Gondoljanak vissza egy pillanatra gyermekkori olvasmányaikra. Móra Ferencre például, és arra, mit is jelentett akkoriban a tanítói, tanári pálya. Hogy micsoda össztársadalmi tisztelet és megbecsülés övezte akkoriban őket, a „nemzet napszámosait”.
Vagy idézzék fel magukban Kosztolányi Aranysárkányát, egy kisvárosi középiskolai tanár életét és meggyalázását, amelyet nem is bír (mert nem lehet) elviselni.
De akár még saját általános iskolai vagy gimnáziumi tanárainkra is visszagondolhatunk, micsoda fantasztikus élmény volt némelyikükkel egy-egy óra, és micsoda megtiszteltetés volt tanulni tőlük.
És akkor most nézzék meg ezt a személyiségzavaros, beteg idiótát, akit egy zárt intézetben kellene gyógykezelni. És nem. Ő most tanít valahol Franciaországban, és fel is van háborodva, amiért nem engedik többé óvodások közelébe.
Istenem… Klebelbserg Kúnó forog a sírjában…
Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »
