A tengerbe vesznek a csont és bőr jegesmedvék

A tengerbe vesznek a csont és bőr jegesmedvék

A jégtáblák olvadása megpecsételi Földünk legnagyobb ragadozójának sorsát. A vízbe kerülő mérgek meddővé teszik az állatokat.

Harmadával csökkenhet a század közepére a jegesmedvék száma – derült ki egy tanulmányból. Becslések szerint jelenleg 26 ezer példány él a bolygónkon, de harmincöt év múlva kevesebb mint 18 ezren lesznek. A Természetvédelmi Világszövetség – ami az úgynevezett Vörös listán tartja számon a kihalástól fenyegetett fajokat – úgy ítéli meg, hogy a jegesmedvék nemsokára csak mesterséges környezetben élnek majd, természetes élőhelyeik ugyanis eltűnőben vannak. Az eddig elfogadott előrejelzések szerint az évszázad közepére teljesen eltűnhet a jég az Északi-sarkról.

A Daily Mail által ismertetett tanulmány szerint a jegesmedvék számára az jelenti a legnagyobb csapást, hogy az elmúlt évtizedekben rohamosan csökkent a tengeren úszó jégtáblák száma és mérete. Ez nemcsak azért okoz gondot, mert csökken a medvék élőhelye, hanem azért is, mert ezek a ragadozók főleg a jégszigetekről vadásznak a fókákra. Nyílt vízen ugyanis nem tudják elkapni a zsákmányállataikat.

Hírdetés

A vadászterület csökkenése miatt a medvék kevesebb fókát tudnak elejteni, előfordul, hogy húsz próbálkozásból egyszer jutnak élelemhez. Így könnyen halálos spirálba keveredhetnek. Legyengülnek, nem marad erejük a zsákmány felkutatására, végül éhen halnak. A legyengült anyamedvéknek nem marad tápanyaguk a kicsinyek szoptatásához, ezért a korábban megszokottnál kevesebb bocsot tudnak felnevelni. De ha túl is élik az év táplálékban gazdagabb időszakát, könnyen előfordulhat, hogy a szükségesnél kevesebb zsírt tudnak felhalmozni a szervezetükben, ezért a szűkösebb hónapokat már nem tudják átvészelni. Ráadásul az olvadás miatt a jegesmedvéknek egyre nagyobb távokat kell leúszniuk, hogy egyik jégtábláról eljuthassanak egy másikig. Az alultáplált állatok közül sok végelgyengülésben pusztul el a nyílt vízen. Ha a felnőtt medvék meg is tudják tenni a távot, gyakran előfordul, hogy a kicsinyeik nem bírják erővel a vándorlást és a tengerbe vesznek.

Nemcsak a jégtáblák eltűnése fenyegeti a medvéket, hanem a tengerbe jutó mérgek is. A 80-as és 90-es évek vizsgálatai például kimutatták, hogy a medvék szervezetében fenciklidin halmozódott fel. Ezt az anyagot a múltban fájdalomcsillapításra használták, de kemény mellékhatásai miatt kivonták a forgalomból. Ma kábítószernek minősül. Egy friss tanulmány szerint a jegesmedve-populáció csökkenése részben arra vezethető vissza, hogy az ember által a vízbe juttatott kémiai anyagok meddővé teszik az állatokat.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »