A T-90-es a legkelendőbb harckocsi a világon

A T-90-es a legkelendőbb harckocsi a világon

Az orosz T-90-es harci tank export eladási indexe 2001-2014 között meghaladta az ezret – közölték az Uralvagonzavodnál, amely tankok gyártásával foglalkozik.

A cég adatai szerint, az adott időszakban ebből a típusú tankból adtak el legtöbbet a világon.

A T–90-es harckocsit a T–88-as típusjelű, kísérleti jármű bázisán fejlesztették ki az 1990-es évek elejére a Nyizsnyij Tagilban található Karcev-Venediktov Tervező Iroda . A fejlesztők tulajdonképpen a T–72BM bázisjárművére építették fel a T–80-as sikeresebb elemeit, azonban a T–90-est már új generációs alváz- és toronypáncélzattal látták el.

T–72BM

A harckocsi azonban csak átmeneti megoldás, amíg a következő generáció harckocsi el nem készül, ez azonban pénzügyi nehézségek miatt sokat csúszik. Emellett a gyártó életben maradását is jelenti az alacsony darabszámú gyártás, amivel remélhetőleg kihúzzák az új harckocsi elkészültéig. A harckocsi gyártása 1993-ban kezdődött, de pénzügyi nehézségek miatt kénytelenek voltak leállni. Az első 107 darabos széria átadására 1996 végéig került sor. A sorozatgyártásnak új lökést adott India 124 darabos megrendelése, amelyet 2004 végéig teljesítettek. Az orosz hadsereg további 91 darabot rendelt, amelyek leszállítása 2005 januárjában fejeződött be. Az orosz hadsereg a T–90-es harckocsit a Távol-Keleti Katonai Körzetnél rendszeresítette, ahol a klimatikus és úthálózat adottságai miatt jól alkalmazható.

Fő fegyverzet

A T–90-es fő fegyverzete egy 2A46M típusú, 125 mm-es sima csövű harckocsiágyú, amit 2E42-4 Zhasmin két-síkú elektro-mechanikus stabilizátorral láttak el. Az ágyú számítógép-vezérlésű, a töltési mechanizmus(ami 6-8 mp-et vesz igénybe) és a lövés utáni szellőztetés is teljesen automatizált, amely növeli a tűzgyorsaságot. A harckocsi integrált 1A45T Irtysh típusú tűzvezetőrendszere automatikus működésű, ezért elég a célt kijelölni és a lőszertípust kiválasztani, a további tevékenység automatikus – a harckocsiparancsnok a tűzvezetőrendszer működését felülbírálhatja. Az ágyú tűzgyorsasága 6–8 lövés/perc. A harckocsi összesen 43 lőszer hordozására képes, ebből 22 van közvetlenül a töltőberendezésben.

2A46M ágyúhoz rendszeresített lőszerek

A löveg széles lőszer választékkal rendelkezik,többek-közt: 3BK18M, 3BK29M kumulatív páncéltörő lőszer (HEAT), 3BK21B szegényített uránnal szerelt páncéltörő lőszer (APDU), 3OF26 egy időzíthető szárny-stabilizált repesz-romboló lőszer (HE-FRAG-FS), amit az irányzó, a lézeres távolságmérő segítségével programozhat, megnövelve a lassan repülő légi járművek, és a fedezék mögött megbúvó gyalogság elleni hatékonyságot, 3BM-44M leválóköpenyes szárny-stabilizált páncéltörő lőszer (APFSDS), valamint képes 9K119 Refleks(későbbi változatoknál 9K119M Refleks-M) típusú lézervezérlésű páncéltörő rakéta(ATGM) indítására is. A rakéta 100 m-től 5000 m-ig hatásos.

Kiegészítő fegyverzet

A harckocsi másodlagos fegyverzetét egy koaxiális PKTM 7.62x54mmR -es géppuska, az összes lőszer-javadalmazása 2000 darab. Ezeket 8×250 darabos hevederekre osztva tárolják, a tűzgyorsasága közel 250 lövés percenként. Ehhez társul a tetőre szerelt, alapvetően légvédelmi feladatokat szolgáló NSZVT 12,7 mm-es (12.7×108 mm) géppuska, azonban a későbbi típusokra már a 12,7 mm-es (12.7×108 mm) 6P49 Kord géppuskát szerelték. Mindkét fegyverhez 300 darab lőszert szállít, 2×150 db-os tárral. Természetesen nem csak légi célokat képes tűz alá venni, hanem szárazföldi célpontokat is.

AKSZ–74U

Hírdetés

A személyzet számára további 3 db AKSZ–74U (5,45×39 mm) gépfegyver is rendelkezésre áll, arra az esetre ha a harctéren kellene elhagyni a harcjárművet. Ezen felül 10 db F-1 vagy RGD típusú kézigránát.

Célzórendszer

A T-90 tűzvezető rendszere magában foglalja az 1G46 típusú, 2,7–12× nagyítású nappali irányzékot, amely lehetővé teszi a célzott lövést akár 5 km-es távolságra lévő célpont ellen is, tartalmazza továbbá a 1A43 lézeres távolság mérőt, DVE-BS szélsebességmérőt, az 1V528-1 ballisztikai számítógépet és a 9S517 1S rakéta vezérlőt. A parancsnokot ellátták a PNK-4S komplexummal, ami lehetővé teszi a pontos célzást tetőre szerelt géppuskával, emellett érdemes megemlíteni a hozzá tartozó TKN-4S AGAT-S – stabilizátorral rendelkező – nappal és éjjellátó rendszert, ami lehetővé teszi a parancsnoknak a 700 m-1100 m-re lévő tank méretű cél azonosítási éjszakai hadműveletek során, a korábbi modelleknél TO1-KO1 éjjellátó rendszert használtak, azonban a későbbi modellekbe (T-90S) már az ESSA-t építették, ami a francia Thales Optronique által gyártott CATHERINE-FC hőkamerát használja, ezen rendszer 4000 m-ig használható tank méretű cél esetén.

Védelem

A harckocsi aktív és passzív védelemmel is rendelkezik. A passzív védelmet elsősorban a rétegelt acél kompozit páncél jelenti, emellett a T-90 alapvédelméhez tartozik a Kontakt-5 – későbbi változatokon Relikt – reaktív páncélzat is , ami megtalálható a torony oldalain, és a tetején is hogy védje a harckocsit a felülről érkező lövedékek ellen. A torony emiatt egy kagylóhéjra emlékeztet, ennek köszönhetően azonban kis keresztmetszetű(“alacsony profilú”) mint célpont, – emellett a lőszer nem a torony hátsó részében került elhelyezésre, mint a nyugati nehéz-harckocsiknál, hanem a harckocsi küzdőterében(a lehető legalacsonyabb ponton) kapott helyet -, ami csökkenti a jármű felderíthetőségét és a lőszer készletet ért találatok esélyét ezzel javítva a harckocsi túlélőképességét, amennyiben nem felülről érkezik a támadás, ellenkező esetben drasztikusan megnő a lőszerrobbanás esélye, ami a személyzet azonnali halálozását eredményezheti. Tervben van a Kontakt-5 reaktív páncélzat lecserélése modernebb Kaktusra amely nagyobb blokkokból áll. Emellett teljes atom-, biológiai- és vegyi (ABV) védelemmel is ellátták.

Felszerelhető továbbá KMT-7 vagy KMT-8 típusú aknakifordító eke a harckocsi elejére, amik a lánctalp előtt felrobbantják az aknát (KMT-7), vagy kifordítják a földből (KMT-8).

A TShU-1-7 Shtora-1 EOCMDAS egy elektron-optikai védelmi rendszer, ami magába foglalja a digitális számítógépet, a két OTShU-1-7 elektron-optikai egységet (a löveg két oldalán látható 2 „doboz”), és a torony tetején lévő besugárzás jelzőket(2 db TShU-1-11, 2mdb TShU-1). A rendszer lényege hogy megzavarja a SACLOS és a lézer-rávezetésű rakétákat, amik így optimális esetben irányíthatatlanná válnak, és elvétik a célt, tehát a Shtora-1 egy ellen-tevékenységet végrehajtó rendszer. A rendszer része további 12 db 81 mm-es, kifejezetten az infravörös lézerek számára átláthatatlan ködgránát (81 mm 3D17 Anti-FLIR), ami a torony hátsó-oldalsó részén található vetőcsövekből lehet kilőni, ez automatikusan megtörténik az adott irányba amennyiben a rendszer besugárzásjelzői egy rávezető sugarat észlelnek (ehhez egy hangjelzés is párosul, ami figyelmezteti a személyzetet, és a rendszer lehetőséget ad arra hogy a sugár forrásának irányába állítsák a tornyot), ekkor a füst néhány másodperc alatt szétterül(időjárástól függ hogy mennyi idő alatt oszlik szét), meggátolva a lézeres-rávezetést. Igény esetén a ködgránát helyett dipólköteg vagy infra „csali” is bevethető. Továbbá felszerelhető még Nakidka csomag, amely megnehezíti a harckocsi felfedezését infra képalkotók, és mm hullámhosszú radarok számára. Emellett a kipufogógázba fecskendezett gázolaj segítségével bármikor füstfüggönyt hozhat létre.

Eleinte tervben volt az ARENA aktív védelmi rendszer felszerelése is, az azonban sok helyet igényelt, ami a reaktív páncélzat rovására ment, így a rakétákkal szemben javult ugyan a harckocsi védelme, de a 25–40 mm-es gépágyúk lövedékei ellen így bizonyos pontokon csak az alap páncélzat védi a harckocsit, ami azonban meglehetősen vékony, így ezt a rendszert jelenleg nem használják a harckocsin.

Mozgékonyság

A T–90-es mozgékonyságát egy dízelmotor biztosítja, amelynek típusa függ a harckocsi fajtájától. A V-84MS 618 kW (840 LE) négyütemű, V12 dízelmotor, melynek későbbi modelljei, a V-84KD turbó-töltéses 1,000 LE (746 kW) illetve V-84 1,250 LE (932 kW) leadására képes. A T-90S harckocsikat már V-92S2 V12 mindenevő-dízelmotorral szerelték, ez a típus 1,000 LE (736 kW) leadására képes, az 1,250 LE változata a V-96. A motorokat az UralVagonZavod tervezi, és a Chelyabinskiy traktornyy zavod szállítja. A T-90S harckocsikat ellátták egy légkondicionáló rendszerrel is, hogy a forró sivatagi időjárás ne rontsa a személyzet teljesítményét. A rendszer része még a 3ETs13 Inej automatikus tűzoltó rendszert is. A harckocsi sebessége műúton 65 km/h, míg terepen 45 km/h. Hatótávolsága 550-650 km.

V-92S2 motor

A harckocsi alkalmassá tehető mélyvízi átkelésre is, ehhez az OPVT toronyszellőztető rendszerre van szükség.

A gépek legnagyobb vásárlója India, amely 640 tankot vett és emellett szerződést írt alá ezer tank engedélyezett előállítására. India azt tervezi, hogy ezeknek a tankoknak a számát a haderejében mintegy kétezerre növeli.

Oroszország hadi állományában megközelítőleg 620 T-90-es található, írja az orosz Snariad katonai portál.

magyartudat.com


Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »