A tavasz érkeztével a kulturális élet is felélénkül Füleken

A tavasz érkeztével a kulturális élet is felélénkül Füleken

Az év eleji báli, farsangi időszak lezárultával a figyelem ismét a színpadi produkciókra irányul Füleken is. A Városi Művelődési Központ honlapján már akár a májusi Apostol-koncertre is megvásárolhatják jegyüket az érdeklődők, de márciusra és áprilisra is bő választékból válogathatnak a kultúrára szomjazók.

Március 18-án Marc Camoletti klasszikusával a Leszállás Párizsban című vígjátékkal érkezik Fülekre a Sensum Arts társulata, olyan ismert színészekkel, mint Bozsó Péter, Baronits Gábor, Fodor Zsóka, Köllő Babett, Deutsch Anita és Mádi Piroska. A könnyedebb műfajok iránti közönségigényt az is jelzi, hogy a jegyek jelentős hányada már egy hónappal az előadás napja előtt elkelt.

A komolyzene kedvelőinek a Fazekaš Trió ad koncertet március 26-án. A közeli Perséről származó Fazekaš Bence (hegedű) és Fazekaš Balázs (zongora) mellett Daniel Baran (cselló) előadásában Joseph Haydn, Antonín Dvořák és Gabriel Fauré válogatott zongoratriói csendülnek majd fel a VMK báltermében.

A Városi Művelődési Központ égisze alatt már hosszú évek óta több csoport dolgozik, amelyek működésükkel gazdagítják a város kulturális életét és értékes díjakat hoznak haza a különböző versenyekről. Egy új beszélgetősorozat révén ezeknek a csoportoknak az életébe szeretnénk betekintést nyújtani, akár egy-két „kulisszatitkot” is megosztani az érdeklődőkkel. Elsőként a Pro Kultúra Férfikar tagjai elevenítenek fel néhány érdekes pillanatot a csoport működéséből március 13-án, pénteken.

Idén április 6-ra esik húsvéthétfő, amikor a XIX. Palóc Húsvétra várnak mindenkit a füleki várba. 10:30-tól vásár és a szabadtéri színpadon népművészeti műsor várja a látogatókat, az ózdi Szabad Szombat Táncegyüttes, a losonci Ipeľ Néptáncegyüttes, valamint a Budapestről érkező BashElán zenekar részvételével.

Hírdetés

A helyi együtteseket a Foncsik Énekegyüttes, a Jánošík Gyermek-néptáncegyüttes és a Szederinke Gyermek-néptáncegyüttes képviseli. A kísérőprogramok gazdag kínálatában tojásdíszítés és egyéb kézműves eljárások sajátíthatók el, de lesz lovagoltatás, íjászat és húsvéti tojáskeresés is.

Fotó: Füleki VMK

Április 13-án a Divadlo Múza Teatro egy remek szlovák nyelvű vígjátéka tekinthető majd meg. A „Spiknutie” című, fordulatokkal teli darabban Marko Igonda, Sväťo Malachovský, Aniko Vargová, Kassai Csongor, Katarína Šafaříková láthatóak a színpadon.

Április 30-án Kovács András Péter Idővel című önálló estje várja a 15 évnél idősebbeket a füleki VMK-ban. A Dumaszínház produkciójának műsorvezetője Lovász László lesz.

A felsoroltakon kívül a Zsákszínház is új bemutatóval készül, Siegfried Geyer osztrák szerző Végre egy úriasszony című komédiáját viszik színre, várhatóan április második felében.

A szervezők sok szeretettel várnak mindenkit a füleki programokra tavasszal is!


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »