A Szövetség lévai járási konferenciája Csenger Tibort jelölte megyeelnökjelöltnek

A Szövetség lévai járási konferenciája Csenger Tibort jelölte megyeelnökjelöltnek

A Szövetség 2022. június 20-án Zselízen tartotta a lévai járási konferenciáját. A három platform találkozójára az 54-ből 52 küldött gyűlt össze a helyi Magyar Házban.

A programpontok szerint a konferencia volt hivatott megválasztani a szervezet járási elnökét, elnökségét, illetve a megyeelnök- és képviselőjelöltjeit az október 29-én esedékes megyei választásokra.

Amint arról a Szövetség MKP-platformja a közösségi oldalán beszámolt, a konferencia rögtön az elején megakadt, ugyanis a járási grémium nem tudott megegyezni a járási elnök személyében, így javaslatot sem tettek rá. Az alapszabályzat értelmében így szavazásra sem bocsájthatták a javaslatot, ugyanis – amint azt a jelenlévő Forró Krisztián országos elnök is elmondta, – a működési szabályzat értelmében csak egy jelöltről lehet szavazást folytatni. Az ülést vezető Zachar Pál ezt követően arra tett javaslatot, hogy a járási konferencia ne válasszon elnököt.

Hírdetés

A konfliktust végül a járási grémium oldotta fel, javaslatot téve egy konszenzusos személy jelölésére. Csenger Tiborra (MKP-platform), Nyitra megye alelnökére esett a választás, akit mindhárom platform volt és a járási konferencia is egyhangúlag támogatott. Csenger csak az őszi választásokig vállalta a tisztséget azzal, hogy utána újra megnyitják a kérdést.

Ezt követően megválasztották a 18 tagú járási elnökséget is.

A Szövetség megyeelnökjelöltjének egyhangú szavazással a jelenlegi megyei alelnököt, Csenger Tibort javasolták. A járás képviselőjelöltjei október 29-éns Bögi Pathó Melinda (MKP), Csenger Tibor (MKP), Farkas Attila (MKP), Fekete Zoltán (Híd), Kluch Lenke (Híd), Köpöncei Péter (MKP) és Zachar Pál (ÖF) lesznek.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »