Alsó és középszinten csak, a felsőfok egészen más terület.
Tapasztalatom a magyar, a szovjet/orosz, a kubai, s a bolgár iskolarendszerből.
Alapvetően 5 típus létezik:
- a “pedofób”, mondjuk gyerekgyűlölő: utálja az egész világot, hogy ilyen szar munkája van, de legalább van hatalma, szóval folyamatosan szívatja a diákokat,
- a megcsömörlött pedofób: ő már annyira utál mindent, hogy szívatni sincs kedve, így egyszerűen csak szabotálja a munkát, lásd óraadás helyett az “olvassátok el most a 125. oldalt” típus,
- a kistudású: láthatóan nem ért a tárgyához, ezt simán leleplezik az adott terület iránt érdeklődő hatodikosok is, akik ezek után szívatni kezdik a tanárt kamukérdésekkel, hogy aztán a háta mögött röhöghessenek a tanáron, a tanár lassan az alkoholizmusba menekül, aztán kirúgják,
- a zseni: ő ért a tárgyhoz, csak azt hiszi, egyetemen tanít, s mélyen megsértődik, hogy nem mindenkinek az ő tárgya a kedvence, jellemzően felmond, mert képtelen feldolgozni a helyzetet, s ha mégsem, akkor kiválasztja a tárgy iránt érdeklődő pár diákot, s csak nekik tanít,
- az ideális tanár: ez a legritkább, tudja mit kell csinálni, s fő motivációja, hogy magyarázhat.
A pedofób típus volt a legrettenetesebb kisgyerekként, mert szabályosan terrorizálta a gyerekeket. Jellemzően középkorú, erősen csúnyulásnak indult, szexmegvonásban szenvedő nő, aki képes a szirénánál is hangosabban üvölteni.
Fokozott alakja a fiatal, házas, kövér tanárnő, akinek valami súlyos családi baja van, s ezt a gyerekeken veri le.
A megcsömörlött típust viszont imádtuk, mert az óráikon az égvilágon semmit se kellett csinálni.
Egyik iskolámban voltam én és egy másik srác, akik földrajz-mániában szenvedtünk. Ő jeles tanuló volt, én kettes, s mindketten jóval többet tudtunk a tanárnál. A szívatás meg ment: a tanárunk egyszer azt mondta kérdésre, hogy Pápua Afrikában van.
A zseniben volt egy nagyon sajátos esetem, egy gyakorlati foglalkozás tanár. Ami nagyon sajátos, mert a gyakorlati az típikusan pőttárgy, senki se veszi komolyan. De nem ő, ő komolyan vette. S körbevette magát pár fúrni-faragó akaró gyerekkel, akiknek csillogó szemmel magyarázott az esztergagépről meg a fúrásról. Mindenki más meg beszélgetett és várta az óra végét.
Ami közös minden típusban: határozottan állítja, hogy ő a munkája szerelmese és “professzionalista”.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
