A szülőgépek és a fiatal megszállók már most partra szállhatnak az aktuális migránstaxiról, Conte majd beengedi a kanokat is

Róma csütörtökön felajánlotta a nők, gyerekek és betegek fogadását a Mediterranea olasz szervezet Mare Jonio nevű hajójáról, amely jelenleg 99 migránssal a fedélzetén a tengeren vesztegel.

A hajó jelenleg Lampedusa szigetének közelében, de olasz területi vizeken kívül tartózkodik.

„Mint a múltban is mindig, a nők, a gyermekek és a betegeskedők leszállhatnak a Mare Jonióról” – közölte egy olasz belügyi forrás a dpa német hírügynökséggel.

Hírdetés

„A behajózási és kikötési tilalom azonban érvényben marad” – tette hozzá a nyilatkozó, és azzal vádolta a hajót, hogy az olasz törvényeket megsértve vészhelyzetet teremtett a fedélzeten, hogy erre hivatkozva a rajta lévők partra engedését kérhesse.

A Mediterranea hajója szerdán vette fel a migránsokat a líbiai Miszráta városától 130 kilométerre északra. A szervezet közlése szerint 26 – köztük nyolc várandós – nő, és 22 tízévesnél fiatalabb gyermek is van közöttük.

A Mare Jonio csütörtökön engedélyt kért az olasz parti őrségtől arra, hogy közelebb hajózhasson a lampedusai partokhoz, és menedéket keressen a háborgó tenger elől. Az olasz parti őrség Lampedusától 24 kilométerre, az olasz területi vizek előtt megállította a hajót, és felszólította, hogy ne haladjon tovább.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »