Kormányzati támogatással megújul a velemi Avar Hotel, amely a Szombathelyi Egyházmegye tulajdonába került, jelentette be november 18-án Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára. Az egyházmegye ifjúsági tábort működtet majd az épületben.
Közel két évtizede áll üresen a velemi Avar Hotel. Az egykor szebb napokat látott és számtalan turistát fogadó épület állaga azóta folyamatosan romlott. A Szombathelyi Egyházmegye és a kormányzat közötti tárgyalások eredményeként azonban megkezdődött a felújítása és hasznosítása.
Soltész Miklós a szálló udvarán tartott sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az állam a Szombathelyi Egyházmegyének adta a szállót, és segítséget nyújt a felújításban is. Kezdetként 1 milliárd forintot biztosítanak a munkálatokra, melyek eredményeként lelkigyakorlatos ház, ifjúsági táborhely, közösségi tér jön létre, szállás- és sportfunkciót kap az épület.
A megújulás több ütemben valósul meg. 2023-ban már vendégeket is fogadhatnak majd a tervek szerint.
A teljes cikk ITT olvasható.
Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »