A történelmi egyházakat is gyalázza a Gyűlölet Gyülekezete a rejtett kamerás felvétel szerint

A történelmi egyházakat is gyalázza a Gyűlölet Gyülekezete a rejtett kamerás felvétel szerint

Hiába az azonos státusz, Németh Sanyáék továbbra is irigyek és frusztráltak, ha a hazai nagy hagyományú egyházakról van szó, így őket is támadják.

Eddig a fontosabb politikai szereplők mellett „csak” a hivalnoki réteg, a hatóságok – közöttük kimelten a csendőrség – volt a terror végrehajtásával vádolva (a többi magyar csak simán kollektív bűnös), immár azonban sikerült odáig jutni, hogy az egyházi személyek „sok esetben” tettleg felelősek a „kiirtásért”.

Hiába az azonos státusz, Németh Sanyáék továbbra is irigyek és frusztráltak, ha a hazai nagy hagyományú egyházakról van szó, így őket is támadják.Eddig a fontosabb politikai szereplők mellett "

Kiderül az is, hogy félnek attól, ha az emberek minél többen templomba járnak (nyilván kényszer hatására, itt a klerikális reakció!), főleg a jezsuitákban látnak veszélyt. Fél szemüket saját bevallásuk szerint rajtuk tartják, sőt a híveik figyelmébe ajánlják, hogy imáikban térjenek ki rájuk a gyűlölködő lelkű szektás agymosottak. Pedig nem nehéz választ adni arra, hogy vajon a mai történelmi egyházak nyúlnak-e bele jobban zsarnokian az ember életébe, vagy inkább a híveiket durván magukhoz láncoló „kisegyházak”.

Hírdetés

Míg egyesek a Jobbiktól tartanak, és akár azt is a fejükre olvasasák, ha nem tetszik nekik e veszélyes kultusz parlamentben megszavazott „történelmi” státusza, ami valóban ijesztő, az az, hogy mire lehet képes ez a gyülevészet és megvezetettjeik. (Csak gondoljunk bele: 2 éve azzal dicsekedtek, hogy 4000 diák tanul az iskoláikban, az idősebb korosztálynak pedig az ATV-vel mossák az agyát.)

Mivel az előző leleplező videó kapcsán mindent megtett a Hit Gyűlölete, hogy letöröltesse még a nyomát is az internetről, véletlenül sem vállalva saját szavaikat, így arra kérjük olvasóinkat, hogy minél többen töltsék le maguk is a gépükre, mutassák meg ismerőseiknek, töltsék fel a videómegosztókra, küldjék el e-mailben vagy Facebookon a videó és a cikk linkjét minél többeknek.

S ami a legfontosabb, juttassák el a videót az általatok ismert keresztény-keresztyény gyülekezeti tagoknak, papoknak, lelkészeknek, hittanároknak, egyházi iskolák és intézmények dolgozóinak, tanárainak, minél több keresztény magyar emberhez, hogy kinyíljon a szemük a Gyűlölet Gyülekezetével kapcsolatban. Lássák meg milyen is a Fidesztől történelmi egyházi státuszt kapó, a manipulatív videókat készítő Szavazz a Jobbik ellen mozgalmat szervező Hit Gyülekezet valódi arca!

Minden keresztény és magyar érték veszélyeztetve van általuk!


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »