Miért baj az, ha valaki átlag napi 15 órát videojátékozik, egyébként nincs szociális élete, és online pornóval jutalmazza magát? A híres stanfordi börtönkísérlet atyja, Philip Zimbardo új könyvében megmondja a frankót. Hallgatni kéne rá. Sürgősen.
„Nincs kapcsolat – Hova lettek a férfiak?”
Ezzel a beszédes címmel jelent meg magyarul Philip Zimbardo és Nikita D. Coulombe legújabb kötete a Libri gondozásában. A kiadás apropójából a pszichológia professzor Bombera Krisztinával tartott pódiumbeszélgetést.
Zimbardo talán a világ egyik legvagányabb agyturkásza, aki híres Magyarország iránti lelkes érdeklődéséről, ami pénteken a Gödör Klubban nem maradt viszonzás nélkül, ugyanis a hely zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel.
A Hősök Tere kezdeményezés által szervezett, remek hangulatú beszélgetésen feltűnően sok fiatal hölgy képviseltette magát, ami a könyv üzenete szempontjából örömteli, mivel a szerző nekik hangsúlyosan üzen:
ők is kellenek ahhoz, hogy a férfiakat visszakapja a társadalom.
De hová is tűntek a férfiak?
Egyszerűen fogalmazva: beszippantották őket a videojátékok és a pornó.
A jelenség nem egyedi, kultúra-, vagy országspecifikus, Magyarországtól kezdve, Amerikán, Iránon, Kínán, Nagy-Britannián vagy Lengyelországon át mindenkit érint.
Az internetes technológiával felnőtt generáció férfi tagjai tömegesen adják föl a szociális realitások világát, azt, hogy időt töltsenek más emberekkel. Ehelyett bezárkóznak a szobájukba, videojátékoznak és pornót néznek.
„A lényeg a túlzásba vitel. Semmi gond a pornográfiával, semmi gond a videojátékokkal, a probléma ezek túlzott fogyasztása. Ha napi 2-3 óráról 5-10-15 órányira nő az ezekre fordított idő – ahogy a fiatal férfi válaszadók adataiból kiderül – már függőségről beszélhetünk.”
– mondja Zimbardo.
Szerinte egy egész generációnyi fiatal férfi nem akar kötődni sem a társadalomhoz, sem a családjukhoz, sem a valósághoz, ezek egyszerűen nem érdeklik őket, nem alkotnak és mások fantáziájának passzív fogyasztói lesznek:
„A videojátékokhoz képest
minden unalmassá válik.”
A végtelennek tetsző játékfolyamban pedig a pornó a szünet, vagy a jutalom szerepét tölti be.
„Mi a baj a pornóval? A szex a szerelem része, és a szerelem része a szexnek. A szeretkezésben benne van, hogy az ember beszélget, érint, szemkontaktust teremt, csókol, ölelkezik, kijelöli a határokat, hogy mi működik. (…) A pornó kizárólag a fizikai teljesítményről szól: testrészek, más testrészekben.”
„Ez egy teljesen torz nézőpont arról,
milyennek is kellene lennie a normális emberi szexuális kapcsolatnak.”
– mondja a pszichológus, majd hozzáteszi, hogy ezzel párhuzamosan sehol a világon nincs értékelhető, a pusztai biológiai tényeken túlmutató szexuális oktatás az iskolában. A fiatalok szinte semmit sem tudnak a szex pszichológiájáról.
Az ördögi körnek tekinthető unalomfaktor a szexualitásba is belejátszik. A pornográfia által nyújtott ingerek igen hamar „elavulnak”, az agynak pedig mindig újabb és újabb stimulációra van szüksége, hogy fel tudjon izgulni, ám minél többet néz pornót valaki, annál nehezebben lesz erekciója (szakszóval ez a pornográfia által kiváltott erektális diszfunkció):
„Fiatal férfiként nézed ezt a rengeteg izgató dolgot, odalent pedig nem történik semmi. Sok tinédzser erre nekiáll Viagrát szedni, amit az olyan vén fickóknak találtak ki, mint én.”
Ez a „stimuláció-függőség” hosszútávon az agy konkrét, káros fizikai elváltozásához vezet, és sokszor a passzív életvitelből fakadó kóros elhízással jár együtt.
A társadalomnak szüksége van férfiakra
Zimbardo szerint a probléma rendkívül összetett, és kiemelkedő szerep jut benne a női emancipációnak, ami a férfiúi szerepeket is megváltoztatta:
„Nem kell többé harcosnak, kenyérkeresőnek, alfahímnek lenniük, nem kell mindenki mással versenyezniük (…). Ez a férfiak számára egy újfajta rugalmasságot adott, amivel néhányan élnek is, ám sokaknak inkább az identitás elvesztését jelentette.”
Az adatok azt mutatják, hogy a nők teljesítménye az oktatásban és a munkaerőpiacon is átlagosan jobb a férfiakénál, de más téren is aktívabbak: többet olvasnak és hajlamosabbak a közélettel foglalkozni.
Ha nem is minden férfi él a szobájában, videojátékokba feledkezve, többségük ugyanúgy nem járul hozzá semmivel a társadalomhoz és nem vállal semmit önként:
„Mentőprogramot kell szerveznünk, meg kell mentenünk a férfiakat. Ki kell mondanunk: Szükségünk van rátok. A társadalomnak szüksége van férfiakra.”
Zimbardo épp ezért tartja károsnak a férfiak ábrázolását a jelen populáris kultúrában, ahonnan a fiatalok a nemi szerepeket tanulják.
Példakép helyett a férfi lett a viccek csattanója, aki egész egyszerűen hülye, és arra szorul, hogy egy nő megmentse. Ez nyilvánvalóan senki számára nem egy vonzó jövőkép, a fiatal férfiaknak pedig nem maradt idoljuk, akire hasonlítani akarnának.
A másik aspektus az apa eltűnése a fiatalok életéből. A válások magas száma miatt rengetegen nőnek föl apakép, apai szeretet és apai szigor nélkül, ami szintén torzítja a személyiséget.
Zimbardo külön hangsúlyozza, hogy a manapság oly divatos élettársi kapcsolat sem jelent megoldást erre, és az ilyen párok gyerekei boldogtalanabbak lesznek, illetve hamarabb nyúlnak kábítószerekhez, vagy alkoholhoz.
Ennek oka az, hogy szerencsére még mindig a tradicionális házasság a társadalmi norma, a gyerek pedig érzi, ha ez hiányzik, az ebből fakadó ellentmondások pedig mind-mind rajta csapódnak le.
Akárcsak az egyedülálló anyák küzdelmeiből fakadó stressz, szorongás, megpróbáltatások.
A megoldás: felismerés, kockázatvállalás, helyettesítés, együttműködés, kapcsolatteremtés
A professzor szerint a szülőknek óriási felelősségük van abban, hogy mivel és mennyit foglalkozik a gyerekük. Tanácsa szerint erről minden szülőnek érdemes egy napirendet készíteni, mivel az eredmények tükrében jobban neki lehet kezdeni a probléma kezelésének.
Arra is meg kell tanítani a fiatal férfiakat, hogy merjenek kockázatot vállalni.
Föl kell oldani az „egyszeri kudarc, egyenlő örökös kudarc” típusú, berögzült gondolkodásmódjukat, helyette pedig egy „növekedési beállítottságot” kell beléjük táplálni:
„Ez azt jelenti, hogy minden képesség fejleszthető, két dolog kell hozzá: gyakorlás és erőfeszítés. Ha kudarcot vallasz, akkor a kudarcból azt kell megtanulnod, hogy próbálkozz keményebben. Mindig próbálkozni kell.”
„Az élet a kalandról szól, arról, hogy új dolgokat próbáljunk ki,
hogy bevállalósak legyünk. Rizikó nélkül válik valóban unalmassá.”
A megoldás további lényeges eleme, hogy a csonka családban felnövő fiúk számára a férfi rokonok próbáljanak meg apjuk helyett apjuk lenni. Mutassanak példát és aktivizálják a fiatalokat, ne sajnálják erre az időt és az energiát.
Fontosnak nevezte azt is, hogy a versengés helyett kooperáció és párbeszéd alakuljon ki a nemek között, amihez a nők együttműködésére is szükség van. Nekik is partnerként kell kezelniük a férfiakat, és fel kell ismerniük, hogy mindkét nem sokat tanulhat a másiktól.
Portálunk kérdésére válaszolva hozzátette, hogy az olyan, dacos elzárkózáson alapuló kezdeményezések, mint például a világszerte egyre népszerűbb MGTOW (Men Going Their Own Way – Maguk Útját Járó Férfiak) mozgalom mind a rosszul értelmezett férfiszerepekből fakadnak és semmiképp sem segítik a probléma megoldását:
„Bármi, ami kivon a szociális mintából, bármi, ami az ellen hat, hogy nőkkel és más férfiakkal keressük a kapcsolatot, káros. Az embereknek attól lesz fontos a társadalom, hogy hajlandóak kapcsolatot teremteni vele.”
Mi uraljuk a technológiát, ne fordítva
Zimbardo a legnagyobb kihívásnak mégis azt nevezte, hogyan érhetjük el, hogy az oktatás és a tanulás legalább olyan szórakoztató legyen, mint a videojátékok világa.
Szerinte rengeteg lehetőség rejlik a technikában, ha a mi kezünkben van a gyeplő, és nem a technika irányít minket, ahogy azt a legtöbb fiatal férfi estében megfigyelhetjük.
A professzor úgy véli, a lehetőségek tárháza szinte végtelen ahhoz, hogy a videojáték-élmény jó aspektusait átültethessük a gyakorlati oktatásba, így újra érdekessé téve a valóságot a fiatalok számára.
Arra a kérdésre, hogy szerinte miképp lehetne jobbá tenni a társadalmunkat, így felelt:
„Optimista vagyok. A börtönkísérletem során éveket töltöttem a gonosz létrehozásával és megismerésével, most arra koncentrálok, hogy neveljük ki a hősök új generációját, akik hajlandóak lesznek a közösségüket szolgálni és világszerte jobbá tenni az életet. A gonosszal egyszerű dolgozni, viszont ezeket a fiatal férfiakat nem könnyű előrángatni a szobájukból, hogy tartalmas és értelmes életet kínáljunk számukra. Pedig végső soron mindannyian erre vágyunk.”
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
