedermüller Péter

92

Szabolcs-Szatmár-Bereg 6. vk.

Nyírbátor

Együtt-PM

Helmeczy László dr.

93

Fejér megye 2. vk.

Székesfehérvár

MSZP

Herczog Edit

94

Győr-Moson-Sopron 4. vk.

Sopron

MSZP

Kalmár István

95

Bács-Kiskun megye 2. vk.

Kecskemét

MSZP

Laskovics Diána

96

Győr-Moson-Sopron 2. vk.

Győr

DK

Glázer Tímea

97

Szabolcs-Szatmár-Bereg 4. vk.

Vásárosnamény

DK

dr. Baka István

98

Hajdú-Bihar megye 2. vk.

Debrecen

MSZP

Rónai György dr.

99

Hajdú-Bihar megye 3. vk.

Debrecen

MSZP

Pallás György

100

Bács-Kiskun megye 4. vk.

Kiskunfélegyháza

MSZP

Garai István dr.

101

Veszprém megye 4. vk.

Pápa

MSZP

Gőgös Zoltán

102

Vas megye 2. vk.

Sárvár

MSZP

Fehér László

103

Zala megye 2. vk.

Keszthely

DK

Szermek Zsolt

104

Bács-Kiskun megye 1. vk.

Kecskemét

MSZP

Király József

105

Vas megye 3. vk.

Körmend

Együtt-PM

Wrzava Pál

106

Győr-Moson-Sopron 3. vk.

Csorna

MSZP

Kránitz László

Ha eltekintünk a táblázat előtt ismertetett módszertani hiányosságoktól, és csak az arányokat figyeljük, a baloldal számára nagy biztonsággal nyerhető körzetek és a Fidesz által nyerhető körzetek arányát, már akkor világosság válik, hogy túl sok örülni valója nem lehet az összeborulás híveinek, még akkor is erős többségbe kerülne a Fidesz, ha a billegő körzeteknek csak a felét megnyerné és a hagyományosan jobboldali körzetekben hozná az elvárt eredményt.

Nemzet és Megmaradás


Forrás:nemzeti.net