A Szövetség bírálja a kormány újjáépítési tervét, előbb a régiókkal szembeni adósságok rendezését követeli

A Szövetség bírálja a kormány újjáépítési tervét, előbb a régiókkal szembeni adósságok rendezését követeli

A Szövetség felszólította a kormányt, hogy a még rendelkezésre álló néhány napban értékelje át az uniós Újjáépítési Alapból Szlovákiába érkező több mint 6 milliárd euró felhasználásának irányelveit. Erről Farkas Iván (MKP), Nagy József (Összefogás) és Agócs Attila (Most-Híd) beszéltek a Szövetség nevében keddi sajtótájékoztatójukon.

Farkas Iván elmondta, hogy „kívánatos lenne, hogy a múlt adósságait rendezzék a régiókkal szemben” az ide érkező pénzből.

Az egyik legfontosabb célkitűzésként az infrastrukturális fejlesztéseket nevezte, jelezve, hogy a szlovákiai települések 40 százaléka nem rendelkezik szennyvízhálózattal. A közutak kapcsán elmondta, hogy a helyi, önkormányzati hatáskörbe tartozó utak 65 százalékának állapota katasztrofális, vagy nem kielégítő, a megyei kézben lévő II. és III. rendű utak esetében pedig ez az arány 45 százalékos.

Farkas növelné a bérlakások számát is, szerinte a szüleikkel élő fiatalok számát alapul véve itt lenne még mit javítani a helyzeten.

Kiemelte az energiahatékonysági fejlesztések, az egészségügy és oktatásügy fejlesztésének fontosságát. Többször elmondta, hogy szerintük előbb a „múlt adósságainak rendezését” kellene megvalósítani az újjáépítési alapból érkező pénzekkel.

„Hiába lesz egy digitalizált, fejlett fővárosunk, ha az ország több mint fel a koszban fog fetrengeni, mert egyszerűen nincs a településenek szennyvízhálózat.”

fogalmazott.

A Most-Híd követi a liberális ideológiai vonalat

Agócs Attila, a Most-Híd alelnöke arról beszélt, hogy bár a bejelentett reformcsomag  többségével egyetértenek, nem tartja azonban szerencsésnek, hogy a reformokat projektek keretében valósítsák meg.

Agócs megragadta az alkalmat, hogy a vonatkozó szakmai kérdésen túl is kritizálja a kormányt, és a balliberális hisztéria retorikáját átvéve arról beszélt, hogy a kormány elbizonytalanítja a lakosságot, és „megingatta az emberek tudományba, szakemberekbe vetett hitét”.

Egyúttal Európát elöntő populista tengert is emlegetett, bár az nem derült ki, hogy pontosan mire gondol ez alatt.

Hírdetés

Agócs szerint ezekben a hetekben derül ki, hogy Szlovákia bennragad-e egy összeszerelőműhely jellegű gazdasági pozícióba. Megjegyezzük, ez a helyzet jelenlegi is fennáll, és ezért egyébként a Most-Híd is felelős, tekintve, hogy négyévnyi Smerrel közös kormányzás alatt csak hozzájárult a versenyképesség módszeres leépítéséhez.

Agócs most mégis innovációs sürget, és azzal érvel, hogy a reformintézkedések csak a nagy cégekre és nagy egyetemekre fókuszálnak, és nem gondol a kisvállalkozásokra. Vegyespárti politikusként nem mulasztotta el agyelszívással megvádolni Magyarországot, csak mellékesen megjegyezve a nyugat-európai irányú (jóval erőteljesebb) gazdasági vonzást.

Ilyen bürokrácia mellett a források fele is elveszhet

Nagy József elmondta, hogy a több mint hatmilliárd euró elköltéséről szóló szlovák újjáépítési tervet a kormánynak egy hete van megküldeni Brüsszel számára. Emlékeztetett, hogy a pénzek elköltésének tervéről szóló nyilvános vitára  mindössze tíz napot hagytak az illetékesek, ennek ellenére összességében jónak tartja a célkitűzéseket.

Amit azonban kockázatosnak tart, az a források merítésének módja. Kétségbe vonta, hogy a szlovákiai bürokratikus, rendkívül lassú lehívási procedúra mellett minden egyes lehetőséget sikerülne kihasználni. Megemlítette az építési törvényt és a közbeszerzési törvényt, mint a projektek (időbeni) megvalósulásának leginkább akadályozó tényezőit.

„Nagy a kockázata annak, hogy Szlovákia akár a források felét is elvessze”

mondta, hozzátéve, hogy ez a hatmilliárd eurónyi összeg nem ajándék, hanem „a saját befizetett összegeinknek az átszervezett visszautalása.

„Ha lemaradunk a kihasználásáról, akkor elvesszük ezt az összeget”

fogalmazott.

„Határozott és a reformok iránt elkötelezett kormányra van szükségünk” – mondta, majd kijelentette, hogy a jövőbeni kormányoknak is képesnek kell lennie a változások hatékony menedzselésére és arra, hogy a reformokat át tudja vinni a parlamenten.

Követendő példaként említette meg, hogy a spanyol kormány a saját újjáépítési tervében 10 milliárd eurót különített el az elnéptelenedés megállítására. Szerinte, Dél-Szlovákia hasonló hozzáállást igényelne a demográfiai trend megállítása érdekében.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »