Mit írnak az avarokról a korabeli források? Ehhez képest mit vall a hivatalos történelemtudomány? Egyáltalán, miért nem kerül bele a tankönyvekbe a sok korabeli forrás egy-egy jellemző utalása? Túl misztikus volna? Netán egy egészen más természetű múltat tárna fel előttünk? Ha igen, akkor milyet?
Hitvalló Szent Theophanész (758-817) bizánci történetírótól a követezőt tudjuk meg az avarokról:
„Ebben az évben (558) egy különös nép érkezett Bizáncba, akiket avaroknak neveznek; az egész város összefutott látásukra, mert még soha nem láttak hasonló népet: hajukat hosszan lelógó varkocsban hordják, amelyet szalagok fonnak át, viseletük egyébként a többi hunokhoz hasonló”.
A 6. század közepén élt bizánci Menandrosz Protektor (vagy Menandész Protektor), aki egy 6. századi történetíró és mellesleg a császári testőrség tagja volt, s kinek műveiből sok mindent megtudhatunk a Bizánci Birodalomban élő népekről (alánokról, türkökről, perzsákról és avarokról) azt írja, hogy 582-ben hun tolmácsok közvetítettek a Szirmiumot ostromló avarok és bizánciak között.
Így érhetjük meg, hogy a hunok és az avarok között milyen „szoros” volt a kapcsolat. De vajon honnan származnak az eddig felderítetlen múltú avarok?
Az avarok eredete nem tisztázott! Vannak, akik a belső ázsiai zsuanzsuanok nyugatra szakadt, bizonyos türk nép elől menekülő-vándorló ágát látják bennünk, míg mások a közép-ázsiai heftalita hunokat (fehér hunokat vagy uarhunokat) látnak bennünk, akiknek a birodalmát a 6. század derekán megdöntik a türkök és a perzsák, így nyugat felé nyomulnak a Bizánci Birodalom felé. A 7. században még Bizáncot is ostrom alá vették.
Az uarhunok (várhunok, illetve egyesek szerint várépítő hunok) és a hefetalita hunok azonosságát sokan feltételezzük. A szanszkrit források húna és svetahúna („fehér húna”, azaz fehér hunok) néven emlegették őket. Külön érdekes történet lehetne, hogy hogyan kerültek a fehérhunok Indiába, egyúttal sok mindent megmagyarázna.
Elgondolkodtató a Fuldai Évkönyvek utolsó része, amely a 894. évnél így ír: „Ebben az időben az avarok, akiket ungari-knak neveznek, a Dunán túl kóborolva sok borzalmas dolgot vittek végbe.”
Később pedig a 896. esztendőnél ez áll: „A görögök ebben az évben kötöttek békét az avarokkal, akiket ungarik-nak neveznek”. (Gombos, I., pp. 132-133.)
Ezek után kérdezem én, hogy a korabeli források szerint miért ne beszélhetnénk minimum avar-magyar hasonlóságról?
Az avarok hadserege messze földön hírhedt és rettegett volt – legalábbis egyes beszámolók szerint. Tény, hogy a gepidákat és a langobárdokat legyőzve 568-ban megérkeztek a Kárpát-medencébe és elfoglalták egy részét. Innentől számos nép, így többek között gepida, szarmata, bolgártörök és szláv népek felett uralkodtak.
Történészeink szerint az avarok 568-tól 730-ig három hullámban szállták meg az országot, ahol villámgyorsan stabil és jól szervezett államot hoztak létre.
Ha mélyebben utánanézünk és belegondolunk, akkor feltűnhet, hogy az avarok őshazája és a hunoké megegyezik. Találunk-e erre bizonyítékon? A szkíta szál mindenképpen közösnek látszik. A néhai Szkíta Birodalom egyik elszármazott népe, tehát egy szkíta törzs képe kezd kirajzolódni előttünk.
Amennyiben feltevésünk és ez a gondolatmenet helyes, akkor a szkíta népcsaládba tartoznak a hunok és a magyarok mellett az avarok is. Ezt látszanak megerősíteni a fennmaradt rovásírásos emlékek is. A rovásjelek sok esetben szinte teljesen megegyeznek a székely-magyar szimbólumokkal. Bakay Kornél pedig odáig megy, hogy kijelenti: az avarok jobbára „magyarul beszéltek”.
Vannak, akik vitatkoznának ezzel az állásponttal, így merüljünk bele még jobban az avarok műveltségébe abban a reményben, hogy annak megismerése több dolgot is meg fog világítani előttünk.
Az avaroknak is volt szent hagyományuk. Nem is akármilyen. Uralkodójukat szent vérből valónak tekintették. Mégpedig nem emberi eredetűnek tartották. A fejedelmi tisztséget betöltő kagán egy fehér farkastól származott. Ez nem egy állati őst takar, hanem egy olyan istenséget, akinek a toteme a fehér farkas. Vagyis fehér farkasként jelenítették meg.
Az avarok talán legismertebb uralkodónak, Bajánnak egy fehér farkas volt a védőszelleme. Hogyan jutunk el a fehér farkastól a magyar turulig?
Először is úgy, hogy figyelembe vesszük a totemőstől való származás lehetőségét. (Természetesen két külön ősről van szó, de a szellemvilági lényhez való tartozás koncepciója megegyezik.)
Másrészt a 18. század végén talált nagyszentmiklósi kincs – amely kétségtelenül avar eredetű – motívumai szolgáltatnak elgondolkodtató tényeket. Ugyanis több olyan szimbólumot találunk a 23 darabos aranyleleteken, amelyek egyértelműen magyar vonatkozásúak. Említenék kettő jelképet, amely minden kétséget eloszlat: a turul és a csodaszarvas.
Ha most a rovásjeleket nem is vesszük figyelembe, akkor is könnyen egyetérthetünk László Gyula professzor azon megállapításával, aki szerint az avar és a magyar nép azonos. Mire alapozza ezt a kijelentését? A nyelvre, a vallásra, a néphagyományra és az antropológiai sajátosságokra.
Ha ezek után Hérodotoszhoz fordulunk, akkor találkozunk egy szkíta származású mágussal, Abarisszal. Többeknek feltűnt, hogy az Abarisz név az avar névre hajaz.
Bárhogy is, Abarisz a hüperboreoszok (szkíták) fia, aki magától Apollóntól kapott egy aranya nyíl-jelet. A legenda szerint Abarisz képes volt mágikus nyíl alakjában (vagy nyílon) repülni. Vajon Abarisz egy Nap-pap volt, egy táltos tulajdonságokkal rendelkező szent beavatott? Ki tudja? Mindenesetre, Apollón istenség jelképe a fehér farkas volt, nem mellékesen a hollóval együtt. S ha ez még nem lenne elég, arról is szól a fáma, hogy az isteni lények fénnyel táplálták. (Ez alatt nem azt értem, hogy nem vett magához szilárd táplálékot, sokkal inkább az isteni-szellemi energiákból való rendszeres „töltődésre” utalhat ez a megjegyzés. Ahogyan egyébiránt mi is tesszük a napvallás kereteiben.)
„Egykor tehát – említi Bonfini – a legszentebb emberek voltak a szkíták, mint Strabo vélekedik, és olyanok, amilyeneknek Homerus írja le őket; sőt, a szkíták becsületességéről a perzsák, az egyiptomiak, valamint a babilóniaiak meg az indusok levelei is tanúskodnak. A filozófus Anacharsis és Abaris, aki az avaroktól, a hunok szövetségeseitől származott, és még mások is bölcsességre vágyva Görögországba vándoroltak, és örök dicsőséget szereztek maguknak azáltal, hogy népükre jellemző tulajdonságként árasztották magukból a velük született igazságosságot, szívélyességet és szelídséget.”
(Bonfini: A magyar történelem tizedei. I. 1,145. Balassi Kiadó. 1995)
Ha pedig mágiáról és szent hagyományról esett szó Abarisz kapcsán, akkor zárjuk eszmefuttatásunkat az avarok vallásával. Metód püspök legendájából ismerjük az avarok hitrendszerét és vallásos hiedelmeit.
A legkiemelkedőbb mondat, amely mindennél beszédesebb, a következő: „voltak régi könyveik és tisztelték a Teremtő Istent”. Az avarok szakrális életét a főtáltos vezérelte.
Ez pedig a magyarokra is jellemző volt. Egyistenhit a magyaroknál? Természetesen.
Méghozzá fénytermészetű, fénylényegű Teremtőt képzeltek el. Pontosabban a Napban testesült meg számukra a Teremtő, aki arany sugaraival táplál, éltet, utat mutat, megvilágít, óv és szeret. Ez a napvallás lényege. Ez az ősi hagyományunk, amelyhez visszatérhetünk.
Ha azonosulni tudsz ezzel a gondolkodásmóddal, ha egyetértesz ezzel az életszemlélettel, ha hasonló gondolkodású emberekkel szeretnél tanulni, akkor figyelmedbe ajánlom programjainkat.
Részt vehetsz programjainkon:
Önfejlesztő Műhelyeinken (beszélgetős előadásainkon)Hétvégi töltődéseinken (és Istentiszteleteinken)Bel- és Külföldi zarándoklatainkona Naptemplomunkban és a Pálos kolostorokban tartott IstentiszteleteinkenSzer-napjainkon (szent ünnepnapjainkon)Főnix programunkonÉbresztő Táborunkban
Csatlakozz hozzánk minden elkötelezettség nélkül! Járd velünk együtt önmagunk felszabadításának útját, melynek segítségével egységet teremthetsz önmagadban és a környezetedben, s hozzájárulhatsz a világ rendjének helyre állításához.
Bővebb információ:
Száraz György
Boldog napot!
The post A titokzatos avarok appeared first on Boldognapot.hu.
Forrás:boldognapot.hu
Tovább a cikkre »
