Az áfaemelés igazán jelentős érvágást nem a gazdagabbaknak vagy akár a középosztálybelieknek jelentett, hanem a kisnyugdíjasoknak, a minimálbérből élőknek vagy a csak segélyekből tengődőknek. A néhány lejes vagy banis árnövekedések, a villany árának drasztikus emelkedése azoknak okoz elsősorban gondot, akik amúgy is egyik napról a másikra léteznek, akiknél minden aprónak megvan a helye, a legolcsóbbat keresgélik, hogy elő tudják teremteni napi betevőjüket. A kormány első megszorítócsomagja sarcot vetett ki a nyugdíjakra, egészségbiztosítást a kismamákra, háborús veteránoktól, politikai üldözöttektől vont meg juttatásokat a mindenkinek adóznia kell minden jövedelme után elv mentén. Nagy bevételekre nem tett szert, de sokak életét megkeserítette.
A helyi adók emelése sem a jól keresőknek fáj igazán. Akinek nagy háza, sok erős autója van, valahogy kigazdálkodja az ezekre fizetendő jelentősebb összeget is, ám akinek aközött kell választania, hogy a hideg tél miatt megugrott fűtésszámlát fizeti, vagy gyógyszereit váltja ki, tesz-e húst az asztalra, futja-e bár egy-két gyümölcsre, annak hatalmas kihívás az adóként kirótt pár száz lejes többlet törlesztése. Még akkor is, ha ezt csak egy évben egyszer kell fizetnie. És nem néhányan szembesülnek e kihívással, hanem százezrek, milliók. Visszaélések sokaságára hivatkozva egy tollvonással eltörölték a fogyatékosoknak járó kedvezményeket – a rendszert kijátszók kiszűrése helyett még nehezebb helyzetbe sodorták azokat, akik amúgy is kegyvesztettjei a sorsnak. Politikusaink nem tartoznak a szegényebbek közé, de még a középosztályba sem, ezért nem is érzékelték döntéseik következményeit, rég elszakadtak a kisemberek mindennapi valóságától, sokuk számára aprópénz az, amiből mások megélni próbálnak egy egész hónapig.
Szinte naponta szembesülünk a Bukarestben kiötölt intézkedések újabb és újabb igazságtalanságával. Most derült ki, hogy az épület- és ingatlanadók emelése nemcsak a magánszemélyeket, a cégeket sújtja, de ellehetetleníti a karitatív, jótékonykodó szervezetek munkáját is, azokét, amelyek az állam feladatait vállalták át, a legelesettebbek életén próbálnak valamelyest könnyíteni. Esetenként tetemes, több tízezer lejes adót kell fizetniük, és a helyi önkormányzat, a polgármester belátásán múlik, hogy kapnak-e kedvezményt, visszatérítenek-e valamennyit ebből, hogy folytathassák tevékenységüket. Van, ahol érti, értékeli a helyi vezető munkájuk fontosságát, segíteni igyekszik, máshol (a kormányhoz hasonló érzéketlenséggel) fölösleges tehernek tartja, akárcsak e szolgáltatások haszonélvezőit. Egységes, országos szabályozás hiányában egy-egy polgármestertől függ, hogy működhet-e az idős- és beteggondozó hálózat, kapnak-e meleg ebédet az iskolások, táborozhatnak-e a szegény családok gyermekei vagy a fogyatékkal élők.
Sokat elárul egy államról, közösségről, ahogy a rászorulókkal bánik, jobb helyeken a szociális érzékenységet már az óvodákban tanítani kezdik, felelős beosztásba kerülők esetében nemcsak elvárás, de követelmény. Románia (ebből is) bukásra áll, alsó és felső szinten egyaránt.
Fotó: Facebook / Diakónia Keresztyén Alapítvány
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
