A Tigris harckocsi minden bizonnyal a II. világháború leghíresebb és legfélelmetesebb harckocsija volt. Leginkább az amerikai háborús filmekből mérhető le a Szövetségesek Tigristől való félelme, hiszen a legnevesebb filmekben (Ryan közlegény megmentése, Kelly hősei, stb.) is „kötelező” felbukkanni legalább egy Tigrisnek, ill. egy azt imitálni akaró harckocsinak.
A háború után elég kevés ép Tigris I-es maradt meg, ezért még a legprofibb filmekben is általában Tiger I toronnyal ellátott T-34-es alváz imitálja ezt a járművet. Az amerikai katonák szinte minden hosszabb csövű német páncélost Tigrisnek tituláltak, sokszor még a hivatalos jelentésekben sem lehet megbízni, ha Tigrisről van szó.
A németek a nehéz harckocsikat (Tiger I, és az utódjának tekintett Tiger II) önálló nehézpáncélos-osztályokba osztották be (schwere Panzer Abteilung), ezek pedig közvetlenül a hadsereg vagy a hadseregcsoport alárendeltségébe tartoztak. A háborús helyzet súlyosabbá válásával ezeket az alakulatokat a németek amolyan „tűzoltó-brigádként” vetették be a frontnak mindig azon a pontján, ahol az ellenséges áttörés a legvalószínűbbnek tűnt. Talán részben ez is okozhatta a Szövetségesek (főleg az amerikaiak) a Tiger iránt érzett mérhetetlen félelmét, hiszen akárhol próbálkoztak áttöréssel, előbb-utóbb feltűnt a színen egy nehézpáncélos-osztály…
A Pz.Kpfw. VI Tiger Ausf. E harckocsi az 56 t tömegével meglehetősen nehéz járműnek számított, ezért a futóművének kialakításán és a meghajtásán igen sok múlott. A Tiger-t kezdetben a 642 LE-s Maybach HL 210 motorral szerelték fel, majd hamarosan a 700 LE-s Maybach HL 230-asra váltottak át. Ezzel az országúton 38 km/h végsebességet ért el a harcjármű, terepen azonban csak 20 km/h-ra volt képes. Hogy a nehéz tömeget elbírja, a harckocsi motorjának állandóan a maximális fordulatszám közelében kellett működnie, ami viszont a motor élettartamának rovására ment. Nagyon gyakoriak voltak a műszaki meghibásodások, vagyis a Tiger I-es elég megbízhatatlannak bizonyult. Ráadásul óriási tömege miatt vontatni sem volt egyszerű, ezt legtöbbször két másik Tiger-nek kellett végeznie (ilyenkor elég jó esély volt rá, hogy a vontató harckocsi is meghibásodik…), vagy három darab 18 t-s FAMO vontatót kellett egymás után erősíteni, és csak így együttes erővel tudták elvontatni a Tigrist. Viszont a Maybach által gyártott kiváló OLVAR sebességváltó igen népszerű volt a harckocsizók körében.
Mivel tömege miatt hídon való átkelésre nemigen volt alkalmas, a Tiger-t felszerelték folyami átkeléshez szükséges berendezésekkel és Schnorchel csővel. Így a jármű maximum 4 méter mély folyón volt képes átkelni. Az ehhez szükséges felszerelés azonban drága volt, és nem is igazán használták ki, így az első 495 harckocsi után már elhagyták róla az átkelésre alkalmassá tevő eszközöket.
A Tigris futógörgőit a kényelmesebb haladás érdekében gumiborítással látták el, ám később, 1944 után az égető anyaghiány, illetve a Párduc gyártásával való összhang miatt már főleg acélkerekes verziók készültek.
A Tiger I-es páncélzatát a lehető legerősebbre tervezték, hogy bármilyen ellenséges harckocsi támadásának ellenálljon. Az elöl 100 mm, hátul 82 mm, oldalt pedig 60-80 mm vastag páncélzatot a T-34-es 76,2 mm-es lövege 300-400 méternél nagyobb távolságból nem tudta áttörni. Azonban nehéz megérteni, hogy miért nem döntött páncélzattal tervezték a Tiger-t, miért maradt meg a doboz forma. A Panther harckocsi elülső páncélzata 60 mm vastag volt, de a döntöttsége miatt mégis annyi védelmet nyújtott, mint a függőleges 100 mm-es páncélzat. Ugyan hadrendbe állítása idején a Szövetségeseknek nem volt olyan harceszközük, amely egyértelműen szembeszállhatott volna a Tigrissel, de aztán megjelentek a szovjet IS-2-es páncélosok, a 17 fontos löveggel felszerelt Sherman Firefly harckocsik, amelyek már képesek voltak leküzdeni a német „ragadozót”. Ráadásul az 1944-45-ös időszakban a Szövetséges vadászbombázók számára is könnyű prédának számított a Pz.Kpfw. VI-os. A brit Hawker Typhoon-ok, a szovjet Il-2 Sturmovik-ok sok áldozatot szedtek a német harckocsik közül.
A Tiger I-es legnagyobb erőssége talán a fegyverzete volt. A 88 mm-es KwK 36-os löveg az egyik legpusztítóbb páncéltörő fegyvernek bizonyult abban az időben. Ma is tartanak a viták arról, hogy valóban érdemes volt-e a Tigrisbe 88 mm löveget szerelni, ezzel jelentősen megnövelni a tömegét, vagy az L/70 csőhosszú 75 mm-es löveg is bőven megfelelt volna a célnak. Ráadásul a 75 mm-es lőszer kisebb tömege és mérete miatt több muníciót is szállíthatott volna magával a harcjármű. Az viszont tény, hogy a 88-as rendkívüli félelmet ébresztett a Szövetségesekben, lőtávolságon belül gyakorlatilag minden harcjárművüket, bármilyen szögből meg tudta semmisíteni. Ebben kiváló irányzéka (Turmzielfernrohr TZF 9b ill. 9c) is óriási segítség volt. Egy képzett lövésznek első lövéssel meg kellett tudnia semmisíteni egy 1200 méterre lévő álló célt, egy 2000 méterre lévőt pedig maximum négy lövéssel. Egy 800-1200 méter távolságban lévő, 20 km/h sebességgel mozgó célt pedig három lövéssel, 30 másodpercen belül le kellett tudni küzdeni.
Összesen 92 darab 88 mm-es lőszert szállíthatott magával a nehézpáncélos monstrum. Kiegészítő fegyverzet tekintetében felszerelték még 2 darab MG-34-es géppuskával, ebből az egyiket elöl, gömbcsuklós felfüggesztéssel helyzeték el, a másik a löveggel párhuzamosan, a toronyban kapott helyet. Utóbbit egy pedállal tudta elsütni a kezelője, a probléma csak az volt, hogy a torony elforgatásához használandó pedál is ott helyezkedett el, és a harc hevében megesett, hogy a lövész véletlenül a rossz pedált nyomta meg. Némelyik harckocsira egy harmadik géppuskát is felszereltek a parancsnoki kupolára, ezt a harckocsi-parancsnok kezelte. Elvileg légvédelmi célra szerelték fel, de ennek a feladatnak csekély hatékonysággal tett eleget. Gyalogság és páncélozatlan járművek elleni harcra már jobban megfelelt.
A Tiger-t öttagú legénység kezelte: parancsnok, lövész, töltő, rádiós (ill. a gömbcsuklós géppuska kezelője), és a vezető. 1943 szeptemberétől már széles körben használták a zimmerit anti-magnetikus borítást. A háború vége felé viszont már kevésbé volt elterjedt, hiszen a Szövetségesek nem használtak mágneses aknákat, és a németek is inkább a termelés fokozására fordították a figyelmet.
A Pz.Kpfw. VI-os híre olyan gyorsan terjedt, hogy a Németországgal szövetséges államok is elkezdtek érdeklődni a nehézpáncélos iránt. 1943 júniusában Oshima tábornok vezetésével japán tisztek érkeztek Németországba, és megtekintették az 502. nehézpáncélos-osztály egyik Tiger I-esét. Egy páncélost elő is készítettek a Japánba történő szállításra (a szigetország több mint kétszer annyit lett volna hajlandó fizetni a Tigrisért, mint az átlagos ára), de végül a harckocsi a 101. SS-nehézpáncélos-osztály kötelékébe került.
Magyarország hadvezetése is érdeklődött a nehézpáncélosok iránt. 1944 májusában a magyar 1. hadsereg küzdelmének elismeréséül az Észak-Ukrajna hadseregcsoport parancsnoka, Model altábornagy elrendelte, hogy a 2. páncéloshadosztályt német harckocsikkal egészítsék ki. Így került a magyar alakulathoz a 12 Pz.Kpfw. IV-es és 10 StuG III-as mellett 10 darab Pz.Kpfw. VI Tiger I-es harckocsi, utóbbiakat az 503. sPz.Abt. állományából „utalták át”. Hogy ezek a járművek véglegesen a Magyar Kir. Honvédség állományában maradtak-e vagy csak a hadműveletek idejére adták át őket, arról nem maradtak fent adatok. A járművek az eredeti német festésükben, felségjelükkel és toronyszámukkal működtek a magyar szolgálatban is. Ezeken kívül a magyar hadvezetés még 3 darab Tiger I-est vásárolt Németországtól. Összesen tehát 13 Tigris szolgált magyar állományban. Ezek a páncélosok valamennyien megsemmisültek a visszavonulás során, legtöbbjüket a kezelőik robbantották fel.
Szemtanúk visszaemlékezései szerint a dunántúli harcokban részt vett egy század Tigris, német felségjellel, de magyar személyzettel.
Meg kell jegyezni, hogy a magyar harckocsizók Tiger-re való átképezése kitűnő ütemben zajlott. A harcedzett, kitüntetett német kiképző tisztek meglepve tapasztalták a magyarok magas szakképzettségét, gyors felfogóképességét, tudásszomját. A Turán harckocsi pontatlan lövegéhez szokott magyarok kiváló Tigris-lövésznek bizonyultak.
Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »