A szolgáltatások javára kellene billenteni a mérleget (Szociális ellátás)

A szolgáltatások javára kellene billenteni a mérleget (Szociális ellátás)

A hazai szociális ellátórendszer legfőbb jellemzője, hogy passzív, és juttatásokkal kíván megoldani olyan helyzeteket is, amikor inkább szolgáltatásra lenne szükség – állítja Makkai Péter. A munkaügyi és szociális védelmi minisztérium államtitkára a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány fennállásának huszadik évfordulóján tartott szakmai tájékoztatón beszélt erről.

Nem a pénzbeli juttatásokat kellene csökkenteni, hanem a szolgáltatások körét bővíteni, hisz sok rászoruló, nehéz helyzetben élő embernek, idősnek, betegnek törődésre, valós ellátásra van szüksége – mondta az államtitkár. Jelenleg negyvenféle anyagi támogatás létezik a szociális rendszerben, ez az ágazati költségvetés 90 százalékát teszi ki, míg a szociális szolgáltatásokra 10 százalékot fordít az állam. Makkai Péter úgy véli, szociális reformra van szükség, ehhez ellenben új, valóban reformgondolkodású szakemberek kellenek, akik emberközeli megoldásokban bíznak, és ezért tesznek is. Példaként említette, hogy törvény szerint minden polgármesteri hivatalban működik szociális iroda vagy igazgatóság, ez Háromszéken is így van, ellenben csak Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen dolgozik szociális munkás ezen a területen.

Ha nincsenek szakemberek, akik felmérjék a valós igényt, ha nem ismerjük a helyi gondokat, akkor nem lehet ezekre hivatalos megoldást találni, költségvetési forrásokat hozzárendelni, pedig lenne rá pénz – állítja az államtitkár. A munkaügyi és szociális védelmi minisztérium egyik jelenlegi programja a vidéki idősgondozó szolgálat kibővítése, 40 millió euró áll rendelkezésre, amit pályázati úton nyerhetnek el az akkreditált szolgáltatók. Első körben ötvenen pályáztak, ebből tizenkét igénylő dokumentációja volt megfelelő, de lesz még kiírás, követni kell ezeket és pályázni – mondta Makkai Péter.

Hírdetés

A munkaügyi minisztérium feladatának tartja, hogy segítse a szociális szolgáltatókat az engedélyek beszerzésében, ezt elsősorban a törvények széles körben történő ismertetése által teszi. A vonatkozó jogszabályokról Adela Crăciun, a fogyatékkal élő személyekért felelős országos hatóság alelnöke tájékoztatta a Diakónia Keresztyén Alapítvány  munkatársait, valamint a szociális ellátásban is érdekelt intézmények jelen lévő képviselőit. Ahhoz, hogy valaki szociális szolgáltatást indítson, először meg kell szereznie a szolgáltatói engedélyt (licenc), majd ezután akkreditáltatja a szolgáltatást, akár többet is, a lényeg, hogy pontosan állítsa össze az igénylő iratcsomót – ismertette Adela Crăciun. Az előzetes licenc egy évig érvényes, ez idő alatt a területi szociális kifizetési ügynökség ellenőrzi, hogy a szolgáltató valóban alkalmas-e a vállalt feladat elvégzésére, utána bocsátják ki az öt évre szóló akkre­ditációt, amit az előzetes licenc igénylésétől számítanak – mondotta. Szolgáltató lehet állami intézmény, civil szervezet, egyház, a fogyatékkal élők gondozásán kívül a többi területen a vállalkozói szférából is jelentkezhetnek.

A minisztériumi képviselő felhívta a figyelmet arra, néha olyan egyszerű hibákon bukik el az engedélyeztetés, hogy az igénylő a különböző dokumentumokban különbözőképpen nevezi meg a szolgáltatói egységet, nem igazolja telekkönyvvel vagy telekre vonatkozó szerződéssel, hogy a létrehozandó létesítmény hol fog működni, nem pontosak az igényelt fényképek vagy hiányzik a sürgősségi terv, ami arra az esetre vonatkozik, ha valami okból, például pénzhiány, megszűnik a szolgáltatás. Ezeket ellenben lehet pótolni, kijavítani.

Adela Crăciun ezt követően ismertette azokat a szolgáltatási formákat, amelyek működésére a jelenlegi törvények lehetőséget nyújtanak: nappali, illetve bentlakásos központok, otthoni gondozás, védett lakás és ezek különböző kategóriái.

A szakmai értekezés következtetéseként elhangzott: a szociális szolgáltatók, legyenek állami, egyházi, civil szervezeti egységek, nem tudják átvállalni teljes egészében a család, a közösség feladatát, de nagy szükség van ezekre, és ennek érdekében ki kell használni a törvényes lehetőségeket, nem kell félni a papírmunkától, az engedélyeztetés bürokráciájától.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »