Azt olvastam valahol, hogy a tengeri állatok jobban hallják egymást a járvány miatt elcsendesedett vizekben. És az emberek a szárazföldön? Itt annyira nem érezhető a változás, sokan továbbra is ugyanolyan makacssággal, a másik véleményét figyelembe se véve hirdetik mondanivalójukat, mint a járvány előtt. Sőt, még inkább!
Főleg azoknak erősödött fel nagyon a hangjuk, akik eddig úgy érezték, hátrányos megkülönböztetés éri őket szokatlan orientáltságuk miatt. Most, a járvány okán összekuszálódott emberi kapcsolatok közepette mintha lehetőséget látnának a kibontakozásra. Pedig a társadalom egyáltalán nem lett irányukba erőszakosabb, vállveregetés nélkül ugyan, de ugyanúgy elfogadja, békén hagyja őket, mint eddig. Tudomásul vette a többség, hogy létezik a természetestől eltérő szexuális és nemi önkifejezés.
Viszont ők lettek sokkal erőszakosabbak, érzéketlenebbek! Ki a fene tudta még pár évvel ezelőtt, hogy mi fán terem az LMBTQ?
Ma pedig az aktivistáik már a spájzokban vannak, be-benéznek a hálószobákba és szemet vetettek a gyerekszobákra is. Miközben megértést követelnek másoktól, ők nem megértőek azok iránt, akik túlzásnak tartják az erőszakos nyomulást, amit nap mint nap érzékelünk. Zászlót bontottak, kisajátították, ellopták tőlünk a szivárványt, azzal színezték a lobogójukat, és akarják a bolygónkat is, mintha csak a szexualitás lenne sokszínű, az ember pedig nem. Szerveződnek, forronganak, kimennek az utcára, bemennek a parlamentekbe! Az Európai Parlament már szinte az otthonuknak számít, legalábbis a nézeteiknek. A nemzetiek egyelőre még ellen tudnak állni, de a liberális baloldal már odahódolt nekik a szabadelvűség, a szabad szerelem és a szabad erkölcs égisze alatt.
Szabad a vásár és szabad a gazda! Szabadság és anarchia, e kettő kell nekik, abban tudnak igazán lubickolni!
Kezdetben ugye volt a Pride, és még van is. Nemrég tombolta ki magát Budapesten, kivilágították a fővárost az LMBTQ-jogok védelmében. Kivonultak a nagykövetségek, felvonultak a baloldali pártok képviselői a főváros vezetésével együtt, mint egykoron a május elsejéken. Akkor vörösbe öltözött a város, most szivárványba. Akkor népi demokráciát hirdetve a tribünön állva várták az elvtársak a felvonulókat, most a tömegbe vegyülve, a kamerákba mosolyogva fejezték ki rokonszenvüket az LMBTQ eszmevilágával. De a cél hasonló most is: mosolyba és integetésbe burkolt népbutítás, az áldemokrácia melletti kiállás. Tereket és utcákat kapott a kezdetben még csak hálószoba-forradalom. A másság hirdetése nyilvános magamutogatássá változott. Szinte már szégyelljük megvallani a hagyományos párkapcsolatainkat és a heteroszexuális irányultságunkat. Gyanússá vált egy kézen fogva sétáló fiú és lány, talán már meg is fordulnak utánuk.
Aztán ha netán séta közben elcsattan köztük egy szemérmes csók, vagy öleléssé fajul a kézfogás, egyesek talán már rendőrért is kiáltanának közszeméremsértés miatt. Vigyük ki mi is az utcára a szerelmet? Nem hinném, hogy kellene!
De nem állnak meg az utcákon, az eszméik terjesztésére célba vették az óvodákat, az iskolákat, a napköziotthonokat, a mesekönyveket, a mozikat, és a színházakkal is ezt kívánják csinálni. A Meseország c. LMBTQ-mesekönyv megjelenése után a budapesti Madách Színház 2022 őszén tervezi állítólag bemutatni Andrew Lloyd Webber új musicaljét, a Hamupipőkét. A darab nem a klasszikus történetet meséli el, ebben a változatban Hamupipőke egy nagyszájú, lázadó karakter, a herceg pedig egy másik férfibe szerelmes.
Történik mindez napjainkban egy erőteljes médiatámogatással, amely a másság elfogadása és a kisebbségek iránti tolerancia követelésének álarca mögé bújva támadja az LMBTQ-propaganda elutasítását, Magyarországon például a gyermekvédelmi törvényt.
Az őshonos kisebbségek EU-s jogvédelmének elutasítása bezzeg már nem annyira szúrja a bögyüket….
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
