A Korean Air Lines 007-es járatának lelövése után, 1983. szeptember 29-én Jurij Andropov szovjet pártfőtitkár hivatalos közleményben tudatta a szovjet néppel, hogy amíg Reagan irányítja a Fehér Házat, a Szovjetunió nem tárgyal az Egyesült Államokkal. A deklaráció szerint: „az Egyesült Államok militarista politikája komoly fenyegetést jelent a békére nézve”. Néhány héttel később november 20-án pedig több mint 100 millió amerikai egyenes adásban nézhette végig a világ pusztulását. Az ABC televíziós csatorna ezen a napon tűzte műsorára a „The Day After”, azaz „Másnap” című tévédrámát. A bemutatást követően az Amerikai Egyesült Államok ellen irányuló nukleáris támadást vizionáló film heves vitákat generálva rögtön berobbant a köztudatba.
Az amerikaiakat olyan mélyen megérintette a tévében lefestett nukleáris borzalom, hogy a kontinensnyi ország számos iskolájában a tanulóknak házi feladatba adták a film megtekintését. A helyi közösségek vitafórumokon taglalták a katasztrófára adható lehetséges válaszlépéseket, sőt az akkori külügyminiszter, George Schulz is akcióba lendült és egy kérdezz-felelek beszélgető show keretében próbált megnyugtató válaszokat adni az aggódó állampolgárok kérdéseire.
A Reagan adminisztráció egyik meghatározó tagjának tévészereplése jól tükrözte az amerikai társadalmon eluralkodó nukleáris frász nagyságát. De a film vasárnap esti tévépremierjének napján a szörnyülködő tévénézők közül talán senki sem fogta fel, hogy milyen közel is volt valójában a fikció a valósághoz 1983 őszén.
A két nukleáris szuperhatalom világot elemésztő konfrontációjának lehetősége világszerte rengeteg embert töltött el aggodalommal. A nyolcvanas évek elejére az Egyesült Államok és a Szovjetunió több mint 20 ezer nukleáris robbanótöltet felett rendelkezett. Észak-Amerikában és Nyugat-Európa országaiban az atomfegyverek befagyasztását követelő mozgalmakhoz nap mint nap egyre többen csatlakoztak, az utcákon transzparensekkel tiltakozó több tízezres tiltakozó tömegek szinte már szokványossá váltak.
A világban zajló események csak megerősítették a tiltakozók félelmeit. Ronald Reagan első elnökségének harmadik évében járunk. Reagan, aki politikai karrierjének felívelését kikezdhetetlen kommunista ellenességének köszönhette 1980-ban került az amerikai elnöki székbe, elsöprő győzelmet aratva elődje, Jimmy Carter fölött, akit éppen a fent említett radikális oroszellenességével sikerült térdre kényszerítenie.
A korábbi filmszínész veleszületett drámai érzékét felhasználva keményvonalas retorikájával egyszerre sokkolta és inspirálta hallgatóságát. Ilyen volt a brit alsóházban 1982-ben elmondott beszéde is, amelyben a marxista ideológiáról kijelentette, hogy az megérett „történelem szemétdombjára”. Talán a legemlékezetesebb és egyben legszélsőségesebb megjegyzését 1983. március 8-án tette, amikor a Szovjetuniót a gonosz birodalmának nevezte.
A Reagan adminisztráció tevékenységének első három éve tökéletes összhangban működött a reagani, meg nem alkuvó szónoklatokkal. A Szovjetunió gigantikus méretű, fegyverekre költött kiadásainak ellensúlyozása végett az amerikai hadügyminiszter, Caspar Weinberger Reagannel karöltve az USA történelmének legnagyobb méretű, békeidős fegyverkezési programját indította el.
Amíg az M1 Abrahams harckocsikat, a Trident nukleáris tengeralattjárókat és a lopakodó bombázók kifejlesztését érintő programokat felgyorsították, addig a korábban leállított projekteket, a B–1 Lancer stratégiai nehézbombázó és az interkontinentális ballisztikus MX rakéták projektjeit újraélesztették. A hadügyminisztériumban lázasan dolgoztak egy 600 fős flotta felállításán, e célból újból hadrendbe állították a második világháborús korszak mind a négy gigászi méretű, hatalmas tűzerejű Iowa-osztályú csatahajóját is.
1983. március 23-án, amikor Reagan elnök egy televíziós beszéd keretében bejelentette űrfegyverkezési programjának elindítását a fegyverkezési verseny egy újabb, komolyabb szakaszba lépett. Az SDI (Startegic Defense Initiative), közkeletű nevén csak csillagháborús programnak nevezett projekt célja az volt, hogy egy esetleges nukleáris csapás esetén, részben vagy teljesen, védőernyőt húzzon az Egyesült Államok fölé.
Reagan és támogatói kifejtették, hogy a fejlesztés alatt lévő rendszer már félkész állapotban is képes lesz a Szovjetunióból vagy csatlós államaiból jövő kisebb rakétatámadásokat, valamint emberi tévedésből indított rakétákat kivédeni. Reagan azt is kijelentette, hogy a nukleáris veszély csökkentése céljából kész megosztani a technológiát a szovjetekkel.
Útnak indul egy Pershing II középhatótávolságú ballisztikus rakéta. Ilyeneket akart az USA Európába telepíteni.
Reagan „baráti ajánlata” azonban egyáltalán nem hatotta meg a Szovjetunió akkori vezetőjét, Jurij Andropov pártfőtitkárt. Andropov egész életét a Szovjetunió megvédésének szentelte. A második világháború idején a német vonalak mögött tevékenykedő partizánként, majd évtizedekkel később a rettegett szovjet titkosszolgálat, a KGB irányítójaként védte a kommunista államot a támadóktól. Nemzetvezető álmai a szovjet pártfőtitkár, Leonyid Brezsnyev 1982 novemberében bekövetkezett halálával teljesültek.
Andropov hidegrázást kapott Ronald Reagantől, akinek minden egyes Szovjetunióra tett negatív megjegyzését készpénznek vette. Reagan úgy jelent meg Andropov szemében, mint egy misszionárius hittel megáldott keresztes harcos, aki gondolkodás nélkül kiadja a parancsot a gonosz birodalmának titulált Szovjetunió elpusztítására. Az 1983 nyarán és őszén zajló események csak fokozták a szovjet vezető rettegését.
Válaszlépésként a továbbfejlesztett, nagyobb pusztító erővel bíró szovjet SS–20-as közép hatótávolságú rakéták hadrendbe állítására, az Egyesült Államok elhatározta közép hatótávolságú rakétái legújabb generációjának, a Pershing II rakéták nyugat-európai telepítését. Ám míg az SS–20-asok csak nyugat-európai célpontokba jutathatták el gyilkos töltetüket, addig a Pershing II rakétákkal a Szovjetunión belüli célpontok is elérhetővé váltak. Ez egy új fenyegetés volt a Szovjetunióra nézve, amelyet a kommunista állam vezetése egyáltalán nem akceptált.
Miközben 1983. április és május folyamán a Washington és Moszkva között zajló diplomáciai szópárbaj egyre komolyabbá vált, az USA haditengerészete nagyszabású tengeri hadgyakorlatot hajtotta végre a Csendes-óceán északnyugati területén. A több mint 40 hadihajót felvonultató FLEETEX 83 nevezetű hadgyakorlat a második világháború óta a legnagyobb amerikai erődemonstráció volt a Csendes- óceán nyugati térségében.
A hadgyakorlat keretében Kamcsatka partjaihoz közel végrehajtott, éjjel-nappal tartó, az Enterprise, Coral Sea és a Midway repülőgép anyahajók által támogatott légi manőverek célja az volt, hogy elérjék Szovjetunió keleti légitámaszpontjainak állandó lekötöttségét.
A gyakorlat hevében hat, az Enterprise és a Midway anyahajókról felszálló kötelékben repülő F–14 Tomcat vadászgép megsértette a Kuril-szigeteknél a szovjet légteret. Az amerikai haditengerészet később beismerte a légtérsértést, amelyet sajnálatos hibának nevezett mindhiába, mert a szovjetek az exkuzációt elfogadhatatlannak tartották.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
