Kutyából nem lesz szalonna, tartja a magyar közmondás.
Magyar Péter gyakran és szívesen értekezik arról, hogy ő majd egy buddhista szerzetesbe oltott hippi érzékenységével fogja elhozni a társadalmi megbékélést Magyarországon. Ő lesz majd a harmadik honalapító, akinek javára Deák Ferenc is inkább önként lemondana a haza bölcse címről. De vajon tényleg képes erre egy olyan személy, aki eladja magát Manfred Webernek és a háborúpárti elitnek? Aki a saját népét brutális eszközökkel kényszersoroztató, az ellenzéket betiltó Zelenszkij elnökkel és annak embereivel (például a kém Ceber Rolanddal) is szívesen cimborál?
Ráadásul a Magyar mögött álló balliberális kemény mag kifejezetten igényli is a gyűlöletet, ő pedig Márki-Zayhoz hasonlóan készségesen kiszolgálja ezen elvárásukat. Mindeközben a magyar jobboldal a békés építkezést, a digitális polgári köröket (DPK) választja – a különbség a hozzáállásban sokatmondó.
Kutyából nem lesz szalonna, tartja a magyar közmondás, a baloldal vezéralakja pedig akár illusztrációként is szerepelhetne mellette egy értelmező szótárban. Ugyanis politikai színre lépése óta ugyanazt a pökhendi stílust képviseli, és még a sajátjait is állandóan lenézi (gondoljunk csak a felvételre, ahol képviselőit agyhalott Soros-ügynöknek, támogatóit pedig büdös szájúaknak nevezi). Ehhez a stílushoz a tévedhetetlenség érzése is társul a részéről, amit legutóbb a napraforgóügy kapcsán is láthattunk, amikor Magyar egy egyszerű gyomot nézett napraforgónak, miután korábban azzal hencegett, hogy egy időben kertészmérnök akart lenni. De emlékezetes lehet az is, hogy amikor az országot évtizedek óta nem látott vihar sújtotta, akkor ő azt zápornak nevezte vagy az, amikor a bukott szír diktátor budapesti feltűnéséről hazudozott.
A probléma azonban nem kizárólag Magyar Péter személyéből ered, hanem abból a balliberális kemény magból, amelynek kegyeit keresi. Ez a régi baloldalhoz és SZDSZ-hez köthető kör ugyanis elképesztő gyűlölettel viseltetik minden nemzeti értékünk iránt: hívták már a Szent Koronát micisapkának, a magyarokat genetikusan alattvalónak. Ez a többnyire nagyvárosi „kifinomult” értelmiségiekből álló kör nem tudja elviselni a gondolatot, hogy az ország annak ellenére sikeres tud lenni, hogy világmegváltó gondolataikkal ellentétes irányba halad. A frusztrációjukból eredő gyűlöletet az elmúlt másfél évtizedes politikai sikertelenségük csak tovább növelte. Elég csak arra gondolni, hogy milyen gúnyneveket ragasztottak az egyes jobboldali köztársasági elnökökre.
Ez a baloldali kemény mag tehát kifejezetten azt várja el a náluk feltűnő politikusoktól és közszereplőktől, hogy a gyűlölet iránti igényét kielégítsék. Hiszen számukra a legfontosabb a nyugatról érkező buksisimogatás és jutalomfalat, és jobban szeretik az ukrán elitet a saját hazájuknál. Hont Andrást az Orbán-interjú kapcsán mindössze amiatt minősítették propagandistának, mert barátságos stílusban tette fel egyébként kritikus kérdéseit.
A közszereplők mellett az ukrán gyorsított csatlakozást elutasító békepárti jobboldali szavazók lenézése is rendszeres náluk, hiszen – miként a Tanúban elhangzik – „aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes jövőnkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az áruló.”. Ezek az emberek szerintük egyszerűen buták, megtévesztettek, rosszindulatúak vagy megvettek. Kéri László szerint az a célravezető, ha leprásként kezelik őket, ez majd segít megértetni velük a helyes választást. Gyakori elképzelés közöttük, hogy vidéken nincs internet, ezért ki kell nekik nyomtatni, hiszen ha az emberek megismerik „a valóságot”, óhatatlanul baloldaliak lesznek. Ezúttal a Tisza Párt is pontosan ezt teszi most saját Tiszta Hang nevű propagandalapjával.
A gyűlöletiparban érdekelt ellenzéki kemény mag néha maga is megretten attól az indulattól és verbális erőszaktól, amit az országra szabadít. Ezért mintegy önvédelmi mechanizmusként hangoztatják, hogy mindez csakis kizárólag a jobboldal hibája – hiszen ha nem létezne jobboldal, nem volna kit utálni. Hogy kompenzálni tudják ezt a tudathasadásos állapotot, folyamatosan az általuk gerjesztett megosztottság végéről beszélnek, szeretetországot vizionálnak. Persze az még véletlenül sem merül fel lehetőségként számukra, hogy ők maguk a szeretet legkisebb jelét mutassák az oly gyűlölt jobboldal irányába.
Ez a megrettenés azonban mindig csak időleges lehet: Márki-Zay Péter esetén még visszahőköltek attól a Frankenstein-szörnytől, amit teremtettek, Magyar Péternél már az arcizmuk sem rendül. Sőt, vele együtt kiáltanak vérért, a politikai ellenfelekkel történő leszámolásért és vagyonelkobzásért. Ne feledjük, hogy a Tanácsköztársaságban kegyetlenkedő Lenin-fiúk vezetői is visszafogott kávéházi emberekként kezdték a pályafutásukat. A féktelen gyűlölet azonban teljesen kiforgatta őket emberi mivoltukból.
Fontos még szót ejteni azokról a nemzeten kívüli körökről, amelyek hasznot húznak ebből a gyűlöletből: a brüsszeli bürokraták, a Soros-birodalom, gyakorlatilag az egész globalista hálózat. Ők nagyon jól ki tudják használni ezeket az igen erőteljes érzelmeket, hogy a saját politikai céljaikra felhasználják a liberális kemény magot. Valójában azonban a hatalom illúzióján kívül mást nem ajánlanak fel a számukra – hiszen kormányra kerülve ennek a globalista körnek az utasításait kéne végrehajtaniuk. Kívülről rángatható bábkormánnyá válnának, még ha ezt most közülük sokan elfogadható árnak tartják is (lásd a „kis szuverenitásról való lemondás”). Ismét bebizonyosodik, hogy a bosszú csakugyan rossz tanácsadó.
A magyar jobboldalt támogató csendes többség nagyon sokáig tűrte ezt a fajta gyűlöletcunamit. Nagyon helyesen nem ment bele abba a játszmába, amely a társadalmi felforgatók kézikönyvéből ered: ha végletekig polarizálsz egy társadalmat, könnyű a hatalmat megragadni. Ukrajnában, Szerbiában vagy épp Szlovákiában láthattuk, hova vezet ez az út. A magyar jobboldal még mindig a párbeszéd és a békés együttélés lehetőségét keresi. A fenyegetéssel szemben azonban szerveződnie kell, erről szólnak a Digitális Polgári Körök.
Ennek a kezdeményezésnek a célja nem a másként gondolkodók megfélemlítése és a társadalmi rombolás, mint a tiszás trollhadsereg esetén, hanem a békés közös építkezés folytatása az online térben. Az egyes DPK-k tematikusan, a jobboldal számára fontos kérdések köré szerveződve jöttek létre, ilyen például a háború-, migráció- vagy drogellenes, a gyermekvédelmi vagy éppen a szuverenitásvédelmi kör. Utóbbinak jómagam is tagja vagyok, és arra biztatok mindenkit, hogy bátran lépjen be. Egy jobboldali, hazaszerető érzelmű ember most ezzel teheti a legtöbbet a baloldali gyűlöletcunamival szemben. Nincs is félelmetesebb a számukra, mint ha mi nem esünk az általuk gerjesztett gyűlöletspirál csapdájába.
A jobboldal nem kérkedik azzal, hogy szeretetországot építene, mégis egy sokkal békésebb társadalmon munkálkodik immár tizenöt éve. Éppen ezért kell egyértelművé tenni a ma élő Lenin-fiúknak, hogy ha valóra akarnák váltani vérgőzös fantáziákat: egyszer eljön a 134. nap is.
A szerző az Alapjogokért Központ vezető elemzője.
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
