„Zavart megdöbbenéssel figyeltem, amint az óceánjáró nagyságú gőzös, mint egy pihenni készülő bálna, lassan az oldalára fordul. Nem hittem a szememnek, hogy egy ekkora gőzössel, amely a kifogástalan időben, békésen várakozott a kikötő nyugodt vízében, ilyen megtörténhet. Egy pillanatra azt hittem, hogy megőrültem.” Jack Woodford író így emlékezett vissza az SS Eastland katasztrófájának kezdeti pillanataira. A sors fintora, hogy a Titanic három évvel korábbi tragédiája közvetve hozzájárult az SS Eastland végzetéhez.
1915. július 24-én az SS Eastland két másik gőzössel egyetemben készen állt az utasok fogadására. A hajókat a Western Electric Company bérelte ki dolgozói részére, akik azon a napon egy hajókirándulásra és egy remek hangulatú, családtagjaikkal és kollegáikkal töltendő piknikre számíthattak Michigan City üdülővárosában. A kiruccanás sok alkalmazott számára az egyetlen alkalom volt az évben, amikor valóban lazulhatott, így a chicagói kikötőben fesztiválszerű hangulat uralkodott.
Amikor a beszállás megkezdődött, több száz vidám utas árasztotta el az SS Eastland fedélzetét, amelyen rövid idő elmúltával már 2572 fő (ez volt az SS Eastland maximális terhelhetősége) várta az indulást.
A problémák közvetlenül az elindulás előtt kezdődtek. Amikor a gőzös felszedte a horgonyt, a felső fedélzeteken tartózkodó emberek a hajó jobb oldalára tódultak , hogy a mólón várakozó munkatársaiknak integessenek. A hajó ekkor vészesen megdőlt.
Ezt leginkább a gőzös belsejében tartózkodó, élő zenére táncoló utasok érezték meg, akik majdhogynem orra estek odalenn. Pillanatokkal később az alsó hajóablakokból víz ömlött a gőzös belsejébe.
A személyzet megpróbálta egyensúlyba hozni a hajót a ballaszt tartályok feltöltésével, de már nem tudták megakadályozni a katasztrófát. Az SS Eastland szépen, komótosan a jobb oldalára dőlt és süllyedni kezdett, a hajótest jobb oldala gyorsan elérte a hat méter mélységű folyó fenekét.
Az utasok között kitört a pánik, a hajó belsejében tartózkodó emberek csapdába estek; csak másodperceik voltak, hogy élve kecmeregjenek ki az SS Eastland gyomrából. Sokakat az elszabadult bútorok ütöttek agyon, vagy a bezúduló víz ragadta el őket.
A kikötő vize hamarosan megtelt az életükért kapálózó emberek tömegeivel. Akik nem tudtak úszni páni félelmükben, a mellettük lévő szerencsétlenekbe kapaszkodtak és „áldozatukkal” süllyedtek a mélybe. Sikolyok százai és kétségbeesett ordítozás töltötte be a levegőt, a napfényes parti hangulatnak egy pillanat alatt vége lett. A katasztrófa reggelén 844 ember fulladt meg, négy kivételével az áldozatok az utasok közül kerültek ki.
A Titanic 1912-es tragédiája tovább kísértett. Miután az elsüllyeszthetetlennek titulált óceánjáró eltűnt a habokban, szerte a glóbuszon rendeletekben írták elő a mentőcsónakok számának optimalizálását az utasok számának függvényében.
Azzal viszont nem számoltak, hogy a megemelt számú mentőladikok és a hozzájuk tartózó, és vízre bocsájtásukhoz sokszor nélkülözhetetlen, daruk és egyéb felszerelések elhelyezése a fedélzeteken vészesen magasabbra tolja a hajók súlypontját, így azok könnyebben felborulhattak, vagy az oldalukra dőlhettek. Az SS Eastland végzetét is ezek, a Titanic tragédiáját követő, az utasok biztonságát növelő intézkedések pecsételték meg.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
