A V4 ereje a közös cselekvésben rejlik – Össze kell tartani, ez a siker titka

A V4 ereje a közös cselekvésben rejlik – Össze kell tartani, ez a siker titka

A Nemzetközi Visegrádi Alap évi költségvetésének 10 millió euróra történő emeléséről állapodtak meg a visegrádi csoport (V4) kormányfői – közölte Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő szerdán Krakkóban, az országcsoport jubileumi csúcstalálkozója során tartott közös sajtóértekezleten.

A Charles Michelnek, az Európai Tanács elnökének a részvételével tartott sajtókonferencián Morawiecki megállapította: a V4 az utóbbi öt évben sokkal erősebb, mint korábban.

A konferencia elején a V4-csoport (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) kormányfői közös évfordulós nyilatkozatot, valamint a közös digitális projektekről szóló nyilatkozatokat írták alá.

A visegrádi együttműködés harmincéves fennállásáról megemlékező évfordulós nyilatkozatban a miniszterelnökök többek között rögzítették: a térségbeli társadalmak és intézmények közötti kapcsolatok megerősítését célzó alap évi költségvetésének 10 millió euróra történő emelésével, a V4-nemzedék elnevezésű program keretében elsősorban a fiatalok mobilitását, valamint a V4-együttműködésnek az újabb nemzedékek körében való népszerűsítését célzó projekteket akarják támogatni. Az alap jelenlegi költségvetése mintegy 8 millió eurót tesz ki.

Morawiecki közölte: a csúcstalálkozón sokat foglalkoztak a koronavírus-járvány témájával, azzal, hogyan lehet ez Európai Uniót (EU) megerősíteni a gyorsabb vakcinázás révén. A járvány elleni harcot össze kell kapcsolni a közös uniós piac védelmével, a gazdaság jövőjéről szóló gondolkodással – hangsúlyozta.

Újságírói kérdésre válaszolva Morawiecki aláhúzta: „most és itt, nem júliusban, augusztusban vagy szeptemberben”, hanem legkésőbb májusig van szükség minél több vakcinára. Ennek érdekében ki kell használni az EU gazdasági erejét, nyomást gyakorolni a nagy gyógyszergyártó cégekre, hogy teljesítsék a szerződésekben rögzített szállítmányokat – szorgalmazta.

Felidézte: e cégeknek a vakcinafejlesztés céljából az EU „busás előleget” fizetett ki, aztán kiderült, hogy a gyógyszergyártók a vakcinákat „úgy használják, hogy kerüljék a velük kötött szerződés nem egészen konkrét előírásait”.

A járvány témájára kitért felszólalása során Charles Michel is, az EU prioritásának nevezve a tagállamok társadalmainak gyors beoltását, a vakcinák minél gyorsabb szállítását. „Meg vagyok győződve, hogy nagyon keményen dolgozni fogunk a vakcinagyártás növelésén” – jelentette ki. Rámutatott: az uniós tagállamok nevében az Európai Bizottság kétmilliárd adagra szóló szerződéseket kötött, a testületnek most elsősorban a gyártási kapacitások növelésén kell dolgoznia, hogy elérje e megállapodások teljesítését.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke (b3), valamint Igor Matovic szlovák (b2), Mateusz Morawiecki lengyel (j3), Orbán Viktor magyar (j2) és Andrej Babis cseh kormányfő (j) a V4 megalapításának 30. évfordulója alkalmából tartott találkozó után tartott sajtótájékoztatón Krakkóban 2021. február 17-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Andrej Babis cseh kormányfő sajnálatát fejezte ki, hogy – mint fogalmazott – az EU „remek tárgyalásokat folytatott abban a hiszemben, hogy a gyógyszergyártók komolyan állnak a témához”, most viszont késnek a szállítmányok. Bírálta, hogy az EU-ban gyártott vakcinák egy részét az unión kívülre szállítják.

Igor Matovic szlovák kormányfő súlyosnak minősítette az országában fennálló járványhelyzetet, „szinte százszázalékosnak” nevezte a vírus brit mutációjának részesedését a fertőzésekben.

A V4 küldetését Matovic a közös megoldások, álláspontok keresésében látta. „Ez nem jelenti azt, hogy a csoportnak az EU-ban minden téren a többi tagállammal azonos nézeteket kell képviselnie, valamint azt sem, hogy a csoporton belül kell azonos módon gondolkodni” – húzta alá. Elutasította egyúttal, hogy a V4 „mindig a többi uniós tagállamtól eltérő álláspontot foglaljon el”.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke (b2), valamint Igor Matovic szlovák (b), Mateusz Morawiecki lengyel (k), Orbán Viktor magyar (j2) és Andrej Babis cseh kormányfő (j) a V4 megalapításának 30. évfordulója alkalmából tartott találkozó után tartott sajtótájékoztatón Krakkóban 2021. február 17-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Andrej Babis az országcsoport szerepét úgy foglalta össze: a sikeresnek mondható V4 nem politikai, hanem gazdasági tömb, mely a tagországok 65 millió lakosának érdekeit, és „egyúttal Európa érdekeit is védi”.

A csúcstalálkozón délután a kormányfők közös digitális projektekről, valamint az új technológiákhoz kapcsolódóan a V4 jövőjéről is egyeztetnek.

Morawiecki: a V4 ereje a közös cselekvésben rejlik

A fennállásának harmincadik évfordulóját ünneplő visegrádi csoport erejét a közös cselekvés eredményessége adja, az, hogy a nemzetközi színtéren közösen képviselik térség érdekeit – hangsúlyozta Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő szerdán, a V4 aznapi krakkói csúcstalálkozója kapcsán közzétett nyilatkozatban.

A lengyel miniszterelnök a szerda reggeli Facebook-bejegyzésében megköszönte a három évtizedes visegrádi együttműködést. Csehországnak, Lengyelországnak, Magyarországnak és Szlovákiának az 1989-es rendszerváltáshoz vezető, hosszú és nem könnyű útja erős impulzust adott a regionális integrációhoz, valamint a stabilizáció- és biztonságérzet megteremtéséhez az „európai családon” belül. A V4 ereje a kormányfő szerint manapság „a közös cselekvés szinergiájában, az Európai Unió (EU) struktúráiban elfoglalt erősebb tárgyalási pozícióban, térségünk érdekeinek és stratégiai céljainak a nemzetközi színtéren történő képviseletében rejlik”.

„Négy szuverén államként nem kell egyetértenünk minden kérdésben” – fogalmazott Morawiecki, aláhúzva egyúttal: széles körű közös érdekek kötik össze a visegrádi országokat, mégpedig a földrajzi szomszédság, a hasonló történelmi tapasztalaton alapuló identitás és közös társadalmi-gazdasági kihívások miatt.

Példaként utalt a biztonsági, migrációs, kohéziós politika terén folytatott együttműködésre, a közös (uniós) piac fejlesztését és a digitális gazdaságot érintő témákra.

Külön kitért az utóbbi évtizedekben történt regionális gazdasági fejlődésre, arra, hogy a gazdaság dinamikájában a visegrádi csoport az utóbbi években jelentősen felülmúlta az EU átlagát. Egyúttal a térségbeli munkanélküli ráta tavaly decemberben nem volt magasabb az uniós átlagnál. Azáltal, hogy a V4 az EU külkereskedelmi volumenének közel 15 százalékát adja, erős mandátummal rendelkezik az unión belül. A 2017 és 2019 között a közép- és kelet-európai digitális gazdaság évi csaknem nyolc százalékkal növekedett, vagyis sokkal jobban, mint az öt legnagyobb nyugat-európai gazdaságban.

A V4 egyik legnagyobb vívmányának Morawiecki a Nemzetközi Visegrádi Alapot nevezte, mely közelebb hozza a térség társadalmait, 2000 óta már több mint 2400 ösztöndíjat osztott ki a diákoknak, és mintegy 6 ezer projekt megvalósítását tette lehetővé. A koronavírus-járvány során a V4 virtuális információs központja, kölcsönös orvosi missziók segítették a koordinációt, a fenyegetés korlátozását – emelte ki.

A V4 miniszterelnökeinek szerdai krakkói találkozója az országcsoport megalapításának 30. évfordulójához kapcsolódik. Az Európai Tanács elnöke, Charles Michel részvételével is szervezett értekezlet napirendjén a koronavírus-járvány és az EU klímaügyi és migrációs politikája is szerepel.

Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök (j) fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt a V4 megalapításának 30. évfordulója alkalmából rendezett kormányfői találkozón a krakkói királyi várban, a Wawelben 2021. február 17-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Hírdetés

Szerdán az interia.pl lengyel hírportál közölte, valamint a PAP hírügynökség ennek alapján ismertette Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Nemzet aznapi számában megjelent, a V4 fennállásának harmincadik évfordulójához kötődő írását.

Orbán: össze kell tartani, ez a V4 sikerének titka

Ha a V4 a következő 30 évben is eredményt akar elérni, össze kell tartani, ez a siker titka – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Krakkóban, a visegrádi csoport csúcstalálkozóján.

A visegrádi országok (V4: Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) miniszterelnökei és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a V4 megalakulásának 30. évfordulója alkalmából egyeztetettek.

A tanácskozáson tartott sajtótájékoztatón Orbán Viktor a közmédia kérdésére kiemelte: hűség és szolidaritás kell ahhoz, hogy a V4 betölthesse a hivatását a jövőben is.

Úgy látja, Szlovákiának kulcsszerepe, stratégiai szerepe van az együttműködésben, ez a térkép alapján nyilvánvaló, de azért is, mert Magyarország csak Szlovákiával szomszédos a visegrádi országok közül. Közép-Európa északi és déli részét Szlovákia köti össze – tette hozzá.

A miniszterelnök hangsúlyozta: nagy jelentősége van, hogy továbbra is együtt maradjanak, egység legyen közöttük.

Kifejtette: most a 30. évfordulót ünnepelik, de több száz évre emlékeznek vissza, mert az első visegrádi együttműködést sok száz éve hozták létre a közép-európai államok akkori vezetői, és ez a történelmi távlat adja ezen együttműködés komolyságát. A térség sikeres, „ez adja a mostani együttműködésnek a történelmi távlat mellé a jelenkori érvényességét” – fogalmazott.

Orbán Viktor felidézte: 30 éve tagja volt annak a parlamentnek, amely felhatalmazást adott az akkori magyar kormánynak a visegrádi együttműködésre, emlékszik a vitákra, az emelkedett megszólalásokra, arra, amikor mindenki úgy gondolta, hogy a jövő a közép-európai együttműködésben van. Komoly bajok voltak akkor, de volt idejük és erejük, hogy az egyik első parlamenti gesztussal a közép-európai együttműködést erősítsék meg – fűzte hozzá.

Hangsúlyozta: ez az európai gazdaság legdinamikusabban fejlődő régiója.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, Mateusz Morawiecki lengyel, Orbán Viktor magyar és Andrej Babis cseh kormányfő (b-j) a V4 megalapításának 30. évfordulója alkalmából tartott találkozó után tartott sajtótájékoztatón Krakkóban 2021. február 17-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A miniszterelnök a koronavírus okozta Covid-19 betegség elleni vakcina kérdéséről elmondta: Magyarországnak mindennél fontosabb szempont a gyorsaság, gyorsan kell vakcinát szerezni a megfelelő biztonsági előírások betartásával és hatékonysági garanciákkal, és az árnál fontosabb a gyorsaság.

Kijelentette: depolitizálni kellene a vakcina kérdését, mert vannak „geopolitikai viták, történelmi és ízlésbeli különbségek”, de ezeket nem a vakcináról szóló vitában kell kifejezni. „Egyfajta vakcina van: az, amelyik gyorsan és hatékonyan meggyógyítja az embereket”, és átpolitizálni ezt a kérdést, amikor emberek életéről van szó, felelőtlenség – mondta.

A kormányfő arról is beszélt, hogy a közép-európai országok tudják, hogy vannak náluk sokkal nagyobb országok, de azokkal is versenyképesek akarnak lenni, és ez akkor lehetséges, ha egy lépéssel megelőzik őket. Ezért most a válság utáni gazdasági újraindításról is beszéltek, és fontos megosztani egymással a politikai és gazdasági intézkedések tapasztalatait – mutatott rá.

Közölte: szoros konzultációra van szükség, mert az újraindítás nem automatikus, hanem komoly kormányzati munkát igényel.

Orbán Viktor szerint a V4 szerencsés, mert két korábbi pénzügyminiszter is van a visegrádi miniszterelnökök között, remélhetőleg az ő tapasztalataik visszaköszönnek egy sikeres gazdasági újraindítási politikában.

Megjegyezte: hálás Charles Michelnek, amiért részt vesz a találkozón, akiben „értő szellemre és nyitott fülre” találtak. A Benelux-államok együttműködése mindig inspiráló volt a V4-nek – tette hozzá.

Charles Michel Belgium kormányfője volt, mielőtt az Európai Tanács elnökévé választották.

Orbán Viktor miniszterelnök (j2) a V4 megalapításának 30. évfordulója alkalmából rendezett kormányfői találkozón a krakkói királyi várban, a Wawelben 2021. február 17-én. Orbán Viktor mellett jobbról Igor Matovic szlovák kormányfő (j3), az asztalnál balról az Európai Tanács elnöke, Charles Michel (b2) és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő (b3). MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Orbán: a lengyel-magyar barátság nevében kerül vissza a lengyelekhez II. Zsigmond Ágost lengyel király gyermekpáncélja

A lengyel-magyar barátság nevében kerül vissza a lengyelekhez II. Zsigmond Ágost lengyel király gyermekpáncélja – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Krakkóban.

A kormányfő a krakkói Várban ünnepélyesen átadta Lengyelországnak II. Zsigmond Ágost lengyel király gyermekpáncélját.

Az eseményen Orbán Viktor beszédében kiemelte: nem volt ez olyan könnyű történet, de egy idő után világos volt, hogy az igazság Lengyelország oldalán van, őket illeti meg ez a becses tárgy, bár „nekünk is a szívünkhöz nőtt”.

Közölte: a helyzetet bonyolította, hogy Magyarországon – ahogy valószínűleg Lengyelországban is – , a muzeológus szakemberek a nemzeti kincs legjobb őrei, védik, ami a nemzet kultúrájához tartozik, és nem szívesen mondanak le egy darabról sem. Nem volt egyszerű magyar belső vita, amíg eldőlt, hogy így lesz ez jó, oda kell kerülnie a páncélnak, ahova való – mondta.

Emlékeztetett: egy szerencsés véletlen, félreértés folytán került Magyarországhoz a páncél, mert azt gondolták, hogy II. Lajos magyar királyé, „azt hittük, hogy a mienk”. De aztán kiderült, hogy másképpen van, és II. Zsigmond Ágost lengyel királyé – közölte. Hozzáfűzte: ennél jobban páncélnak az eredetét még nem vizsgálták.

Orbán Viktor hangsúlyozta: meghajoltak a történelmi tények és az igazság előtt, belátták, hogy a páncél Lengyelországé. Amikor a lengyel miniszterelnök hivatalos kéréssel kereste meg Magyarországot, az egyetlen lehetséges döntést hozták meg, amit megengedett a magyar-lengyel barátság: visszaadták azt, ami a lengyeleké – fogalmazott.

 

A kormányfő azt mondta: a jog szerint már kétségkívül a lengyeleké a páncél, de azt kérte tőlük, engedjétek meg, hogy a „szívünkben egy kicsit továbbra is mienknek érezzük” és vigyázzanak rá úgy, ahogy Magyarország tette. Abban a reményben adják vissza a páncélt, hogy előbb-utóbb a történelemben minden a helyére kerül – tette hozzá.

A miniszterelnök azt is megköszönte, hogy Magyarország eddig őrizhette a páncélt.

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő (b) és felesége, Iwona Morawiecka, valamint Orbán Viktor magyar miniszterelnök és házastársa, Lévai Anikó II. Zsigmond Ágost lengyel király gyermekpáncéljának átadásán a krakkói Várban 2021. február 17-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő beszédében megköszönte „a magyar nemzet kivételes ajándékát”, és kijelentette: ezentúl a páncél a lengyel-magyar barátság újabb szimbólumává válik. Örömének adott hangot, hogy a műtárgy a krakkói várba tér vissza, ahol II. Zsigmond Ágost hamvai is nyugszanak.

Felidézte, hogy a király a Jagelló uralkodóház utolsó sarja volt, aki a 16. századi vallási háborúk idején kijelentette: „nem vagyok a lelkiismeretek királya”, megteremtve ezáltal a teret a szabadságnak és az egészségesen felfogott toleranciának. Az uralkodó  „úgy építette Közép-Európa erejét, mint ahogyan ezt a visegrádi országok (V4) is most egyre bátrabban próbálják” – zárta le beszédét Morawiecki.

Orbán Viktor miniszterelnök (b2) feleségével, Lévai Anikóval (b3) megkoszorúzza a néhai lengyel elnök, Lech Kaczynski és felesége, Maria síremlékét Krakkóban 2021. február 17-én. Mellettük Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök (b5) és felesége, Iwona Morawiecka (b4). MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Címlapfotó: Igor Matovic szlovák (b), Mateusz Morawiecki lengyel (b3), Orbán Viktor magyar (b4) és Andrej Babis cseh kormányfő (j), valamint az Európai Tanács elnöke, Charles Michel (b2) a V4 megalapításának 30. évfordulója alkalmából rendezett kormányfői találkozón a krakkói királyi várban, a Wawelben 2021. február 17-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »