Benkő Levente diplomata, külpolitikai szakember, volt izraeli nagykövet, a Digitális Szuverenitás Központ nemzetközi igazgatója volt a vendége az MCC dunaszerdahelyi képzési központjának. Vajon tényleg rohamosan hanyatlik a nyugati világ és fel kell készülnünk egy geopolitikai, gazdasági és kulturális armageddonra, vagy azért nem eszik ilyen forrón a kását? Többek között erre is válaszolt a szakértő.
Nyilvánvaló, hogy a XXI. századra a II. világháború után kialakult világpolitikai berendezkedés megváltozott. Kezdődött minden a Szovjetunió szétesésével, amikor is az addigi kétpólusú világrend gyakorlatilag egypólusúvá vált, mivel az Egyesült Államoknak katonai és politikai értelemben sem maradt komoly vetélytársa. Ennek ellenére a NATO tovább terjeszkedett és az USA továbbra is a „békebíró” szerepét játssza a nagyvilágban mintegy a demokrácia kizárólagos „rendőreként”, de tevékenységében nincs sok köszönet, elég csak Irakra, vagy a két évvel ezelőtti csúfos afganisztáni kivonulásra gondolni.
Az utóbbi két évtizedben az Egyesült Államok és az Európai Unió gazdasági ereje is megroppant, bár ezt a vezető elit a mai napig nem veszi tudomásul vagy nem akarja tudomásul venni. Az általunk stabilnak ismert világ keretei egy emberi élet töredéke alatt látszanak szétesni.
A beszélgetés beharangozójában szerepeltek azok a fogalmak és kérdések, amelyek napjaink világpolitikáját egyre markánsabban határozzák meg, konkrétan az illegális migráció, a lokálisból regionálissá, majd globálissá súlyosbodó háborúk, gazdasági válság, a nyugati kultúra hit- és hitelvesztése, vagy a népesedési politika összeomlása.
Az ismét telt házas rendezvény elején Pomichal Krisztián, az MCC Felvidék igazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd hangsúlyozta, hogy a világpolitikai történéseket figyelve általában két véglettel találkozunk. Az egyik csoport azt mondja, hogy nincs itt semmi látnivaló, hiszen tovább folytatódik a II. világháború után kialakult világrend, a másik társaság meg gyakorlatilag már temeti a nyugati kultúrát, és az USA hegemóniájának nemhogy a végnapjait, de a megsemmisülését látja.
Benkő Levente szerint ez a két állítás alapvetően nincs ellentmondással egymással,
mivel a történelmi korok között nagyon nehéz cezúrákat húzni, és az adott történelmi korok kortársai csak később veszik észre, hogy túlhaladtak egy korszakon, és utólag jelölik ki azokat a határpontokat, amelyek visszamenőlegesen történelmi korszakok lezárásaként lesznek értelmezhetők és könnyen lehet, hogy most is éppen egy ilyen időszakban élünk.
A legtöbb birodalom és történelmi elit általában kellőképpen arrogáns ahhoz, hogy azt gondolja, az ő időszaka, az ő generációja az, amely a világtörténelem csúcspontját jelenti”,
mondta Benkő Levente, aki hangsúlyozta, hogy az USA azt a gazdasági és katonai fölényét, ami a Szovjetunió széthullásával a 90-es évek elején létrejött, az utolsó 15 évben egyre nehezebben tudja demonstrálni, amely által a kihívóit „fegyelmezni” tudja.
Az egyik oka annak, hogy az Egyesült Államok hegemón szerepét egyre többen kérdőjelezik meg, valószínűleg az, hogy a pőre hatalmi szempontok mellett van egy ideológiai nyomulás is,
mert sokszor úgy tűnik, hogy az USA hatalmi köreinek egy része, elsősorban a Demokrata Párt és a vele szorosan összekapcsolódó mélyállami struktúrák, gazdasági és üzleti érdekeltségek nemcsak a hatalmi érdekérvényesítést tartják szem előtt, hanem a vezérideológia átvételére is rá kívánják venni mindazokat, akikről úgy gondolják, hogy a „klienseik”, és ez egy komoly civilizációs feszültséget is eredményez. Ez azonban egy rövidlátó politika, mert ha valakire szükségünk van, vagy szövetséges, akkor nem kellene ideológiai okokból sarokba szorítani és egyfajta kulturális arroganciával bizonyos felsőbbrendűséget megjeleníteni, hangsúlyozta az est vendége.
Az USA világpolitikai befolyásának meggyengülése ugyan egy folyamat, de ezt konkrét eseményekhez is lehet kötni, véli Benkő. Az egyik ilyen volt 2008-ben Georgia (Grúzia) lerohanása Oroszország által, melynek előzménye az volt, hogy Georgia akkori vezetése részben a korábbi nyugati ígérgetések hatására fejébe vette, hogy az országnak a NATO-ban és az EU-ban a helye. Ekkor egy etnikai konfliktust kihasználva Oroszország egyértelművé tette, hogy ezt nem fogja hagyni és gyakorlatilag pár nap alatt lerohanta Grúziát, harcképtelenné téve hadseregét, majd megalázó békefeltételeket szabott.
Kiderült ugyanis, hogy a földrajzot nem lehet ignorálni, s bár ekkor is elhangzottak „szép szavak” Georgiával kapcsolatban, azonban igazából Georgia érdekében nem mozdult meg senki,
szögezte le a geopolitikai szakértő. Oroszország akkor Ukrajna területére még nem merészkedett volna, de látva a világpolitikai zűrzavart és a Biden-féle adminisztráció gyengeségét, megindította a háborút, az inváziót Ukrajna irányába. Nyilván ennek voltak előzményei is, egyfajta „tesztelések”, mint például az előbb említett lerohanása Georgiának, vagy a Krím annektálása.
Ez a fajta kihívás, amit most az oroszok intéznek az Egyesült Államok által korábban uralt világrend ellen, 20 évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna”,
húzta alá a volt izraeli nagykövet.
A XVIII–XIX. századtól a nagy európai hatalmak szabják meg a világpolitikát, de korábban ez nem így volt. Előtte Kína volt a világ vezető gazdasági hatalma, nyilván eltérő világpolitikai, világgazdasági és technológiai körülmények között, de mára oda jutottunk, hogy Kína kezdi visszanyerni ezt a szerepét, világított rá Benkő,
s amíg a G7 államainak gazdasági ereje 30 évvel ezelőtt a világ GDP-jének közel 70 %-át adta, mára ez 40% közelébe süllyedt. Ezzel ellentétben a BRICS csoport államai a világ nemzeti össztermékének 5-6 %-át állították elő a 90-es évek elején, mára viszont elérték a 30%-ot,
szögezte le az elemző, aki szerint a tendencia azt vetíti előre, hogy a G7-ek közül csak az amerikaiak fognak átlépni az új történelmi korszakba, azaz csupán ők lesznek ebből a csoportból komoly világpolitikai szereplők. Európa jelentősége a számok tükrében már hanyatlásnak indult, amit az egyszerű halandó ugyan még nem tapasztal markánsan, mert a kontinens nyugati felén az előző generációk által „megtermelt” gazdagság még látszódik, de a földrész fokozatosan egy gazdasági „skanzenné” válik. Kínának univerzális ambíciói nincsenek, azaz ők egyelőre nem gondolják azt, hogy a saját civilizációs értékeiket el kellene fogadni a világ minden más államának, viszont az Egyesült Államok részéről van egy ilyen igény, ami azt eredményezi, hogy gazdasági szempontból Ázsia és Dél-Amerika, és főleg Afrika államainak többsége inkább a kínai beruházásokat preferálja, ami Kína számára egy óriási előny.
A kínai diplomácia nagyon fontos eszköze az ideológiai semlegesség.
Már-már komikusnak hat az a sablonos gondolkodás, amely során pusztán ideológiai motiváltságból például az azonos neműek házasságának lehetőségét kérik számon olyan afrikai országoktól, és próbálják ezt világméretű akut problémává tenni, ahol valószínűleg az ivóvíz hiánya a legfontosabb kérdés. Ha egy helyi elitnek választania kell, hogy ez alapján melyik irányba tájékozódik, nagyon sokan a kínai irányba mennek el, mert nem viselik már el azt a fajta lekezelő, arrogáns és sok esetben a volt gyarmattartó részéről érkező kulturális kioktatást, amelyben évtizedek óta részesülnek.”
A geopolitikai világrend átalakulása tehát csak idő kérdése, és csupán abban bízhatunk, hogy ez nem katonai úton történik meg, hanem gazdasági verseny alapján. Erre azért minden esély megvan, hiszen a II. világháborút követően a nukleáris fegyverek megjelenésével a hadviselés egy új dimenzióba lépett. A szuperhatalmak részvételével egy háborús konfliktus mindenkor magában fogja hordozni a nukleáris kataklizma veszélyét, s e ténynek az összes lehetséges résztvevő teljes mértékben a tudatában van, szögezte le a szakértő, aki szerint a világ háborús újrarendeződésének az esélye a nukleáris elrettentés veszélye miatt talán kisebb.
Pomichal Krisztián arra utaló kérdésében, hogy az amerikai vezetés tudatosítja-e az USA befolyásolásának hanyatlását, Benkő Levente azt válaszolta, hogy minden nagyhatalmat természeténél fogva az jellemzi, hogy a fölényét demonstrálja, és egyikük sem szeretne lemondani saját nagyhatalmi ambícióiról, ahol a „nagyfiúk” komoly verekedésekre és övön aluli ütésekre is képesek, azaz ez nem kizárólag amerikai tulajdonság, hanem a nagyhatalmak általános viselkedése, ami a világtörténelemnek mindig része volt és része is lesz.
Az USA még valószínűleg nem jutott el arra a pontra, amikor már szembesülnie kell a valósággal, és az évtizedek alatt kiépített érdekeiről, befektetéseiről nehéz lemondania,
vélelmezte a külpolitikai szakértő, aki szerint
Ukrajna egy nagyon komoly politikai, üzleti, diplomáciai és katonai befektetése az Egyesült Államoknak.”
Ezen túl van egy nagyon komoly kulturális megosztottság Amerikán belül, amely abból fakad, hogy
az elitnek a Demokrata Párthoz köthető egy része a liberális demokrácia mint univerzális világideológia nevében igényt tart egy átfogó világértelmezésre, amiben mindenkinek megvan a maga helye. Ez az értelmezés a szovjet kommunista ideológiával egy nagyfokú hasonlóságot mutat, amelynek közös elemei például a kizárólagosságra való törekvés és az univerzalizmus”,
mutatott rá Benkő, de szerinte van egy ellenpólus is, amelyet legjobban a Trump-jelenség érzékeltet.
Ami az átalakuló világban Magyarország és Közép-Európa helyét illeti, az Európai Unió sikere vagy kudarca a térség sikerét vagy kudarcát is befolyásolhatja, és Európa, ha csak a számadatokat nézzük, az utóbbi időben gyengélkedik, hangsúlyozta az est vendége. A régiónk földrajzi és gazdasági értelemben is Európa perifériájához tartozik, s persze az EU-s tagság hozott egy jelentős fejlődést is, de azt is látni kell, emelte ki Benkő, hogy az EU-ban egyre kevesebb tartalék és befektetni való erő van, ezzel szemben a Kelet és Ázsia válik a világ új „gyártóközpontjává”, és az onnan kiáramló tőke hozza létre új technológiákkal a világgazdaság új alközpontjait.
„A magyar kormány ezért törekszik arra, hogy minél több ázsiai tőkét hozzon be, hogy az európai piacra termelve Magyarország lehessen ezeknek az új befektetéseknek az európai »ugródeszkája«”,
nyomatékosította Benkő.
Sokszor úgy látjuk, mintha valós választási lehetőségek közül választhatnánk, és intellektuális módon megoldható lenne az, hogy a jót vagy a rosszat válasszuk, de valójában a magyar történelem sok szempontból kényszerpálya, egyszerűen a méretünknél fogva. Szlovákiára ez még inkább igaz, s a két állam sorsa, történelme össze is fonódik, úgy is mondhatnám, hogy gyakorlatilag azonos, és szerintem az a stratégia, amit most Magyarország képvisel és a magyar kormány visz, az az egyetlen életképes stratégia”,
szögezte le az elemző, majd hozzátette, hogy nem elég ezeket a fejlesztéseket kiépíteni, hanem folyamatosan kell alkalmazkodni a pillanatnyi kihívásokhoz (lásd pl. az autógyárak elektromos átállását). Ellenkező esetben ugyanis munkahelyek százezrei tűnhetnek el szinte az egyik napról a másikra, ami magával ránthatja az adott ország gazdasági összeomlását.
Az est folyamán még szó esett az ún. befolyásos európai országok vezetőinek meggyengüléséről is, ami Benkő szerint arra vezethető vissza, hogy a „régiek” még a választóik érdekeit képviselték és a mai napig emlékszünk a nevükre, a mostaniak viszont bizonyos üzleti és ideológiai érdekcsoportok véleményét képviselik, ugyanis
a nyugat-európai államok külpolitikájának irányítását olyan mértékben vették át a bürokráciák és a tágabb értelemben vett értelmiségi elitek, az egyetemek és média szereplői, hogy a választott politikusok jelentősége a korábbinak a töredékére csökkent, így az informális hatalomgyakorlás vált meghatározóvá.
Ezt Benkő azzal a példával szemléltette, hogy a mostani német kancellár véleményének jelentősége egyes kérdésekben a töredékét sem éri el annak, amit például annak idején Helmut Kohl mondott.
A beszélgetés végén Benkő Levente a digitális szuverenitásról is beszélt, s megemlítette, hogy lassan a digitális jelzőt elhagyhatjuk a szókapcsolatból, hiszen egyre többen szerzik be az információkat az internetről.
Az internetes tér uralása egy óriási befolyásolási lehetőség bármely nemzeti közösséggel szemben, tehát ez szuverenitási feladat is egyben.
A Digitális Szuverenitás Központ ezt a teret vizsgálja, mert pár éven belül ezek a tendenciák még hangsúlyosabbak lesznek, s kis túlzással a politika a közösségi médiatérbe fog költözni, és csak azok a nemzeti közösségek lesznek képesek az ellenállásra, amelyek ebben a térben is meg tudják magukat szervezni. Benkő szerint ugyanez vonatkozik az internetes világ vezető gigacégeire is, a szuverenitásunkat, amelyeket „offline” védelmezünk, ezentúl „online” is védelmeznünk kell majd, a közösségeinket, amelyeket „offline” felépítettünk, ezentúl „online” is fel kell építenünk.
Az izraeli–palesztin konflliktusra vonatkozó kérdésre Benkő egyértelműen válaszolt. Ha ugyanis arra keressük a választ, hogy kit illet meg az adott földrajzi terület, akkor nem fogunk tudni megoldást találni. Ebben az esetben azonban azt kell néznünk, hogy a jelenleg kipattant háborúnak mi a közvetlen, primer oka: ez pedig egyértelműen a palesztin Hamász 1200 embert, köztük nagy részben civil lakosokat lemészárló akciója volt, tehát ebben az esetben egyértelműen meghatározható az agresszor, mondta Benkő, aki a beszélgetés végén a jelenlévők kérdéseire is válaszolt.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
