A szú és a balta az erdőben

Mi okozott több bajt, válságot, fölfordulást, veszedelmet egy nemzet életében? Az-e, ha fellengző doktrinerek kezébe jut a kormányhatalom, vagy ha snájdig tökfilkók markában van a kormánykerék? Melyik eshetőség tartalmaz több rontó és bontó elemet egy államhatalom egzisztenciájára? Az, ha tudálékos könyvmolyok gyürkőznek neki, hogy elméleteik kaptafájára húzzák a csiklandós emberbőrön kísérletező politikát, vagy ha a műveletlen kontárság lelki és szellemi aggálytalansága szállja meg a közhatalom gócpontjait?

Ha a szú megemésztett már egész ősvadonokat, dőlnek a fák akkor is, mikor vágják az erdőt. A politika duhaj favágói is végeztek akkora dúlást a nemzeti élet erdejében, mint akár a kéreg alatt percegő szú, akár a fergeteg, s ráadásul minden válogatás nélkül irtottak korhadt tönköket és büszke faóriásokat, tömpe cserjéket és fiatal növendékeket, rothadt tuskókat és fenséges természeti műemlékeket, mert bolond fejszéjük éppoly kevéssé tudja megérteni és elviselni az erdőélet roppant gazdagságát, faegyedeinek sokféleségét és változatosságukban is életteljes összhangját, mint ahogy a szú megtámad és szétroncsol s a pusztulás sivár egyenlőségében felőröl minden életerőt, amelyre a rengetegben csak rábukkan.

Hírdetés

Vajon véletlennek tulajdoníthatjuk-e, hogy a magyar értékek erdejéből kivesztek a monumentális terebélyek és az égnek ívelő dombobeliszkek s csupán egy-két karcsú sudár jelzi már a föld megrokkant életerejét és takarja el a gyümölcstelen barázdákat? Vajon a rovar végzett-e itt pusztítóbb munkát, vagy valami gonosz démon őrjöngése tette rá szekercéjét az erdő gyökérvilágára? Vagy csupán a politika követett el és követ el annyi bűnt, hogy pusztán a közéleti jelenségekre szorítkozó megfigyelés szemünk elé vetítheti a hanyatlás és a süllyedés rémképeit? Mert mindaz, ami a politikában és a politikán át történik ebben az országban, végtelenül lehangoló, majdnem kétségbeejtő, s a legjobb elmékben és szívekben alkalmas fölkelteni a nemzethalál sötét látomását.

Ezt a nemzetet azok szerették legjobban, akik hibáiért és bűneiért korholták és feddették, nem pedig azok, akik szenvedélyeinek hízelegtek és a bókok mákonyával szédítették. Azok féltették legjobban, akik egyszerre figyelmeztették létének törékeny és hivatásának rendkívüli erejére, akik éppen e hivatás hatalmas jelentőségének tudatában akarták fokozni vagy pótolni életerőinek elégtelenségét, s akik konokul és inaszakadtan fordultak szembe balgatag kormányaival, amelyek gyakran nyomorult hatalmi mohóságukban, saját öncélúságuk recsegő pátoszától megittasulva, képtelenek voltak a szú és a balta szimultán veszélyének érzékelésére. Csak a nemes fenevadak szeretnek így: több karmolással és harapással, mint cirógatással és talpnyalással. „Akik néked hízelegnek, én nemzetem – sóhajtott föl a nagy Zrínyi egy behavazott téli éjszakán, embertelen muraközi magánosságában –, azok csalnak meg és veszítenek el tégedet.” És ha a nemzet legjobb fiai szorultak ellenzékbe, hogy e tragikus vártának tornyáról dörögjék süket nemzedékük és vak kormányuk felé a szú és a balta veszedelmét, vajon a jövő által való gyors igazoltságuk szebbé teszi-e pályájuk dicső meddőségét és prófétálásuk elhangzását a pusztában? Vajon az-e a főszerepe és hivatása a magyar kormányhatalomnak, hogy legyőzze a közvéleményt és a társadalmat? Vajon mit jelent a legelső nagy válságban az a sivár, kongó, holt űr, amely a kormányzó rendszer és a kormányzott nemzet között mélyül és szélesedik napról napra? Miért ez a belső ádáz viharkeltés, ez az egymást marcangoló viszály a beteg erdőben, nem törődve se a rovarral, se a baltával? Vagy ezek az erdei lázrohamok csakugyan nem jelentenének már egyebet, mint a vég borzongó őrületét? Hát itt már minden a szúnak vagy a balta alá dolgozik és senki sem gondol többé a haldokló erdőre?

(1936)

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 12. 24.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »